Magazin: Mesélte: együtt vonatoztak Szombathelyre.

Schiller Erzsébet: Igen, amikor elkezdtem tanítani a szombathelyi egyetemen, minden szerdán egy kocsiban ültünk. Szívesenmegkérdeztem volna,mi veszi őt rá a hajnali utazásokra, de sosem mertem megszólítani.

Benkő László: Pedig nyugodtan megtehette volna, mert szeretek dumálni. Ez akkor volt, amikor Jordán Tamás a fejébe vette, hogy színházat hoz létre Szombathelyen. Korábban évekig ő csinálta a Savaria ünnepségeket. Mi még az Egyetemi Színpadon barátkoztunk össze. Nem tudnék a mai világban elképzelni még valakit, aki ezt végigcsinálja. És úgy gondolta, hogy a neves színészek mellett a színháznak szüksége van egy helyi szakmai bázisra is. Ezért az egyetem színházművészeti tanszékén fiatal hallgatóknak lehetőséget kínált, hogy színházi gyakorlatot szerezzenek. És akkor meghívott, tanítsak zenét, zenetörténetet. Az egész képzés nagyon játékos volt. A hallgatók felléptek kisebb szerepekben, de súgók is voltak. Sokan ma is ott vannak a társulatban. Páran zenekart alapítottak. A színházat nagyon szépen megcsinálták, valamikor ez volt a Helyőrségi Művelődési Otthon, amely egy katonai laktanyához tartozott. Ezt alakították át impozáns, korszerű színházzá.

Schiller Erzsébet: Az a legjobb ebben a színházban, hogy egyfajta közösségi tér is: több színpada, játszóhelye van, ahol különféle kamara-előadások és beszélgetések zajlanak – színészekkel, művészekkel, tudósokkal. Számomra a legteljesebb színházi élményt nyújtó előadás a Szentivánéji álom, a Mohácsi testvérek átírásában, illetve rendezésében.

Magazin: Négy díjat is kapott az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón.

Schiller Erzsébet: Köztük a közönségdíjat. A shakespeare-i nyelv, azaz Arany János és Nádasdy Ádám nyelve, a darab szellemisége varázslatosan elegyedik ebben a rendezésben és átiratban amai beszédünkkel, világérzékelésünkkel. Megteremti az irodalom, a mese igazi örömét,megérezzük, hogy a művészet nem szebbé vagy jobbá tesz, hanem önazonossá. Jordán Tamás ezzel a színházzal, a hozzá kapcsolódó helyekkel és rendezvényekkel a szó nemes értelmében beleavatkozott Szombathely hétköznapjaiba.

Benkő László: Tamás nagyon régóta kísérletezett ilyesmivel, és valóban az volt a célja, hogy a városban olyan közösségi helyet hozzanak létre, ahol reggeltől estig történik valami.Mikor elmesélte a tervet, volt számára egy meglepetésem, hogy én Szombathelyen születtem. Anyámék később eljöttek Pestre, de persze rengeteget jártam a szülőhelyemen. Egészenmás a hangulata egy ilyen városnak. Minden elérhető, sokkal közvetlenebbek az emberek.

Schiller Erzsébet: Öt éve járok tanítani Szombathelyre, de egy kicsit még mindig olyan érzésem van, mintha nyaralni mennék. Tanulom persze, hogy mit jelent kisvárosban élni, igyekszem tanárként is kezdeni azzal valamit, hogy a barátságos, tülekedést nem ismerő kisváros lakóinak a pozitív ingerekből is sokkal kevesebb jut. Figyelem, hogyan lehet ennek ellenére elkerülni a beszűkültséget.

Magazin: Az idén 50 éves az Omega. Mit szóltak hozzá annak idején a szüleid?

