Az első gépem egy Szmena 8M volt. Magának is volt ilyenje?

Szilágyi Lenke: Az első az apukámé volt. Fed 2-es. Csak később kaptam egy Certót. Apám tervező volt, nem fotós, de sok családi képet készített. Néhány teljesen olyan, mintha én csináltam volna. Az első tükörreflexes gép, amibe belenéztem, egy Zenit volt, de nem az enyém. Amit már nekem vettek, a fényképésztanulónak, egy tükörreflexes Chinon volt. De ellopták. Ezzel kezdtem a fotózást. Az első profi gépem is Zenit volt.

A minap egy lomtalanításról hazavittem a Beszélő néhány számát a 90-es évből. Hogy került oda?

Szilágyi Lenke: Nem vagyok politikusalkat, odafújt a szél. A barátaim és ismerőseim ügyködtek a szerkesztőségben: Solt Ottília, Havas Gábor, Kőszeg Ferenc, Papp Mari. Amikor az illegalitásból átléptek a legalitásba – hetilap lett a Beszélő –, mondták, fotós is kell, nincs-e kedvem hozzá.

Mi volt a feladata? Ki kellett menni az utcára, a titkos találkozókra felvételeket készíteni?

Szilágyi Lenke: A Parlamentbe is járni kellett, ami vicces volt, a politika annyira nem érdekelt, hogy meg kellett kérdeznem, ki az, akit le kell fotózni.

Túl sok kép azért nem volt a lapban…

Szilágyi Lenke: Hát ez az! Mindig teleírták.

Rengeteg film werkképeit is elkészítette.

Szilágyi Lenke: Amikor még volt filmgyár, és filmek is készültek, a „nagyok” maguk mellé vették a tanoncokat. Nem voltam hivatalos munkaerő a filmgyárban, csak filmforgatásokra szegődtem.

Nemrég láttam egy dokumentumfilmet Stanley Kubrickról, a 2001 Űrodüsszeia és a Gépnarancs rendezőjéről. Az utolsó kalapcédulát, fotót, levelet, mindent archivált. Semmit soha nem lehetett nála kidobni!

Varnus Xavér: Sebestyén János ugyanezt csinálta. Jártam egyszer a lakásán, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeinek tízévi munkájába telne, ha mindazt feldolgoznák, ami ott van.

Mit gyűjtött?

Varnus Xavér: Gyakorlatilag mindent. Ültem egy fotelben, s olyan érzésem volt, hogy néhány hete is ültem már benne. Látom aztán, hogy egy bolgár repülőgépről szerezte az ülést. Csembaló szakon tanított a Zeneakadémián, barátságban voltunk. Meghatározó volt az Egy rádiós naplójából című műsorával. Ami persze az internet idején már nem volna olyan érdekes. De hogy a saját korában a Szálasi-per dokumentumrészleteit is megszerezte, az elképesztő. Ma már ez se nagy szám. Emlékszem, a kilencvenes évek elején milyen szerelmes gonddal őrizgettem egy VHS-kazettát azzal a részlettel, amelyen Kosztolányi a Logodi és a Tábor utca sarkán veszekszik a feleségével. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadott egy DVD-t, amelyen Karinthy pár szavas köszöntőt mond a Zeppelin léghajó Csepelre érkezésekor. Molnár Antal, a Nemzeti Színház igazgatójának lakásán pedig ott van Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc a feleségével, Németh László és a felesége: érdekes.

Szilágyi Lenke: Ki vette fel?

Varnus Xavér: Egy pillanatra beállt az illető a tükörbe. De nem lehet tudni, hogy ki az. Viszont mindenki állandóan cigarettázik.

A hetvenes évek Ki mit tud?-os zsűrijében Pernye András élő egyenesben szívta egyiket a másik után.

Varnus Xavér: S mennyire szalonképtelenné, szégyellni-, dugdosnivalóvá vált a nyilvános füstölés húsz év alatt. Mintha most egy új mozgalom szerveződne, hogy tilos és büntetendő bécsi szeletet enni. Akkor az emberek titokban ennék a rántott húst?

Vagy betiltanák az orgonát. Merthogy bűnös hangszer…

Varnus Xavér: Volt már ilyen! Nem konkrétan az orgonát tiltották be, de mindent elkövettek ellene. Persze nem kell betiltani, pusztul anélkül is. Baróti István, az esztergomi bazilika orgonistája vezetésével a Soros Alapítvány huszonöt éve felmérte Magyarország orgonáinak állapotát. Elmentek mindenhova, fényképeztek, dokumentáltak. Az orgonák tíz százaléka használható. Ma is. Amikor az orgonát klerikáris hangszernek nyilvánították, két nemzetközi hírű, legendás orgonagyárunkat egy tollvonással megszüntették. A pécsi Angster és a Rieger a Monarchia szinte teljes területét lefedte.

