Wagner kezdőknek és haladóknak

Persze hogy nem olyan képernyőn át nézni az operát, mintegy légtérben lenni vele, de van egy nagy előnye: oda teszi az ember a lábát, ahová akarja. A Magyar Állami Operaház új ős-Bolygójára egészen másképp emlékszik a fülem, mint a lábam.

A harmadik emeleten az első sorban egy pár közepes méretű láb számára nagyon-nagyon pici a hely. A Hollandi pedig sajnos szünet nélkül bolyong, s fölbukkanásától az ő (és szegény lábom) megváltásáig két és fél óra telik el. A megszokott, drezdai Hollandiban persze van szünet, de a pesti Operában az ősváltozat legősebbikét játsszák, az egybefüggő, megszakíthatatlan drámai balladát húzások nélkül.

A bolygó hollandival új korszak kezdődik az opera történetében, és voltaképp inkább ezzel az ősváltozattal kezdődik, mint a kompromisszumosabb véglegessel. Az ember a maga kozmikus lelkével, képességeivel és szenvedélyével nem fér el a földi létnek és saját gyarlóságainak korlátai között. A kitörés külső és belső, harci és lélektani folyamatai – ezek töltik ki Wagner világát. A drezdai változat nirvánás: Senta és a Hollandi fölnő a semmihez, a megsemmisüléshez. Az ősváltozatban – és ezt Szirtes János rendezése látványosan hangsúlyozza – ők ketten a földi létből a kozmikus dimenziókba lépnek ki.

Wagnerhez A bolygó hollandin keresztül vezet az út. Tele van a Wagnerben kezdő fület is átmelegítő dallamokkal, a fölkavart, viharzó és tétova lelkek és a világ szépségét és kegyetlenségét tükröző természet viszont már wagneri mélységgel, élességgel és finomsággal jelenik meg.

A díszlet, a jelmezek, a rendezés, a szuperledes kivetítővel, a szeletekre osztott színpadon süllyedő, emelkedő tömegekkel, a jelmezek markáns színvilágával nagyon erőteljesen választja el a mű rétegeit, és jelzi a drámán belüli erőviszonyokat. A Bartók rádióban hallottam az egyik szereposztást, élőben a másikat. Az egyikben voltak a nagyobb nevek, de állítom, hogy ez a másik a jobb, amit most a tévé közvetít. Három egészen remek magyar főszereplővel, Rálik Szilviával, Bretz Gáborral és Kálmándi Mihállyal.

I!

05. 19.

KEZDÉS: 21.35

SZERZŐ: Richard Wagner

CÍM: A bolygó hollandi Közvetítés a Magyar Állami Operaházból

VEZÉNYEL: Ralf Weikert

ÉNEKELNEK: Bretz Gábor, Rálik Szilvia, Corey Bix, Balatoni Éva, Boncsér Gergely, Kálmándi Mihály.

CSATORNA: m1

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.