Riadó, DM-koncert!

Bennünket a szomáliai gyalogság puszta kézzel leverne – így fakadt ki a századosom az általa irányított tüzérzászlóalj harckészültségét látva. Hogy ennek semmi köze egy Depeche Mode-koncerthez?

Látszólag tényleg semmi. Hiszen mekkora esélyem volt a Magyar Néphadsereg vendégszeretetét a ceglédi laktanyában élvező honvédként arra, hogy riadó előtt az utolsó pillanatban kisurranva 1985-ben feljussak Budapestre, a DM első magyarországi koncertjére? Lényegében semmi, sőt annál is kisebb. Pedig így történt, egyetemi előfelvételis „főnökeim” a századosom elé tolták a kimenőkönyvemet, a riadó idején pedig sumákoltak arról, ameddig lehetett, hol is vagyok én éppen. („Rendezvényen.”) Mire riadót fújtak,már egy IFA tehergépjárművön tartottam a pesti Volánpálya felé, ahol magyar bemutatkozására készült a Depeche Mode. (Meg mertem volna esküdni, hogy az MTK-pályán volt, de a memóriám megcsalt.)

Nemcsak a valószerűtlen odajutás miatt maradt meghatározó élmény, ahogy talpig katonaruhában hallgattam a számokat. Mit mondjak? Akkor és ott egészen élhető volt a szocializmus. Pedig nem is voltam igazi „depeses”, ahogyan sosem váltam azzá, mégis a DM-et hallgatom öreg fejjel a legtöbbet a kocsiban a U2 mellett.

És ezt oltottam be a legsikeresebben a fiamba – szintén a U2mellett. 2009-benmég túl kicsi volt ahhoz, hogy elvigyem a koncertre. (Vagy 2006 lett volna az, amin ott voltam? Egy biztos, az volt, amelyiken esett.) Most el kéne mennünk május 21-én a stadionba. Kopik, kopik a dolog, felejthetők a lemezek, de ahogyan öregszem, egyre engedékenyebb leszek. Dave Gahant most látom először „öregnek”. Azaz olyannak, amilyen én vagyok. Ő már már 52 lesz, de én is 46. Azért csak azt mondom: Boys Say Go!

I!

05.21.

KEZDÉS: 20.00

HELYSZÍN: Puskás Ferenc Stadion (Budapest XIV., Istvánmezei út 3–5.)

CÍM: Depeche Mode koncert

JEGYÁR: 9900–22900 Ft

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.