Milyen anyagra van szükség az orgonához? Milyen fémre?

Varnus Xavér: Az ón és az ólom ötvözetére. Berakják egy rohadt nagy kondérba, jól felforralják őket, majd egy óriás tálcára öntik. Utána hatalmas hengerekkel, lassú forgással esztergálják az anyagot. Hetekig tart. Nem ütődhet, mert a kristályszerkezet összeomlana. A többi már olyan, mint a Burda-szabásmintában. Körülrajzolják, kivágják, ráhajtják a próbababákra, a végén pákával összeforrasztják.

Fotópapír meg előhívódob van-e még?

Szilágyi Lenke: Nálam, otthon. A drága hozzávalókat nehéz megvenni. A fekete-fehér: luxus. Már egy tekercs film is egy vagyonba kerül.

Varnus Xavér: Sokat dolgozom főiskolás fiatalokkal, nyakig ülnek a retróban. Volt egy fényképezőgépem a harmincas évek elejéről, mamutleletként kezelték. Van egy muki, műszerész; megcsináltatták vele.

Szilágyi Lenke: Biztos a Kalocsai volt.

Varnus Xavér: Talált! Tudja, hogy Kalocsai Karcsi orgonista? A Zeneakadémián diplomázott, generációnk egyik legizgalmasabb egyénisége. Nem volt pódiumművész-alkat, de a mai napig ő tudja a legtöbbet Magyarországon az orgonáról. Aztán érthetetlen okokból letáborozott a Király utca használt fényképészeti boltjában, gépeket ad és vesz. Nem kényszerből; ez a vesszőparipája.

Nem akart más hangszeren játszani? Nem volt olyan, hogy megutálta az orgonát?

Varnus Xavér: Soha. Ha valami nem sikerült, gyűlöltem magam, de az orgonát nem hibáztattam. Az előfordult, hogy azt mondtam egy váratlan pillanatban, hogy soha többé nem játszom francia romantikus orgonazenét, mert ennél elviselhetetlenebb, unalmasabb nincs a világon. Másnap XV. századi flamand orgonadarabot játszottam, de beleuntam egy hét múlva, és visszajöttek a franciák. Bachra nem untam rá soha.

Határterületekre sem merészkedett? Nemrég halt meg a Deep Purple billentyűse, John Lord, aki átevickélt a Hammond-orgonától a modern klasszikus zenéig.

Varnus Xavér: Roda Scott megidősülve és megigazulva egy párizsi templomban orgonál. Nagyon szépen játszik. Én a dzsesszig mertem elmenni. Azért nem lehetett átlépni a határokat, mert apám ismert könnyűzenész, dzsesszzongorista volt. Hatvan éve forgatták a Körhintát, ő volt Törőcsik Mari mellett a zongorista fiú fehér öltönyben. A Művészetek Palotájában koncerteztem, összehoztam őket. Nem látták egymást hatvan éve. Apám meg Mari nem vette észre, hogy a mikrofon be van kapcsolva. Apám mondta: „Marikám, holnap megyek az SZTK-ba!” Mire Törőcsik Mari: „Ne is mondja, én is oda készülök!” Apa az elfogult megítélésemen felül is nagyon jó zongorista volt, egy torontói dzsesszklubban játszott, amikor egy testes fekete férfi bólogatott, miközben iszogatott. Egy nagy üveggömb volt a zongora tetején, az illető is adott pénzt, bedobta a névjegykártyáját is. Apám nem törődött vele. Este nézte meg, amikor hazament. Oscar Peterson bólogatott a bárban.

Van olyan, hogy valakit jó fényképezni? És valakit nem?

Szilágyi Lenke: A férfiakat általában könnyebb. A nőknek mozgékony az arcuk, mindent lereagálnak. Nehéz elérni, hogy ne vágjanak semmilyen arcot. Mindig csinálni akarnak valamit.

Varnus Xavér: Szerepjáték?

Szilágyi Lenke: Inkább a folytonos megfelelni akarás. Olyan reakció, ami látszik.

Zavarja, ha játék közben fényképezik?

Varnus Xavér: Nem.