Benkő László: Képzelheted. Az egész család zenélt. Apám tanári munkája mellett alapító tagja volt a ForraiMiklós-féle Budapesti Kórusnak, anyám balett-táncosnak készült. Már ötéves koromban beírattak egy zenetanfolyamra. Egy nagyon szigorú zongoratanárnőnél kezdtem. Ha lustaságból leengedtem a kezem,Mária néni jó nagyot rávágott. És ha otthon ezt elmondtam volna, kaptam volna még kettőt. Az iskolában zenei versenyeken vettem részt. De egyszer csak bejött a dixieland, a rock and roll. A rádióban hallgattuk a számokat, sokszor elment a hang a rossz vétel miatt, de a fantáziánk szerint összeraktuk, aztán a következő héten megint fölvettük magnóra, és kiderült, hogy hülyeséget tettünk-e bele, vagy eltaláltuk. Jó kaland volt, két hét után már megközelítettük az eredetit. Csináltunk egy zenekart, slágereket játszottunk, aztán összeraktunk saját nótákat is. Mindenki ájuldozott, hogy hűha. Odajöttek az emberhez, nézték a gitárját, elég volt pár jó akkord, és máris szerettek, mondták, hogy játszd már el megint, amit tegnap. Mámorítóan hatott az egész, nem volt visszaút. Apámnak persze ekkora volt a burája, hogy más irányba megyek. Mihály Tomi csellista volt a konziban, az apja az Opera igazgatója. El lehet képzelni, mit szólt, mikor a fia előadta, hogy elhívták basszusgitárosnak az Omegába…

Magazin: Miért nem ment rockgitárosnak?

Schiller Erzsébet: Én jó kislány voltam. A zenélésnek a mi családunkban is volt hagyománya, és én szépen végigjártam a VI. kerületi zeneiskolát, aztán még tíz évig hegedültem az ELTE kamarazenekarában. A rockzene leghíresebb együtteseit persze ismertem, az Omegát is, hiszen mindenhonnan szóltak a számaik, az osztálytársaim is dúdolták őket. De amikor én voltam fiatal, a nyolcvanas évek elején talán az egész már kevesebbek számára voltmeghatározó. Engem nem nagyon érintett meg, így benne ragadtam a klasszikus zenei világban.

Magazin: Nincs ebben egy kis sznobság?

Schiller Erzsébet: Nem hiszem. Egyszerűen kevéssé értettem, mi a jó ebben a zenében, miért ugrálnak egy koncerten. Nem mondom, Csajkovszkij b-moll zongoraversenyére otthon néha szeretek ugrálni, de a Zeneakadémián nem. Csak mostanában kezdem megérteni a közös gyökereket. Nemrég például meghallgattam Benkő László egyik lemezét, és nagyon tetszett. Ma már tudom, hogy van átjárás a két zenei világ között, méghozzá mindkét irányból. A hegedűs sztár, Vanessa Mae például klasszikus zenével került rockszínpadra. Néhány évvel ezelőtt láttam egy felvételt, amelyen a Négy évszakra csápolt a Mae-fan közönség. A rockosított hangszerelés, az elektromos hegedű is híven tudta megszólaltatni Vivaldit.

Benkő László: Volt valamikor a tévében egy sorozat: Leonard Bernstein tartott előadásokat. Az utolsó részben azt mondta, nagyon kíváncsian várjuk a folytatását annak, ami a Beatlesszel kezdődött. A tanárainknak ez persze nem tetszett, de azt nem mondhatták, hogy Bernstein nem ért a zenéhez. Ma már együtt működik mindenféle zenei stílus, persze sokszor rengeteg a blöff is benne, mert véletlenszerűen ültetnek dolgokat egymás mellé. Mindenki megpróbál mindenféle zenét játszani, próbálkoznak, hogy milyen kombináció hoz majd sikert.

Magazin: Az Omegának a hetvenes évektől van összművészeti jellege, egyre fontosabb szerepet kapott a koncert látványvilága, a háttér, az összejátszás a komolyzenével. Nekem a Szvit után kezdett érdekes lenni az Omega.

Benkő László: Igen, onnan lett tudatos a klasszikusabb zenekari hatások meg a látvány beépítése. De azt hiszem,mi sosem szakadtunk ki a kultúra egészéből. Állandó kapcsolatban voltunk a legjobb festőművészekkel, lemezborítókat, dekorációt, plakátot csináltak. A Pozsonyi úton a rendszerváltás után, amikor a kortárs képzőművészek egyik napról a másikra elvesztették az állásukat, biztonságukat, csináltam egy magángalériát. Annak idején a Vörösmarty téri épületben többféle kiadó is működött, a büfében együtt volt az Omega, Hofi, Fejes Endre. Mindenki dumált mindenkivel.

