Parasztlagzi

„Azok, akik itt élnek, olyan bensőséges kapcsolatban állnak a földdel, ami leginkább a szerelemre hasonlít” – mondta Kovalcsik Ildikó (értsd: Lilu) az RTL Klub új párkereső műsorában, a Házasodna a gazda című produkcióban. E közlése aligha reprezentatív kutatásokon nyugszik, amennyiben azok a parasztok, akiket én ismertem (például: nagypapa), ettől csöppet árnyaltabban fogalmazták meg a munkaterülethez fűződő viszonyukat.

Persze a műsor nem emiatt az apró problematika miatt tart látványos distanciát attól a tartománytól, ahol az érdemi televíziós tartalmak gyülekeznek. A baj az, hogy az úgynevezett kreatívoknak megint sikerült olyan sztereotípia parádét előállítaniuk, amely eséllyel szállhatna harcba az éremért a tudatmódosítók Európabajnokságán is. Az adás valósághoz való viszonya miatt ugyanis Erdei Ferenc vagy Bibó István alighanem a Star Trek legújabb epizódjaként definiálná a műsort. Egyébiránt az alapötlet az: vidéki, „természetközeli” gazdáknak keresnek feleséget, mert az érintettek magányosak. Egyikük sem a zsellértradíciók ápolója: akad, aki 180 hektáron dolgozik, a másik több száz juhot nevel. Ennek nyomán a csatorna akár azt is kiplakátolhatta volna: tehetős parasztgyerekeknek keresünk nagyvárosi csajokat. E hirdetésre biztosan dőltek volna a kiöregedőfélben lévő plázamacskák, akik már csak másfél óránként képesek meghívatni magukat egy bakardikólára a belvárosi szórakozóhelyek egyikében. De legalább őket nem lepte volna meg, hogy akad gazda, aki vicceket mesél, meg olyan is, aki nagyon szereti a lovát. Ha a budapesti helyszínelők munkába helyezik magukat, talán még olyat is találnak, aki szilvás unikumot iszik, esetleg balhátvédet játszik a helyi futballcsapatban. Akárhogy is, 2012-ben, az internet, a televízió, az űrhajózás, valamint a kávé automata korában rácsodálkozni a vidékre legalábbis kínos, de sokkal inkább szánalmas. Miként a Kovalcsik Ildikónak (értsd: Lilu) írt szövegek is, amelyek szerint a gazdák tudják, nem győzhetik le a természetet. Mert amúgy sokan vannak, akik biztosak benne, hogy jobbhoroggal ütnének ki egy hurrikánt, s alkalmilag lefejelnének egy iszapkatasztrófát.

A nyálban fürdőző monológokat olyan idealizált képsorok egészítik ki, amelyek azt jelzik: ott kezdődik a paradicsom, ahol a település neve át van húzva piros vonallal. És amikor az összegzésben megtudjuk, hogy az „érzelmes borász”, meg a „vidám kondás” is várja a jelentkező nőket, akkor menten üzenetet írunk a Facebookon „elcsigázott történészeknek” és „kifacsart jogászoknak”. Mindez azért különösen zavaró, mert a műsorban föltűnő gazdák – a hasonló típusú adásokban megjelenő hóhányókkal ellentétben – messzemenően szimpatikus kollégák, akiknek nagyon szurkolunk, hogy ne csináljanak belőlük hülyét a következő epizódokban.

A fénypont amúgy kétség kívül az, amikor arról értesítenek: ha már döntöttünk a több száz juhot gondozó, meg az ötven hektárt felszántó férfi között, akkor jelöljük magunkat párnak a www.rtlklub.hu/ gazda/név oldalon, ami oly tökéletesen karikírozza a felirat megjelenése előtti egy órában bemutatott álromantikát,hogy azt lehetetlen felülmúlni.

A fölöttébb fantáziaszegény párkereső műsorok nívójához méltó e produkció, amelynek külön tragédiája, hogy az egyébként megannyi többórás élő adást különösebb nehézség nélkül levezénylő Kovalcsik Ildikót (értsd: Lilut) sem hagyják szabadon működni, hanem idétlen szövegek közlésére használják. Egyszerű szolgának a giccspiramis építkezésén.

Mindenesetre most izgatottan várjuk a nők jelentkezését, valamint a műsor őszi folytatását. Mert ha más haszna nem lesz is, legalább a stáb eljut egy tisztességes parasztlagziba.

Igaz, van kockázat is: az illetékesek esetleg oknyomozó műsort készítenek a menyasszony eladásából és elrablásából.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.