Szilágyi Lenke: Az orgonista háttal ül…

Varnus Xavér: A MüPában körbe lehet járni az embert. Arra figyelek, hogy elvégezzem a feladatom. Ül az ember egy bődületes gépezet mögött, amelyen annyi a kapcsoló, hogy Budapest összes köztéri világítását kapcsolgatni tudnám róla. Amikor az ember viaskodik egy Titanic irányítópultja-szerű monstrummal, akkor az átélés mélyebben lakozik.

Szilágyi Lenke: Glenn Gould például gyűlölt közönség előtt játszani…

Varnus Xavér: Egyszer Bernsteinnel adta elő a Brahms-zongoraversenyt. Bernstein fölment a színpadra, és azt mondta, a legnagyobb tisztelettel meg kell jegyezze, hogy ehhez a produkcióhoz neki semmi köze, mert olyan tempók lesznek, és olyan – számára vállalhatatlan – dolgok következnek, amelyet ő levezényel, mert ő itt a karmester, de nem tud vele azonosulni. Nagy balhé lett belőle. Gould kétcentis darabokból rakta össze a felvételeit, de zseni volt. Nem úgy, mint azok a mai, huszonhatod rangú primadonnák, akik három hangot kipréselnek magukból, és a hangtechnikusok a digitális technika segítségével összevágják az egész Pillangókisasszonyt. Egyre inkább meg kell becsülni a hanglemezgyártás hőskorában készült felvételeket. Rettenetes mellékhatása a digitális eszközöknek, hogy az egyéniség eszményét felváltotta a tökéletesség eszménye. Fischer Annie-nak – mindenki tudja – voltak olyan koncertjei, ahol tíz hang közül tizenöt nem volt igaz. Mégis fantasztikus ereje volt a játékának. Lehet, hogy ma föl sem vennék a Zeneakadémiára...

Úgy veszem észre, hogy újra van értéke annak, hogy kiáll egy ember, és a hangszerén produkálja magát.

Szilágyi Lenke: A Fellini Rómában fellép a kabaréban egy pici ember, de a közönség türelmetlen, a nőket várták, hogy énekeljenek. Szólnak neki, most már elég. – Nekem is jogom van megkeresni a pénzemet! – mondja erre. – Akkor vegyük úgy, hogy tetszett, te meg kopj le!

Varnus Xavér: Számomra teljesen érthetetlen, hogy a közönség miért nem mondja ugyanezt a még ma is playbackkel haknizó zenészeknek. Én más utat járok. Rengeteg koncertfelvételem felkerült a YouTube-ra, a napokban értem el a két és fél milliomodik nézőt. Ezzel már keresni is lehet. Évente 20-25 koncertet köszönhetek a YouTube-nak. Az oda föltett felvételek azért jók, mert látható, hogy nincs varázslat. Ott volt hatezer ember, végighallgatta a koncertet, a félreütés megmarad. Kezd a valósághoz visszatérni a zene. Június 5-én én nyitom meg Berlinben a nyári orgonafesztivált, ami a szakma csúcsrendezvénye. A YouTube-on kerestek és találtak meg. Amivel régebben ügynökök fél évig-egy évig kínlódtak, azt ma gyakorlatilag lebonyolítjuk két perc alatt e-mailen.

Szilágyi Lenke: Szenzációs az internet, de van árnyoldala is. Az ember szembesül azzal, hogy mindig vannak jobbak nála ugyanabban a műfajban.

Varnus Xavér: Az embernek korábban meg kellett birkóznia egy XIII. kerületi orgonistával, esetleg egy vecsési is szóba jöhetett. Most felkerül a placcra, és megy a világszkander reggeltől estig. Jó ez így.

A fotókat hogy lehet megóvni, hogy ne lopják el?

Szilágyi Lenke: Sehogy. Ami az interneten van, az mindenkié. Sokan háborognak, de csak azt lehet ellopni, ami fenn van.

Varnus Xavér: Egy 1985-ös washingtoni koncertemről megjelent egy kalózlemez. Bennem volt ez a kelet-európai zsigeri pofáncsapás, ügyvédezés stb. És hirtelen eszembe jutott, hogy egy olyan világban, amikor eladhatatlanok az orgonalemezek, dicsőség, ha a zenémet rablókiadás formájában terjesztik.

Szilágyi Lenke: Egy képkeretező egyszer azt mondta, látta már azt a képet, amit bevittem neki, egy nő hozta, a fiának csináltatta karácsonyra, de kisebb volt, s nem ilyen jó minőségű.

