Minden idők legnagyobb pakkja
Azt mondja, ez volt az egyik legérdekesebb tapasztalata, miközben a több mint ezer érvényes pályamunkát olvasta: hogy mennyire nem figyel az emberekre senki, pedig mennyire szeretnének elmondani egy-egy történetet magukról.
– Évtizedek óta hurcolt sztorik, családi stigmák kerültek felszínre. Nagyon sok érzékenységgel, tragédiával találkoztunk. Egészen különös érzés volt látni, hogy micsoda szorongás, nyomor és bánat vesz körül minket – mondja Grecsó, majd hozzáfűzi, nehéz is volt olvasni ezeket a tárcanovellákat, pláne ilyen nagy mennyiségben.
Tényleg őrületes mennyiségű dolgozat érkezett a felhívásra. Az ítészeknek több mint ezer érvényes pályamunka közül kellett kiválasztaniuk a legjobbakat, a hetilap legutóbbi számában Szilasi konkrétan minden idők legnagyobb pakkjaként aposztrofálta a tárcatömeget. Az első díjat Tasnádi-Sáhy Péter Ú-bót című írása nyerte el, a második helyen Nagy Zsófia végzett Hulla a házból című történetével, Balogh Robert Rémcsije a harmadik lett.
S hogy mi volt a cél a pályázattal? A szerkesztőség tagjai szeretnék megújítani, újra divatossá tenni a vonal alatti történetek zsánerét, mert úgy érzik, hogy a mindig aktuális ügyekre reagáló, közéleti publicisztikával szemben mintha megkopott volna a tárcanovella fénye. (A tárca mellett bőven volna keresnivalója manapság a szociográfiának, az irodalmi riportnak is, ezek ugyancsak hiányoznak a magyar sajtóból.) Mintha háttérbe szorultak volna az emberi finomságok, a személyesség, az intimitás. Az olvasók nagyon is szeretnek megmerítkezni a rövid olvasmányokban, mert úgy érzik, ezek a szövegek hozzájuk és voltaképpen róluk, az ő életükről szólnak, nem pedig arról a műmájer világról, amit a média tálal. Ám mindennek ellenére Magyarországon mégsem túl mozgalmas a műfaj.
– Azt gondoltuk, ha komoly lapként komoly díjazású pályázatot hirdetünk, az megmozgatja majd az irodalmi életet. Meg is mozgatta, ez már a pályaművek mennyiségéből is látszik – így a szerkesztő. A 400 ezer forintos fődíjra vélhetően az irodalmi élet apraja-nagyja fenhette a fogát. Azért csak vélhetően, mert még a zsűri sem tudja pontosan, kik is pályáztak, csak a nyertes művek jeligéjét oldották fel. Mindenesetre Grecsó azt mondja, a pályázat idején elég volt azt begépelnie a webes keresőbe, hogy „tá…”, rögtön reagált a prediktív motor, felkínálva a „mi az a tárcanovella?” kérdést.
A nyertes pályamunkák már meg is jelentek a lapban. A rovatvezető elmondása szerint azonban a többi tárca kezét sem engedik el: mostantól egy évig egy új (ideiglenes) rovatban olvashatjuk majd a legjobb írásokat. Csalódott szerzők, persze, mint minden pályázati eredményhirdetés után, most is akadtak. Néhányan hangot is adtak elégedetlenségüknek, a zsűritag szerint ez teljesen rendben van. Hiszen az alkalmi tárcaírók nem csupán egy újságcikket készítettek, de szívüket-lelküket beletették. Jó részük ezért csupán annyit kapott „cserébe”, hogy a lap a www.es.hu-n közzétette az érvényes pályaművek jeligéjét.
Grecsó Krisztián azt mondja, bár akadt vita a zsűritagok között a műveket illetően, a legjobbak tíz-egynéhány darabos csoportja mindhármuknál közös volt, ami megnyugtató. Nádasdy Ádám azt sajnálta, hogy „a pályaművek özönében alig volt humor, alig-alig lehetett nevetni”. Szilasi László arról írt értékelő szövegében, hogy a magyar próza ugyan átlépett a szó poétikájából a mondatéba, a „bekezdés poétikájába azonban valamiért már nem – nem is beszélve most a fejezet, a szövegegész (pl. tárca), a regény vagy pláne a hallgatás poétikájáról. A mondat már megvan, de nincs még meg minden. Ideje lenne továbblépni.” Nádasdy a „polgári élet mocskát” hiányolta a szociografikus ihletettségű írások túlsúlyára reagálva, Szilasi pedig – Rubin, Nádas, Esterházy bekezdés- és fejezetközpontú olvasása mellett – Hazai Attilához és Tar Sándorhoz utalta a szerzőket „az igazán saját témát megtalálni képes tekintet ellesése” céljából.
– Nagyon erős bizonytalanságok voltak bennünk. Ha az ember egy nap elolvas negyven tárcát, akkor a harmincadiknál bátran felteheti magának a kérdést, hogy birtokában van-e még az ítészi erejének. Nagyon jó visszacsatolás volt, hogy a legjobbak esetében ugyanazt gondoltuk – így Grecsó. Ha ezer pályamunka érkezik, akkor a jó téma, a jó forma, vagyis a jó tárca mellett a jó szerencsére is szükség van a sikerhez. Hiszen valahogy ki kell hogy emelje magát az a szöveg a sokaságból.
Hogy figyeljen már végre oda valaki az emberre.
