Ez a fiú máskor edzésre igyekszik kilenc vágánypáron át az isten háta mögötti edzőpályára, a Fű Kettőre, ahol Gyula bá’, a félreállított, öreg tréner (elrongyolódott kék-fehér melegítő, lenőtt haj, lyukas edzőcipő) tanítgatja a lurkóknak a szabadrúgás-kombinációkat. A Fű Kettő létezik, megnéztem a Google térképen, mindennek a háta mögött, valahol az MTK-(bocsánat: Hungária-) sporttelep hátsó fertályán, a Józsefvárosi pályaudvaron túl. Micsoda táj!

Darvasi Ferenc vezet bennünket ezekre a vidékekre első novelláskötetében. Vajon honnan tud ilyeneket ez a bölcsész kinézetű, fiatal író, aki Gyomáról indult és Nyíregyházán volt főiskolás magyar–könyvtár szakon? Később könyvtárakban dolgozott, jelenleg pedig a Bárka folyóirat szerkesztője. Talán családi kötődése lehet a vasúthoz vagy a környékéhez (igazából talán ő az a kisfiú, akit ott látunk bukdácsolni), mert ennek a bizonyos első novelláskötetének fedelén is hóba borult sínek látszanak, s több elbeszélésének is helyszíne a rendező-pályaudvar, a vasút vidéke, a sínek menti, kültelki világ. Nagyon sokat tud ezekről, még azt is tudja, mi van a vasutasok szendvicsében. Szóval olyan ember, „akit a mozdony füstje megcsapott”, de nem úgy, mint Moldovát. Az ifjú Darvasi novelláinak hangulata inkább Mándyra emlékeztet. Nem szociologikus irodalom ez, hanem finomabb hangvételű és fifikásabb szerkezetű szöveg. Mándyéval hasonlóak a tájaik: a Fű Kettőn akár találkozhattak volna is. Szimpatikus, ahogy közel engedi a szívéhez az istenhátamögöttiséget. Pláne, hogy meg is tudja írni, anélkül, hogy érzelmileg túlságosan belesüllyedne.

Nehogy azt képzeljük, hogy valami búlovag lenne ő, csak épp itt él a mai Magyarországon, és abból dolgozik, amit lát. De fiatalságát nem tagadja meg, írásai tele vannak szerelemmel: esetlen bölcsészlamúrok, kocsmaasztalnál kibukott vallomások, vergődő szeretői viszonyok, alkalmi egymásba gabalyodások. Csúnyák, szépek, tragikus kimenetelűek és váratlanul boldog véget érők. Az egyik legerősebb írásában, a Retúrban egy vidékről felkerült fiatal pincérnő és főnöke viszonyát taglalja annak nyers valóságában. Kiforrott írói érzékre vall, hogy pontosan tudja, mikor szabad ezt úgy kifejezni – és soha máskor –, hogy „basztunk a liftben, basztunk a parkban, vécén, liftben, motorcsónakban”. Az meg jó humorérzékre, amikor leírja, mit érzékelt mindebből a lány könyvtáros barátja otthon, este: „ott ült a tévé előtt, szia, már majdnem elaludtam, mondta, hátra nem fordult volna a képernyő felől. Videóról nézett, ki tudja, hányadszor egy régi Fradi-Békéscsabát, végeredmény: nulla-egy, a könyökömön jött ki, gólszerző: Keresztúri”.

Első kötetes szerzőnél ritka élmény, hogy az olvasónak novelláról novellára önkéntelenül meg kell jegyeznie magában: milyen jó kis történet ez, milyen jó kis íróval van itt dolgunk! Talán nem is kicsivel. A mesélőkedv, a poentírozás, az érzékenység mind erénye. Némelyik novellája formai erőfitogtatás: ügyesen próbálgatja a formákat, akár egy novellányi mondattal is el tudja mondani az egészet, de ha kell, apró mozaikokra tördelve vagy kettős narrációt használva. Csupa érdekes játék. A kötet elbeszélései olykor lazán függnek össze, nem csak a helyszíneik miatt (gyakran előfordulnak például valamelyik vidéki város szórakozóhelyei: a Pavilon, a T-Boy és a Halászkert). De ott van például az Otthonka és a Másik ember című pártörténet összecsengése. Az egyiknek a főszereplője egy otthonkás özvegyasszony, akinek élete hosszú-hosszú – de nem hiábavaló – várakozás volt, s akit mellékesen az író szeme láttára fellök egy kukás a körúton. A másik elbeszélésben pedig épp ez a kukás a főhős, és megértjük tettét, amikor arról halljuk monologizálni, hogy visszatért elkóborolt szerelme, ott fekszik végre ismét a közös ágyukban, az övé megint, és marad is, ott fekszik nála, holtan.

Azt, hogy a nyilvánvaló írói erő mire lesz elég, mennyire tudja majd regényben is működtetni, egyelőre még nem tudjuk. Ami biztos: elbeszélésben kiváló. Harmincnégy évesen első kötettel jelentkezni persze nem vall túlzott sietségre, de ez senkit ne zavarjon. Könyvének címe: Elválik. És igen, elvált: valódi íróval van dolgunk.