A hegyeket ki ne hagyjuk! Mi a csúcsmagassága?

Szilágyi Lenke: Hatezer-nyolcvan méter. A Tiensan-hegységben. A mászás gyerekkori vágyálom. De csak 34 évesen jutott eszembe, lehet, hogy nem maradok örökké fiatal, el kellene kezdeni. Elvégeztem a szükséges tanfolyamokat, tanultam kötéltechnikát, téli, nyári, magashegyi, jeges mászást, barlangászatot. Nem az a sport a hegymászásban, hogy mászik az ember. Hanem hogy cipeli a nagy hátizsákokat és a cuccokat.

Varnus Xavér: Amikor elérik a kitűzött magasságot, érez eufóriát?

Szilágyi Lenke: Nekem az első ötezres magasság volt euforikus. Nem maga a csúcs, hanem az, hogy ott voltam száz méterre, és már számíthattam rá, hogy meglesz! Amikor fenn vagyunk, fényképezni kell, s körülnézni. A neheze úgyis utána jön! A lejövetelnél az ember fáradt, túljutott a sikerélményen, előfordulhat, hogy kevésbé koncentrál.

Mit csinál, amikor befejezi a koncerten a zeneművet? Szétnéz, és azt mondja, de jó, hogy el tudtam játszani?!

Varnus Xavér: Hiányzik belőlem a visszanézés képessége. A csúcsról a következő csúcsot látom. A közönség reakciójának persze örülök. De nem ők döntenek a dologban. Az embernek van egy szigorú belső bírája, az ítél. Nem árt, ha ez egybecseng a közönséggel!

Miért maradt itthon? Bárhova mehetett volna, mégis hazajött.

Varnus Xavér: Gyakorlatilag 23 éve kanadai útlevéllel élek Magyarországon. Nem vagyok már magyar állampolgár, de genetikailag beleépültem a magyar környezetbe. Minden évben otthon töltök három-négy hónapot Torontóban. Gyakran megfogalmazódik bennem: mivé lett a haza, hogyha állandóan őrlő kérdés elé állítja polgárait? Szöknének is, nem is. Az a bátor, aki leküzdi a hazahúzó fájdalmát, és az a gyáva, aki zokog, és képtelen erre?

Szilágyi Lenke: Hogy nagyon elmennék, eddig ezen nem gondolkoztam. Mostanában igen. Nincs jó hangulat. Most már kezd kényelmetlen lenni…

Varnus Xavér: Rettenetes hangulat, de meg lehet tanulni azt, amit az angolok az időjárással kapcsolatosan már évszázadok óta űznek, hogy az aktuális lelkivilágukat nem befolyásolja sem a köd, sem az eső.

VARNUS XAVÉR

SZÜLETETT: 1964. április 29-én Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: orgonaművész. Eddig több mint háromezer koncertet adott. Lemezei a Hungarotonnál, a Sony-BMG-nél és az EMI-nél jelentek meg. Az Isten majd megbocsát, az a mestersége című könyv szerzője. Kőbánya díszpolgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti- és középkeresztjének birtokosa.

SZILÁGYI LENKE

SZÜLETETT: 1959. december 27-én Debrecenben.

FOGLALKOZÁSA: fotóművész. Londonban, Lausanne-ban, Stuttgartban és Budapesten voltak kiállításai. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze, a Magyar Fotográfiai Nagydíj kitüntetettje. Szabadidejében magashegyi mászással foglalkozik.

SZILÁGYI LENKE AJÁNLJA

KÖNYV: VIKTOR PELEVIN - GENERATION „P”

A posztszovjet, a Pepsi-nemzedék regénye.

FILM: ALMODÓVAR - ASSZONYOK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN

Melyik asszonyt nem juttatja oda a férfi ?

ZENE: HEINRICH SHÜTZ ÉS ASTOR PIAZZOLA MŰVEI

Barokk oratóriumok és tangó a komolyzenében.

VARNUS XAVÉR AJÁNLJA

KÖNYV: THORNTON WILDER - SZENT LAJOS KIRÁLY HÍDJA

Honnan hová vezet az ember útja, és véletlenül-e.

FILM: ALMODÓVAR - MINDENT ANYÁMRÓL

Mindent? Mit tud az ember a másikról?

ZENE: ANTALFFY ZSIROSS DEZSŐ MŰVEI

Német romantikát elegyítve az impresszionizmussal.