Csak a szél: kampány indul az Oscarért

Bár a kezdetektől fogva számos nehézséggel kellett megküzdenie annak a csapatnak, amely Fliegauf Bence Csak a szél című művét jegyzi, az tagadhatatlan: végső soron abszolút sikertörténetről beszélhetünk. Emlékezetes, hogy afféle filmszakmai „légüres térben” jött létre, akkor, amikor a Magyar Mozgókép Közalapítvány már nem, a Magyar Nemzeti Filmalap még nem finanszírozott magyar játékfilmeket.

– Három héttel a forgatás előtt zárolták az MMK számláit, nem jöttek meg az ígért pénzek, és egyszerűen összeomlott a produkció – emlékszik vissza Mécs Mónika producer. Azonban mivel az alkotócsapat azt gondolta, hogy a film olyan üzeneteket hordoz, melyekről érdemes szélesebb körban is beszélni, elkezdtek házalni. Mécs, aki a Színház és Filmművészeti Egyetemen az első producer osztályban végzett, és két producertársa, Mesterházy Ernő és Muhi András végül két minisztériumban is talált olyan embert, aki megértette a téma és az ügy fontosságát.

Az erőforrás tárcánál Szőcs Géza egykori kulturális államtitkár állt ki Fliegaufék mellett, a közigazgatási minisztérium részéről pedig Balog Zoltán tartotta fontosnak az ügyet. A két intézmény tíz-tíz millió forintot adott a filmeseknek, ahogy Mécs fogalmaz, ez után sikerült a film mellé állítani több egyéb támogatót is.

– Ha állandóan patikamérlegre tettük volna, hogy miről készítünk filmet, és befolyásolt volna minket, hogy mit fognak rólunk gondolni, akkor semmilyen filmet nem forgattunk volna le – mondja  a producer arra a kérdésre, hogy miért vállalkozott a romagyilkosságokat feldolgozó Csak a szél elkészítésére. Hozzátette: a film nem a szélsőségekről szól, hanem arról, hogy senkinek sincs joga elvenni egy másik ember életét. Nem volt számára kérdés, hogy részt vegyen a produkcióban, hiszen, mint mondja, már a Pesty Fekete Doboz alkotójaként is azok az emberek érdekelték, akik a perifériára szorultak vagy kitaszítottak voltak.

A Csak a szél ősbemutatója végül a Berlinalén volt, ahová a versenyprogramba hívták meg a művet, és Fliegauf végül megkapta a zsűri nagydíját, az Ezüst Medvét. Ez óriási szakmai siker. A producer úgy érezte, mintha a premieren „vágni lehetett volna a levegőt”. A mai magyarországi moziba járási szokásokat és trendeket figyelembe véve pedig sikernek tartja a hazai mintegy tízezres mozis nézettséget.

A Csak a szél nemzetközi sikerszériája azóta is tart, szinte nincs olyan fesztivál a világon, melyre ne hívnák meg, és rendszerint díjat is kap a magyar produkció. A film felkerült az Európai Filmakadémiának az utóbbi egy évben készült legfontosabb negyven európai produkciót összegző listájára: ezek közül az akadémia tagjai választják majd ki a kategóriakénti jelölteket, melyek megmérkőznek az Európa filmdíjakért. (Nem mellékesen ezen a listán fent van még a Till Attila rendezte Csicska, melynek szintén Mécs Mónika az egyik producere, így duplázhat.) A Csak a szél ezen felül bekerült az Európai Parlament Lux-díjára esélyes három jelölt közé is – a díjat november 21-én adják majd át Strasbourgban.

És ha mindez még nem volna elég, idén az Oscar-díjra nevező szakmai bizottság is Fliegauf Bence filmjét küldte a legjobb idegennyelvű film elismeréséért folyó versenybe. Mivel általában profi filmpromócióval rendelkező országok nem kevés pénzt és nem akármilyen kampányt szerveznek egy-egy nevezett produkció köré, Mécs Mónika és producertársai most maguk is erre készülnek: ennek érdekében egyéni pályázatot nyújtanak be az Andy Vajna nevével fémjelzett filmalaphoz.

Fliegauf Bence a Csak a szél szereplőivel, Toldi Katalinnal, Sárkány Lajossal és Lendvai Gyöngyivel
Fliegauf Bence a Csak a szél szereplőivel, Toldi Katalinnal, Sárkány Lajossal és Lendvai Gyöngyivel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.