Szögezzük le rögtön az elején: a Bluebox remekmű, amelyet vétek volna nem észrevenni, még akkor is, ha kiadója, a miskolci Bíbor jórészt ismeretlen szereplője a mai magyar, úgynevezett könyvpiacnak. Persze nem egy kritika fogja íróvá avatni Jenei Lászlót, különösen nem jó pár remek könyve után, de harmadik regénye egészen biztosan bevési a nevét – legyünk realisták – még néhány olvasó fejébe.

Annak ellenére is, hogy a Blueboxnak voltaképpen nincs egyetlen rokonszenves szereplője sem. A három meglett férfiú (Bert, Alfred,Mark) egymásra mosódó történetei, vagyis inkább tudatáramai a buja, majdhogynem perverz önfeltárásban nemegyszer az olvasót is viszolyogtató mélységekbe taszítják.

Olyasfajta katarzisba, amelytől joggal van oka tartani, hisz nem is feltétlenül a kifejezés eredeti értelme szerinti „megtisztulásban” lesz része, legfeljebb fellélegezhet – a regénybeli szereplők folytonos hamisítási stratégiáinak megfelelően –, neki ehhez az egészhez semmi köze.

Miközben végig csalhatatlanul tudnia kell, hogy de bizony, ő is ebben a „kiskertben” vagy legalábbis a szomszédságában éldegél, ismeri ezeket az egytől egyig neurotikus, szenvelgő macsókat, ismeri a jelenlegi és volt feleségeiket, szeretőiket, családtagjaikat és kollégáikat. A kiskerti tabló előtere tetszés szerint cserélhető, helyettesíthető, montírozható (amint erre a filmtechnikai trükkre, a blueboxra utalhat a kötet címe), de a hamisság, mindenekelőtt az öncsalás csupán leplezhető, el nem tagadható.

A regény ugyanakkor korántsem egyneműen ábrázolja ezt a nyomasztó világot. A tabló sosem válik monokrómmá, az irónia, az éleslátás és a melankolikusság olyasféle elegye jelenik meg rajta, ami számunkra Csehovot is megidézi a számos irodalmi (és filmes) utalás mellett. Nyolc fejezetből hatban a három férfi fejében járunk, jelenkori budapesti és a Miskolc-közeli lyukóvölgyi színterek között. Az elbeszélés a makroobjektív közelségével és pontosságával, egy külső elbeszélő szatirikus nyelvén tudósít arról a belső, mentális káoszról, amelyet ezek a férfiak, éppúgy, mint a környezetüket, benne nem utolsósorban a sorsukat megrontó nőket, uralni szeretnének.

Bert egy konzervatív párt kommunikációs stábjában „szaglik a rosszkedvtől”, Mikszáth-kutató feleségétől elhidegült és tart is annak „bölcsészdresszúrájától”, minduntalan szembesülve mérhetetlen jelentéktelenségével. Amikor főnöke lányának szeretőjévé avanzsál, ami már önmagában rangot jelent, legnagyobb meglepetésére és kétségbeesésére kiderül, hogy bár mindeddig bizonyos lehetett abban, hogy gyermeknemzésre alkalmatlan, a szeretőjét sikerült teherbe ejtenie. Döntenie kell tehát egy döntésre abszolút képtelen embernek.

A regény második síkján Bert bátyjának, Alfrednak a világa bontakozik ki ugyancsak a harmadik személyű, mindentudó elbeszélő jóvoltából, s ő az, aki körül, vagy akinek a kertjében összefutnak a Bluebox történetszálai. A férfi az ötvenes éveiben jár, nyugalmazott katonatiszt, aki az immár elhanyagolt kiskertekből álló Lyukóvölgyben építette fel „hozzávetőleges luxussal” magányos birodalmát. Szenvedélyesen őrzi birtokát, felszereli minden lehetséges eszközzel, ami a háboríthatatlanságát biztosítja.

Élete nagyjából két tevékenység közepette csordogál: fejleszti a háza védelmét és egy számítógépes harci játékban éli ki agresszív és stratégiai hajlamait. Néhány válással a háta mögött az emberi érintkezést a végsőkig redukálta: alkalmi szexuális kapcsolatokra a környékbeli cigány lányokkal, s kényszerűségből bevonódik az egyik kertszomszéd, az egykori rajztanár Mark zűrös házaséletébe is.

Mark a kiskerti tabló harmadik főszereplője, aki – Berthez hasonlóan –házassági válságától is szenved, városi lakásából ugyancsak a szlumosodó külterületre menekül. Állásából kirúgták, mert beleszeretett egyik tanítványába, s a japán manga képregények világában próbál otthonra és magára találni. A manga erotikus vagy pornográf irányzata, a hentai hatására rajzolja meg nőideáljait, miközben tehetetlenül szemléli, ahogy felesége, Martha és Alfred egyre nyíltabban flörtölnek.

A három férfit aztán az utolsó két fejezetben lépteti fel a regény egyazon tablón, a lyukóvölgyi színen, gyerekeikkel, volt feleségeikkel és szere tőikkel. Az autóbalesete után minden tekintetben összetört Bertet; a többieken végre felülkerekedni vágyó és ezért a mobiltoronyba felmászó Markot; az „akcióhős” Alfredet, akinek a birtokán most összetalálkozik életének és a regénynek minden szereplője: „Nem is emberek immár, kísértetek mind, valami borzasztóan idétlen energiaáramlás vagy pszichés feszültségek kicsapódásai…” – s egy pillanat alatt veszélybe kerül szenvedélyes munkájának gyümölcse, a szenvtelen életformája.

De miután végső soron a Bluebox kegyetlen szatíra, Alfredet még a regény végi pisztolylövés sem akadályozza meg abban, hogy kibillentse „egyetlen síkban” futó életéből. Jenei László regénye ritka sikerült kísérlet olyan mű megformálására, amely a jelenkori Magyarország kiskertjéről s annak lakóiról fest hiteles képet, mely véletlenül sem dokumentarista, hanem ízig-vérig irodalmi fogantatású látlelet. A kert valóságos dzsumbujjá változik, művelőit pedig szép lassan benövi és humusszá morzsolja a burjánzó valóság. Szerzője ezt a tablót gazdag nyelvi és dramaturgiai invencióval, erős és intelligens iróniával és a tőle megszokott, pszichológiai alaposságú figuraalkotással vetíti elénk, figyelemreméltóan okosan és kíméletlenül kihasználva montírozó tehetségét.