Rugási tanár urat a Szent Pál Akadémián ismertem meg, több éven át ógörögöt és filozófiát hallgattam nála mint teológushallgató. Tőle örököltem azt a fajta ügyszeretetet, amely a história történései mögött a hátteret is röntgenezni kívánja, nehogy elmulasszon valami nélkülözhetetlenül fontos mozzanatot. Hogy a történelmi tényeket valóságosan érzékelhető, megtörtént eseményekként szemléljem (ha azok) és az emberi alakokat hús-vér figurákként, nem fantomokként.

Azt is tőle tanultam, hogy a cselekedetek indítékai nemcsak politikai-kulturális eredetűek lehetnek, hanem sok esetben szellemiek. A historizálás a közvélekedés szerint szellemi alapmagatartásként fogható fel, és minden olyan korban lehetséges, ahol valamely korábbi korszak mintaképeit felélesztik.

Erre bőven akadt példa a magyar történelemben. Fontos eleme a historizálásnak a hagyomány aktuális jelentőségének a tudata. Ott válik azonban fantommá, ahol ürügyként használják az uralmi berendezkedés legitimizálására, konzerválására. Mint például napjainkban, Magyarországon, ahol kultusszá emelték a historizmust.

Rugási Gyula nem aktualizál ilyen nyersen, mint recenzens tanítványa, a következtetéseket mindenkori olvasójára bízza. Mégis minden írása, sőt beszédmódja is, arra ösztönzi befogadóját, hogy nézzen utána a dolgoknak, ne dőljön be a tankönyvek állításainak. Ahogy Szilágyi Ákos fogalmazott a Palládium-díj átadásakor Rugási ars poeticájáról: „a mulandó történelmen túlra irányul” a szerző figyelme, és segít „kigondolni” magunkat ebből a látható, érzéki világból. Mintegy a világon túlra, vagyis legalább jottányit arrébb.

Különös kapcsolat van az akkori laudáció és a mostani könyvcím között, mert Szilágyi A Történelem angyala címmel írta meg méltatását, Walter Benjamin nagy ívű történelemfilozófiai téziseire utalva. Ehhez képest jelen esetben, a könyv mentalitását figyelembe véve, itt a historizmus fantomja áll szemben egy másik lénnyel, a bibliai kinyilatkoztatás szellemével. Igen kockázatos tehát a múltban való „közlekedés”, összefuthatunk hátráltató erőkkel és sürgető lényekkel, akik marasztalni akarnak bennünket egy-egy nemszeretem korszakban vagy éppen átlökni egy új időperiódusba, ahol koraszülött csecsemőnek érezhetjük magunkat.

Rugási azonban körültekintően jár el. Nem esik túlzásokba, és kritikai érzéke kitűnően működik. Érvelése koherens és konzekvens. A könyv első részében az uralom elvéről tesz újszerű megállapításokat a Biblia szemüvegén keresztül, kiváltképp a korai középkor dilemmáit véve górcső alá. A theokráciát, az Isten-központú társadalmat (s annak paródiáját) elemzi, „a Németek Szent Római Birodalmának” kontextusában. Pontos látlelet, sziporkázó stílusban. Az István királynak tulajdonított Intelmek megszületése olyan szövegkörnyezetben és időben jött létre, hogy lehetett volna belőle valódi ébredés Magyarországon.

Ha éppen nem a rituális kereszténységnek adnak zöld utat, hanem a valódi, spirituális istenhitnek, amely a Messiás Jézus Krisztust állítja a középpontba a kiüresedett tradíciók helyett. A Szellemtörténet és történetfilozófia Magyarországon a két háború között című tanulmányban szó esik, többek között a Minerva körről és Theinemann Tivadar, Váczy Péter, Prohászka Alajos és Joó Tibor paradigmáiról. A befejező rész a legizgalmasabb a teológiát és filozófiát kedvelő olvasók számára. Rugási a tőle megszokott, ihletett stílusban vizsgálja a filozófiatörténeti hagyomány szerepét a huszadik század első felének keresztény teológiájában, Magyarországon.

Megtudhatjuk a frappáns elemzésből, mi az a katedrálfilozófia, és hogy miként él tovább Róma lelke. Az egész könyv rendkívül szerteágazó intelligenciáról, impozáns tudásról tesz tanúbizonyságot, ugyanakkor mára vonatkozó tanulságai számosak. A teljhatalom működési mechanizmusáról nem keveset megtudhatunk ebből a könyvből és ráismerünk napjaink politikai berendezkedésére. Végül az előszóról. Szekfű Gyulát idézi az auktor, aki szerint a magyar illúziók „rajokban szállják meg a magyar földet, szárnyaikat ráborítják az álmodó nemzetre és távol tartják tőle a valóság egészséges légáramlatait.” Mintha a 2012-es, magyar viszonyokat látta volna előre Szekfű. Próféciaként teljesedett be, amit akkor írt.