Schiller Erzsébet: Benkő zenéjében sok klasszikus elem van. Nyilván hozzám ezért is áll közelebb. Ugyanakkor a kortárs komolyzene egész más – laikus fül számára távolabb esik a klasszikus zenétől, mint a klaszszikus alapú kortárs könnyűzene.

Benkő László: Ez így van, és az a magyarázata, hogy ugyan a mai komolyzene is a klasszikus alapokból indul ki, de el akar rugaszkodni tőle. Keresi azokat a motívumokat, amelyeket még senki sem talált ki. Ebből aztán gyakran olyan dolgok születnek, amelyek nagyon sok ember számára nem igazán követhetők, kicsit olyan hatást tesznek rájuk, mint a nonfigurális képzőművészet. Nem is olyan egyszerű azonnal megítélni az eredményt, sokszor úgy érzed, kéne még várni 10-15 évet, hogy el tudjuk dönteni,mellényúlásról van-e szó, vagy csak mi nem vettünk észre valamit. És közben a különféle régi és új hangszerek olyan effektusokat hordoznak, amelyeket sokszor nem is lehet kottával leírni, az előadónak a fantáziájára van bízva, mit csinál, bele is tud nyúlni egy kicsit improvizatív jelleggel.

Schiller Erzsébet: Ezek szerint a maga zenéje ebből a szempontból egy konzervatívabb úton jár.

Benkő László: Némileg igen, de azért mi is keressük, mi az, ami még új lehet. Amikor a szintetizátorokat kitalálták, adtak néhány tippet, hogyan lehet keverni a hangzást. Szabadabb lett az ember, és a hétköznapokból kinézett a kozmoszba. Csak ebbe is beleszólt az üzlet. Most már a lemezgyárak adnak tippeket. Négynegyedes, hatnyolcados dobtempót lehet géppel produkálni, hangszíneket, szinte mindent, amit csak akarsz. Megnyomom a gombot, és szól magától, amíg rajta van az ujjam. Veszélyes játék. Karácsonyra vesznek Pistikének egy kütyüt 30 ezer forintért, és a szomszéd irigykedve megy haza, hogy három napja kapott az a gyerek egy hangszert, és már tud zenélni. Aztán két évmúlva kidobja a szemétbe, mint a többi játékot. Vannak olyan cégek, amelyek a fejlesztésben az üzlet szempontjából már túlságosan is előre tartanak. Néhányuk rájött, hogy túl sokat árult el az új ötleteiből. Mit csinált? Lebutította a gépét. Srácok, azért annyira ne menjünk előre!

Magazin: Ez az irodalmat nem fenyegeti...

Schiller Erzsébet: Hogyne fenyegetné. Sokféle irodalom van, a kommersz irodalom pontosan így működik, csak a könyv nem kerül olyan sokba. De amit jó szépirodalomnak hívunk, azt nem veszélyeztetik az efféle technikák, módszerek, mint ahogy a jó zenét sem. Az alkotó és a befogadó kapcsolata, a szövegek egymáshoz való viszonya változik. Létezik például egy új műfaj, a fiatalok között igen népszerű slam poetry, alapvetően a rapből kialakult, demokratikus módon megnyilvánuló költészet: bárki kiállhat egy verssel, mint egy dalnokversenyen, a rockkoncertekre emlékeztető körülmények között. Ezek a versek újra felhívják a figyelmet a költészet eredendő zeneiségére, arra, hogy közösségi funkciója van. Az Akkezdet Phiai nevű formáció biztos jelentős szolgálatot tett a magyar kultúrának azzal, hogy az ilyen szövegekbe elkezdte beemelni a klasszikusokat. Vállaltan Parti Nagy Lajost tartják példának, elődnek. Nemrég volt egy olyan slam poetry-est, ahol a fellépők kifejezetten a 2012-ben évfordulós irodalmi nagyjaink, Kassák, Áprily, Juhász Gyula, Nemes Nagy, Orbán Ottó műveire írtak újabb verseket. Emellett persze létezik, és gondolom, remélem, létezni is fog az a kortárs költészet is, ami a többség számára nehezen megközelíthető.

Magazin: A rockzene még ma is fiatalos energiákat szabadít fel bennem. Fölteszem a Zeppelint, az Omegát, és máris indulok előre. Nem hiszem, hogy a mai könnyűzene ugyanígy meg tudja mozgatni a fiatalok lelkét, fantáziáját. Vagy öreg vagyok.

