Arra hivatkozott állítólag, hogy Makón is létrejött egy szövetkezet a hagyma értékesítésére, és a hagymatermesztőkhöz hasonlóan a művészek is szeretnék megszervezni ennek mintájára a maguk kis értékesítési „szövetkezetét”. Hisz a műalkotás legalább annyira szükséglet, mint a hagyma, el kell juttatni az emberekhez. Így végül, épp hatvan évvel ezelőtt, rákerült a pecsét a „művészi kollektíva” engedélyére, és létrejött a Rézkarcolóművészek „Munkácsy Mihály” Alkotóközössége. Ez volt a mai Koller Galéria jogelődje.

A történelem egyik érdekes mellékutcája ez a vállalkozás, annak az egyik szép példája, hogyan lehetett polgár módjára létezni egy olyan rendszerben, amely gátolta a polgári létformát. Ehhez persze kellett egy olyan habitus, mint amilyen Koller György volt. Mint a napokban róla megjelent kötetben olvashatjuk, ez a rendkívüli lélekjelenléttel és bátorsággal megáldott ember a nyilasuralom alatt embermentésben iskolázódott – apja orvosi pecsétjével gyártott hamis felmentéseket rendkívüli katonai szolgálat alól, egyszer pedig egy egész vagon deportáltat visszafordíttatott, mert sikerült beadnia a nyilasoknak, hogy a transzportot visszavezényelték a Keleti pályaudvarra. Aki ezt a vakmerőséget képes volt végigcsinálni, arról végül is már nem is olyan nehéz feltételezni, hogy a legvadabb kommunista időkben össze tudott gründolni, és egyben tudott tartani egy művészcsapatot.

Koller természetesen igényes volt a társaságra is. A legjobb nevű művészeket toborozta vállalkozásába: többek közt Csók Istvánt, Glatz Oszkárt, Pór Bertalant, Szőnyi Istvánt, Csergezán Pált. Megfellebbezhetetlen tekintélyű alkotókról van szó, akiknek azonban akkoriban éppen akadozott a piacuk, mert művészetükkel nem igazán tudtak betagozódni a képcsarnoki rendszerbe és a politikailag elvárt stílusirányba. Nekik is kedvező volt, hogy bevételhez juthattak. Hasonló nagyságok csatlakoztak a gárdához később is: Borsos Miklós, Barcsay Jenő, Szalay Lajos, Reich Károly, Kádár György, Varga Imre, Melocco Miklós, vagy a Nyugatról hazatért Amerigo Tot. Mint látható, szobrászok is akadtak köztük, a kínálat ugyanis közben bővült kisplasztikával, sőt festménnyel is.

A közösség irodája a Munkácsy Mihály utcában akkor még nem igazi galéria volt, hanem elosztó és átvevőhely, ahová művészek és utazó ügynökök jártak be. Az alkotásokat ugyanis képügynökök terjesztették vidéken. Kellette-e igazodni valamiféle ízléshez az alkotóknak? Szelektálták-e a műveket? Végül is az alkotók szabad kezet kaptak, a feltétel lényegében az volt, hogy képeik humánumot és harmóniát tükrözzenek, és értékálló minőségűek legyenek. Szelektálás természetesen volt, kezdetben Koller válogatta ki a mappákból a legjobbakat, majd a körön belül alakult egy zsűri, és az válogatott. A művek harmadát általában „kiszórták”. Koller György javasolta a művészeknek, hogy színezzék munkáikat. Némelyek örültek ennek, és maguk elvégezték ezt, némelyek nem. Az ő képeiket, amennyiben hozzájárultak, színezők „javították fel”, olyanok, mint például a még pályakezdő Gábor Marianne, aki ezzel jutott egy kis mellékeshez.

A rézkarcoló szövetkezet 1980-ban kezdett mai értelemben vett galériaként működni, ekkor költözött a Munkácsy utcából a budai Várba, az Amerigo Tottól kölcsönkapott Táncsics utcai lakásba. Később aztán meg is vásárolták az ingatlant, és a vállalkozás ma is itt működik: 1989 novemberétől már nevében is galériaként – ekkor alakult a szövetség Koller Galéria Kft.-vé.

Koller György 1996-ban halt meg, ma unokái viszik az üzletet, továbbra is forgalmazva az egykori alapítók (akik közül már csak Gross Arnold él) és a későbbi nagyok műveit, de fiatal alkotókat is meghívva a galéria művészei közé, például Szenteleky Gábor, Incze Mózes, Kondor Attila festőket, vagy Párkányi Péter, Taubert László szobrászokat. Ma körülbelül negyvenen tartoznak a galéria köréhez. Az alapítás hatvanéves jubileumára kiállítás nyílt, amely Koller György előtti tisztelgés is. Az volt a cél, hogy akik végigkísérték munkáját, azok még egyszer összegyűljenek – mondja Köster Dániel, a műkereskedő unokája. Ez a tárlat szimbolikusan az életútja. Kilencvenéves lett volna májusban.

Értékálló műveket kerestek