Ady kolléga

A világ leghíresebb újságcikkét a Dreyfuss-ügyről írta Emile Zola Vádolom (J’accuse) címmel 1898-ban a L’Aurore címűlapba. A leghíresebb magyar újságcikk 1901. április 22-én jelent meg a Nagyváradi Friss Újságban. A címe: Egy kis séta.

A 24 éves, Ady Endre nevű hírlapíró a nagyváradi Kanonoksoron és a külvárosi nyomornegyedben tett sétájáról írt egy rövid – összesen 194 szó, 1287 leütés – jegyzetet. Ebben áll: „Az előkelő, feszengő jómódról valló paloták redőnyei le vannak bocsátva. Lakosai a legmihasznább, legingyenélőbb emberek. Aki dolgozik közülük, az nincs is itt. Wolafka például dolgozik. De hogy? Felekezeti harcot, forradalmat szít a kálvinista Rómában. Az a nagyváradi hájú, kövér pap, aki csupa erő és vér és fanatizmus, többet árt a magyar társadalomnak s a magyarságnak, mint kilencven szocialista agitátor s ezer kétfejű sas. A többi is egytől egyig, mert hasztalanul vonják el ezer és ezer éhezőtől a kenyeret.”

Egy konkurens lap rögtön „földobta” őt, és december 18-án a bíróság három napi elzárásra és 10 korona pénzbírságra ítélte. A fellebbezést elutasították, végül a Kúria is jóváhagyta az ítéletet. Ady maga így kommentált: „A nagyváradi latin szertartású káptalan főtisztelendő nagyságos és méltóságos tagjai gratulálhatnak önmaguknak. Mától kezdve nincs köztük »mihaszna«, nincs köztük »ingyenélő«. Ítéletében kimondta a tekintélyes törvényszék…” Nevetnénk az egészen ma, csakhogy a világban élő kollégák mostanában sajnálnak és lesajnálnak bennünket. Szeretettel ajánlom hát a perről szóló könyvet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tagjának, aki ahelyett hogy saját szörnyűséges megoldásait kijavítani, tévedéseit jóvá tenni próbálná, a velencei bizottság „félreértéseit” számolgatja. Hinnénk, ha nem látnánk, hogy hivatalban meg az ország házában ülnek olyanok, akik Petőfi, Ady és a szintén perbe fogott József Attila szelleme helyett inkább a Wolafkák szellemét tekintik iránymutatónak?!

I!

SZERZŐK: Péter I. Zoltán– Tóth János

CÍM: Ady Endre nagyváradi sajtóper és börtönnapjai

KIADÓ:Noran, 148 oldal

ÁR: 2490 Ft

OLVASÁSRA VALÓ

1. VERES ANDRÁS: KOSZTOLÁNYI ADY KOMPLEXUMA

Balassi, 386 oldal, 3200 Ft

A szerző lológiai regénynek nevezi művét, amely arról szól, hogyan küzdött a nagy előd árnyékával a nyugatos zseni. A kiindulópont az 1929-es esszé: Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről.

2. ADY ENDRE: EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN

Nap, 196 oldal, 2500 Ft

Szerkesztette: Pomogáts Béla. Összehasonlítani, amit az olvasó gondol a versről, azzal, amit az irodalomtudósok írnak: a legnagyobb élvezetek közé tartozik.

3. NÉMETH FERENC: ADY VONZÁSKÖRÉBEN

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 200 oldal, 2000 Ft.

A Zentán kiadott könyv a negyedik, amely Adyról szól a könyvheti kiadványok között. Hogyan viszonyult a magyar óriáshoz a nagybecskereki szerb költő, Todor Manojlovics?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.