Nem csoda, hogy 1932-ben megalakult az Írók Gazdasági Egyesülete (IGE), mely nem csupán ellátta az írók érdekképviseletét, segélyezését, de megalakulása évében útjára indította a Balatoni Íróhetet. Hivatalosan azért, hogy olvasók és szerzők megismerjék egymást, nem hivatalosan, de ezt a korabeli fotók is híven tükrözik: mártózzon meg végre a kispénzű szerző is a magyar tengerben. Más kérdés, hogy az IGE akkori elnökének, Pakots Józsefnek nagyobb ívű tervei voltak. A magyar írók parlamentjének hagyományát szerette volna megteremteni, országos tanácskozásokat szervezett a Balaton mellett (Veszprémben, Balatonfüreden, Siófokon és Keszthelyen). Ezekre a MÁV külön IGE-vonatokat indított, és megjelent Albrecht királyi herceg is.

2012-ben már nehéz lenne királyi herceget felhajtani egy négynapos írórendezvényre, de minden más adott: napfény, strand, és igen, még érdeklődő olvasók is. A szervezők mindössze annyit változtattak a már bevált recepten, hogy negyven alatti irodalmárokat hívtak meg, és a négy helyszín helyett immár kizárólag Keszthelyre. Az átlagot tekintve inkább harminc körülieket, kevésbé vagy jobban ismert költőket, írókat. – Sokkal olcsóbb, sokkal látványosabb és kényelmesebb megoldást is választhattak volna, de épp ezért, mert ragaszkodtak ehhez a korosztályhoz, ez már önmagában is nagy dolog – vélekedett Urfi Péter, kritikus, aki a beszélgetések moderátoraként közreműködött a rendezvényen.

A még nem annyira befutott, viszont izgalmas és kísérletező szerzők közreműködésével nem csupán a város profitálhat a rendezvényből, de maga az irodalom is. Már azért is, mert kiszabadulhat a megszokott, dohos helyszínek jelentette zártságból. Elviszi az irodalmat a középiskolákba és a sétálóutcába is. A négy gimnáziumban és szakközépben tartott rendhagyó irodalomórának sokkal több értelme van, vélte a kritikus, mint a reprezentatív helyek (színház, kultúrkocsma, művelődés ház stb.) erőltetésének. Ez térül meg a leginkább. Igazából ezért is ragaszkodtak a fiatal írókhoz. Hiszen így a diákok testközelből láthatják, mennyire nem elvont, túlmisztifikált valami az irodalom, hanem nagyon is élő, a találkozásra mindig kész műfaj.

Hiszen ez a korosztály még ugyanazt a nyelvet beszéli, mint ők, ugyanazokat a ruhákat hordják. A nagy, bejáratott nevek zakói már egy egészen más világot képviselnek. Arról nem is beszélve, hogy a fiatalok jobban belakják a várost, az állomás restijében kezdenek és éjfélig minden szóba jöhető helyen megfordulnak, miközben a „profik” letudják két-három óra alatt, bevált szövegekkel, bevált fordulatokkal. Szükség is van az életszerűségre, hiszen nem kis dolog délután négykor kimerészkedni egy város legforgalmasabb pontjára, a sétálóutcára.

A felolvasókba (Krusovszky Dénes, Deres Kornélia, Bajtai András és Fehér Renátó) „bele is köt” néhány elhaladó szlovák turista, szlovák, majd kompromisszumként német szövegeket reklamálva. A költők veszik a lapot, bár nem szolgálnak azonnali műfordítással. Oldottan beszélgetnek balatoni nyarakról, az indulás nehézségeiről, a költészet lehetséges erejéről vagy az érthetetlennek tűnő kortárs szövegekről. Nem is kevesen hallgatják őket az utca közepére helyezett székeken. Épp annyian, hogy reményt adjanak a lehetséges folytatásra.

Az esti, Balaton színházban megejtett irodalmi „túra” már szakmázósabb, s így a helyhez idomulva kissé merevebb is. Talán ezért is iktattak a programba megfelelő ellensúlyokat a szervezők, hiszen az előadások, felolvasások mellé slam poetry, halászlés gasztroest és székely stand-up comedy is járt. A kötelező kérdésre pedig, hogy akkor mi is lesz jövőre, úgy hangzik a válasz, hogy a rendezvény egyszerre nyúl vissza a hagyományokhoz és kíván újat is teremteni. Vagyis 2013-ban az első tanítási héten újra jöhetnek majd az új József Attilák és Tamási Áronok. Keszthely, úgy tűnik, felkészült a rohamra.

Költők a keszthelyi sétálóutcán