Felfedett titkok

A turisták jó része egyelőre elszáguld mellette – már amennyire száguldozni lehet egy lépcsőn –, pedig érdemes kicsit lassítani a Magyar Zsidó Levéltár emeleti kiállítóegységei felé menet. Múlt hét vége óta afféle lépcsőtárlat látható ugyanis a Wesselényi utcai intézményben, felfoghatjuk akár történeti gyorstalpalóként is: a zsidó história főbb pontjaival találkozhatunk itt az egyiptomi kivonulástól egészen a pesti betelepülésig, vagyis úgy 1800-ig. Azért „csak” addig, mert a zsidóság pesti sorsával már a főkiállítás foglalkozik.

Toronyi Zsuzsannától, a Magyar Zsidó Levéltár igazgatójától megtudtuk, a kiállítást intézményen belül is viták előzték meg: azt kellett eldönteniük, mi legyen az a 42 momentum, amellyel jól bemutatható a történet. Afféle „csapatépítő tréningnek” is jó volt ez a munka: kiderült, melyik kolléga mely történelmi fordulópontokat érzi hangsúlyosnak a zsidók története kapcsán. De nem csak az esetleges nézetkülönbségeket kellett kiegyensúlyozni, nem kizárólag az számított, hogyan lehet kerek, egységes képet felvázolni – arra is figyelniük kellett a kiállítás összeállításakor, hogy mi az, amit jól tudnak illusztrálni. Hiszen mégiscsak egy „felvezető” tárlatról van szó…

Egy biztos: semmiképpen sem akarták egyértelműen pusztulástörténetként beállítani a zsidó történelmet. A végeredmény meggyőzőnek mutatkozik. A keresztmetszet folyamatosan szűkül: először globálisan mutatja be a fordulópontokat, majd átkerül a fókusz Európára, később Közép-Európára, és így jutunk el hazánkig. Egyebek mellett szembesülhetünk így a zsidó történet számos fontos elemével, a nagyobb hitvitákkal, azzal, hogyan szabályozódik egyre inkább a tan, hogyan lesz egyre definiáltabb a Tóra-értelmezés, hogyan alakul a zsidók sorsa a különféle országokban. Mindezt híres és fontos könyvekből származó illusztrációk, tudósportrék, korabeli térképek másolatai, műalkotások és tárgyfotók segítik.

Toronyi Zsuzsanna elmondta: amikor támogatásért pályáztak, rögzítették, hogy a többi gyűjtemény anyagát is felhasználják a tárlat kialakításához, így került a falra jó néhány a levéltár dokumentum-, illetve képeslapgyűjteményéből – hiszen például Maimonidészt meglehetősen nehéz lett volna máshogy megidézni… Ez persze azt is jelenti, hogy a falon látott tárgyak némelyike aztán közelről is megnézhető a látványtárban. Az eligazodást segíti még, hogy egy úgynevezett qr-kód segítségével az okostelefonnal rendelkezők bővebb információhoz is juthatnak a kiállított dokumentumokról a levéltár honlapján keresztül. Na meg az is, hogy a 42 tablót „tagelték” is – azaz hivatkozási pontokkal látták el.

Néha ez a földrajzi „megjelölés” konkrétan utal a tablón látottakra, néha pedig csak közvetetten: például hogy Párizson kívül hol, mely városokban égettek még kódexeket. A lépcsőtárlat után egy, a pesti zsidóság történetével foglalkozó, hamisítatlanul levéltári kiállításra vezet az út – amely nem csak érdekes szögekben meghajló papírlapokat idéző falfelületeiben idézi meg a gyűjtemény fő médiumát. A zsidó negyedre koncentráló kiállítás harminc ház történetét meséli el. Ebben segít egy interaktív panel, amely érintésre reagál, s amelyen keresztül „benézhetünk” ezekbe a házakba, fényképek és dokumentumok tucatjait híva így elő. Rubinstein László élete például nyitott könyvként tárul elénk. Az ügyvéd a Király utca 52. egyik lakásában lakott, „és gyakorlatilag minden megtörtént vele, ami egy zsidóval megtörténhetett” a huszadik században.

Szerencsére szinte teljes egészében fennmaradt a jogtudós hivatalos és magánlevelezése, amelybe ugyancsak betekinthetünk. És segítenek a kiállított tárgyak is, amelyek mindegyike egy-egy évtizedet szimbolizál 1800-tól a kétezres évekig. Sok egyéb mellett van itt női imakönyv, férfi imasál, színpadi példány a Varázsfuvolából, portré Jakubovics Fülöpről, a pesti zsidó kórház első főorvosáról. Közben a háttérben amatőr filmek peregnek a húszas-harmincas évekből. Pillanatnyilag azonban mégis a látványraktár tűnik a legérdekesebbnek, de legalábbis a legexkluzívabbnak. Azt ugyanis nem szoktuk meg, hogy egy tényleges levéltárban is kíváncsiskodhatunk. Hát itt lehet. Gyakran jönnek ide iskolai csoportok, turisták, más város-, országbeli hitközségek képviselői is, ilyenkor mindig egy-egy levéltáros vezeti körbe az érdeklődőket.

Tavaly nyár óta lehet – felügyelettel – bóklászni a régi dokumentumok között. A régen asztalosműhelyként működő helyiségben most mintegy negyed irat-folyókilométernyi dokumentumot őriznek és kutatnak – ennek nyilvánvalóan csak töredéke látható a levéltári látványraktárban. A rengeteg könyv mellett találunk itt okleveleket, összeírásokat, térképeket, kőnyomatokat, kéziratos könyvcímlapokat, kitűzőket, pecséteket, tóratekercseket és egyéb, a zsidó közösségen belül keletkezett tárgyakat. A dokumentumok egy részét (ugyancsak qr-kód segítségével) végig is lapozgathatjuk virtuálisan. De csak úgy, hiszen kézbe venni –a tárgyak épségének érdekében – természetesen semmit sem szabad.

Hogy mit és hogyan mutat meg a levéltáros az érdeklődőknek, nem kis részben saját személyiségén, érdeklődési körén, kutatási területén múlik. Mindenesetre úgy válogatták a közelről is megnézhető tárgyakat, hogy azokon keresztül egész történeteket lehessen elmesélni. Domonkos Miksa tóratekercse kapcsán például jól elmesélhető a budapesti gettó története. A Zsidó Tanács műszaki osztályának vezetője állítólag végig a zsebében tartotta ezt a tekercset – többen ennek tulajdonítják, hogy túlélte azt az időszakot. De ez csak egy példa a sok közül.

„Azt mondják, a magyar társadalomban két nagy titok van: a levéltárak meg a zsidók. Úgy döntöttünk, hogy akkor a zsidó levéltár legyen nyitott” – mondja az igazgató mosolyogva. Rengeteg, a zsinagógák befalazott részeiből, padlásokról, szenespincékből előkerült dokumentum vár még feldolgozásra – Toronyi Zsuzsanna pedig éppen a levéltár „látványraktárságában” látja az eredményes munka egyik zálogát. Hiszen amellett hogy amit itt őriznek, közkincs, az is számít, hogy a zsidó közösség is érezze, itt fontos dolgok történnek. S az sem baj, ha az adófizető is megtudja, meglátja, mire költik a pénzét.

A gyűjtemény honlapján keresztül okostelefonnal további információkhoz is hozzá lehet jutni
A gyűjtemény honlapján keresztül okostelefonnal további információkhoz is hozzá lehet jutni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.