Sütő András szülőháza: Örökös probléma
Különös hirdetésre figyeltünk fel a minap: „Eladó Sütő András pusztakamarási szülőháza tulajdonjogának egy része. A ház emlékházként, múzeumként fog működni, a helyi, főként magyar közösség aktív bevonásával. Olyan komoly vásárlók jelentkezését várjuk, akik nemcsak el tudják képzelni a ház fentebb vázolt sorsát az elkövetkezendő legalább 5-10 évre, de a hasonló kulturális projektek és pályázatok terén már sikereket könyveltek el, és a vásárláshoz elegendő anyagi forrásokkal rendelkeznek.”
Mivel meglehetősen ritka lehetőség, hogy jelentős írók szülőházához jussunk, olyanhoz, amely már most is emlékházként működik, utánaeredtünk az hirdetésnek.
Kiderült, hogy az eladást a 2006-ban elhunyt, drámáival és regényeivel nagy sikereket arató író unokaöccse, Sütő Gergely Zsolt kezdeményezte, aki „sikeres pályázat és vásárlás esetén” együttműködést kér az egyenes ági leszármazottakkal és a Sütő András Baráti Társasággal is.
– Az első körben mindenképpen odafigyelek arra, hogy olyan vevőt találjak, aki megfelelően ápolná Sütő András szellemét. De ha nem lesz ilyen, akkor is eladom. Szeretnék megszabadulni az örökségemtől, a terhemre van – mondta el lapunknak Sütő Gergely Zsolt.
Mint elmondta, döntésében az is szerepet játszott, hogy a baráti társaság már csak az író születésnapján rendez ünnepséget, de a ház állapotával nem törődnek, ezért az egyre rosszabb állapotba kerül. Úgy érzi, lassan senkit sem érdekel már a ház és az író sorsa, pedig néhány éve még azok a magyarországi turisták, akik átutaztak a Mezőségen Székelyföld felé, mind megálltak a szülőháznál. Erre pedig lehetne építeni a kegytárgyakkal teli, „meghitt és jó érzésű” ház esetében. A múzeum kialakítására kapható vevőt is innen, Magyarországról vár, hiszen még a jelenlegi helyzetben is több pénzforrás áll rendelkezésre itt a kulturális ügyekre, mint Romániában.
A helyzetet bonyolítja, hogy az örökösök között nincs egyezség a ház tulajdonviszonyait illetően. Kincses Előd, a baráti társaság vezetőségi tagja elmondta, tavaly már született egy megállapodás az örökösökkel, hogy a házat a társaságnak ajándékozzák. Így a karbantartásért és a működtetésért is ők felelnének majd. Sütő András gyermekei ma is ezt tartják járható útnak, ám Sütő Gergely Zsolt az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ezért előbbiek a közös tulajdon megszüntetése érdekében pert indítottak, hogy kivásárolják az egyezségből kifaroló unokaöcsöt.
Vita van a ház ára kapcsán is. Kincses az öreg ház piaci értékét 3-4 ezer euróra saccolja, csakhogy az unokaöcs hallani sem akar a rá eső, szerinte nevetséges részről. Mint mondta, nem akar ugyan meggazdagodni mindebből, de ezt a becslést szemtelenségnek tartja. Kincses szerint a félreértés abból adódik, hogy az unokaöcs a ház eszmei és nem a piaci értékét tartja szem előtt, ami már azért is furcsa, mert erre leginkább Sütő András gyermekei hivatkozhatnának. A fenti hirdetés megjelenése is azért váltott ki megütközést Marosvásárhelyen, mert a legtöbben azt hitték, hogy az író gyermekei szeretnék eladni a házat.
Kincses véleménye szerint nem véletlen, hogy nem tülekednek a vásárlók, hiszen az unokaöcs csak a ház tulajdonának egy részét tudná eladni, az pedig senkinek sem lehet túl vonzó. Végleges megoldást így csak a per hozhat. Ami a továbbiakat illeti, a Petőfi Irodalmi Múzeum csak felkérésre, az író családja, lakóhelye stb. kezdeményezésére kapcsolódhat be egy emlékhely kialakításának hosszabb folyamatába. Az örökösödési ügyek lezárulta után a hagyaték gondozója, legyen az magánszemély, önkormányzat vagy intézmény, kezdeményezheti az emlékhely létrehozását. Épületvásárlásra ritkán van lehetőség, néha nincs is rá szükség, mert az az önkormányzat tulajdonában van.
– Az az általános gyakorlat, hogy egy-egy író halála után az intézmények kivárnak, amíg a hagyaték rendezése le nem zárul – magyarázza az ilyen esetekre illő protokollt H. Bagó Ilona, a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékházakért felelős munkatársa. A kivárás a fentiek alapján már nem is tűnik rossz taktikának. Vásárolni viszont akkor sem tudnának, ha az örökösök már megegyeztek volna, hiszen erről csak a kulturális minisztérium dönthetne. A PIM ez esetben csupán a szakmai segítségét tudná felajánlani, már ha ezt kérnék. A határokon átnyúló együttműködésre már akadt nem is egy jó példa.
Legutóbb a csesztvei Madách Emlékmúzeumban, Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyén rendeztek kiállítást, összedolgozva a Szlovák Nemzeti Múzeummal. A megújult tárlat tavaly októberben nyílt meg. A Szlovákiában található alsósztregovai kastélyt és a csesztvei múzeumot párhuzamosan újították fel a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, 1,4 millió, illetve 513 ezer euróból. A pályázatot a szlovák múzeum a Nógrád megyei önkormányzattal együtt nyerte meg.
Sajnos Erdélyben egyelőre nincs olyan partnerintézmény, amely hasonló tapasztalatokkal rendelkezne és amellyel közösen lehetne pályázni, mondjuk, a Sütő András Emlékház létrehozására. Hiszen, figyelmeztetett a szakember, néhány személyes tárgy nem elég ma már egy modern tárlathoz, annak az életművet is be kell tudnia mutatni, lehetőleg vonzó formában. Egy ilyen kiállítás megépítése viszont nem kevés pénz, így csak a pályázat jöhetne szóba. De ehhez az első lépéseket mégiscsak egy román intézménynek kellene megtennie, hiszen ők ismerik jobban az ottani viszonyokat.