Benkő László: Nekünk az volt a szerencsénk, és most ne minősítsünk, hogy mindenkit foglalkoztatott, milyen rendszerszerben élünk, mik a hibái, hogyan lehet benne valahogy elhelyezkedni, és ezért végtelenül odafigyelt mindenki a másikra, lestük a nagy művészek, gondolkodók és egymás szavát.

Magazin: Szerintem nem teljesen erről van szó, mert ez a termékeny korszak egész Európában hasonló volt. Nem csak mi kerestük a helyünket. Mindenhol vibrált a nyugtalanság, és az egésznek volt egy progresszív pátosza.

Benkő László: Igazad van. Mi is játszottunk a Sorbonne-on meg Oxfordban. Nagy dolog volt, teljesen más világnak gondoltuk, de aztán néztük, hogyan reagálnak az ottani srácok arra, amit mi csinálunk. És kiderült, hogy általában azonosan gondolkozunk. Azt hiszem, a világ fellélegzett a két világháború után, és elkezdte levonni a tanulságokat. Békében akartunk élni, és azt kerestük, mik azok a csapdák, igazságtalanságok, amelyek egymás ellen fordítják az embereket. Mára talán túlságosan is ellazultunk, többet szeretünk hülyeségekről beszélgetni. De remélem, annak a kornak az üzenetéből is megmarad valami, és nem sodródunk megint bele egy őrületbe.

SCHILLER ERZSÉBET

SZÜLETETT: 1964. július 2-án, Budapesten. FOGLALKOZÁSA: Irodalomtörténész, egyetemi oktató, végzettsége szerint magyar–orosz szakos tanár. 2001 és 2008 között az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetében tanított, 2000 óta a Ruszisztikai Intézet munkatársa. 2007 óta a Nyugat-magyarországi Egyetem irodalomtörténeti intézeti tanszékének docense, XX. századi magyar és orosz irodalmat oktat. Könyvei: Szimat és ízlés. A Nyugat magyar irodalomtörténeti hagyományképe 1908–1914, Jó társaságban. Beszélgetések Bálint Andrással.

SCHILLER ERZSÉBET AJÁNLJA

KÖNYV - NÁDAS PÉTER: PÁRHUZAMOS TÖRTÉNETEK

A XX–XXI. századi irodalom meghatározó regénye.

ZENE – FESZTIVÁZENEKAR: MARATON KONCERTEK

Februárban Bartók-maraton a MüPában.

KIÁLLÍTÁS - TIHANYI LAJOS: EGY BOHÉM FESTŐ BUDAPESTEN, BERLINBEN ÉS PÁRIZSBAN (KOGART, augusztus 20-ig) Különösen kubista portréit, város- és tájképeit szeretem.

BENKŐ LÁSZLÓ

SZÜLETETT: 1943. június 12-én, Szombathelyen. FOGLALKOZÁSA: zenész, zeneszerző. Az Omega együttes alapító tagja (1962–), az Omega Stúdió munkatársa, a Magyar Média volt igazgatója. 1991-től a Hungaroton popszerkesztőségének tagja volt, 1992-től a Hungaroton Gong igazgatója. Elsősorban billentyűs hangszereken játszik. Az Omega-albumok mellett tévésorozatok, színpadi művek, balettek zeneszerzője. Szólólemezei: Lexikon (1982), Lexikon L–Z (1984), Ikarosz (1990), Omega-mix (1991), Impressio (1994), Hogyan tovább? (2004), Másik világ (2012). Az Omegával 1987-ben Liszt Ferenc-díjat, 2011-ben Pro Urbe Budapestért díjat kapott.

BENKŐ LÁSZLÓ AJÁNLJA

KÖNYV - SPIRÓ GYÖRGY: DRÁMÁK V.

Megmutatja: a technikailag egyre fejlődő emberiség belső természete nem változott.

ZENE: STING

Ráérzett a mai kor hangzásvilágára, zenéjének dramaturgiai felépítése van.

FILM: LECH MAJEWSKI - MALOM ÉS KERESZT

Fantasztikus, ahogy egy festményt a belőle teremtett filmi világgal elemez.