Még néma a pengető

Miskolc lehet Magyarország Párizsa –ezt írtuk bő két évvel ezelőtt, arra utalva, hogy a tervek szerint a borsodi városban is feltámad hamvaiból egy jobb napokat látott épületegyüttes, a hajdani egyetemi fűtőmű, miként tette azt a francia főváros vágóhídja, ahol ma már interaktív múzeum, zenei központ, gömbmozi és számos kiállítóhely működik.

Miskolcra rocktörténeti, valamint a tudomány legújabb vívmányait, főként a nanotechnológia eredményeit bemutató múzeumot álmodtak, egy olyan ökológiai parkkal, amelynek legnagyobb látványossága egy rekonstruált orchidea-üvegház lenne, benne egzotikus madarakkal, növényekkel, lepkékkel, rovarokkal. A Fűtőmű Művészeti Központ és Science Múzeum a természet helyett a technológiára helyezné a hangsúlyt, s a legújabb természettudományos felfedezéseket olykor játékos, könnyen fogyasztható formába csomagolná, miközben az épület teret adna színházi és képzőművészeti bemutatóknak is.

Az egyetem hajdani, építészeti szempontból is figyelemre méltó fűtőművét építik át erre a célra: a miskolci önkormányzat több mint kétszázmillió forintot szánt a beruházásra, míg uniós pályázaton 1,68 milliárd forintot nyertek hozzá. A támogatási szerződést 2010 áprilisában kötötték meg, majd lezajlott az építés nyílt közbeszerzési eljárása, aláírták a kivitelezői szerződést a Lyukóbau Mélyépítő és Földmunkás Kft.-vel. A munkaterületet múlt év márciusában adták át –tudtuk meg Pásztor Imrétől, a Miskolc Holding kommunikációs vezetőjétől. A tervek szerint nyolc tudományterületet mutatnak majd be, három nagy attrakcióval. Elsősorban azokkal a tudományágakkal szeretnének foglalkozni, amelyeket oktatnak Miskolcon, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz, az egyetemhez. Ilyenek a földtudományok, az energetika, a vegyészet, a nanotechnológia, az anyagtudomány, a gépészet, az elektronika és az informatika. A kiemelt attrakciókban újszerű, interaktív show-k, látványos bemutatók segítségével hoznak „emberközelbe” egy-egy fontos és érdekes tudományterületet. Ezek közé tartozik majd a nanotechnológia –melynek mérettartományába szimulátorok kalauzolják majd a látogatókat. Mindezek segítségével azt is szeretnék megmutatni, milyenek lesznek, lehetnek a jövő városai, járművei, intelligens háztartásai, hogyan használhatják utódaink a hagyományos és alternatív energiákat.

– Ha a Science múzeum kiállítási tárgyait a tervek szerint sikerül összeállítani, úgy a létesítmény alkalmas lehet arra, hogy akár az oktatásba is közvetlenül bekapcsolódjék, s ezzel is elősegítse a tudományos és technikai alapismeretek látványos megjelenítését – mondta Pásztor Imre, aki szerint az intézmény így nagyban hozzájárulhat ahhoz is, hogy továbbtanuláskor minél többen válasszák a Miskolci Egyetemet a végzős középiskolások közül. Együttműködésre kérték az adott szakterületek élvonalbeli, világszínvonalat képviselő vállalatait, s azt szeretnék elérni, hogy a miskolci múzeumban mutassák be legújabb fejlesztéseiket, legyen szó autóiparról, elektronikáról, informatikáról vagy akár tömegkommunikációról. A Science múzeum és művészeti központ a tervek szerint 2013 nyarától lesz látogatható. Nem áll ilyen jól a tervezett Rockmúzeum, amelynek egymilliárd forintos költségét felerészben magánszemélyek befektetései és banki hitelek fedeznék, ötszázmillió forintot pedig uniós pályázatokon nyertek el. – Az építkezés még ezen a nyáron elkezdődik – ígérte 2010 tavaszán Szőke Tibor, a projekt vezetője, ám azóta egy kapavágás sem történt, ő pedig számunkra elérhetetlennek bizonyult, telefonszáma is megváltozott. A létesítmény felett bábáskodó Rockmúzeum Közhasznú Alapítvány kuratóriumának több tagját is megkérdeztük arról, mi a késlekedés oka. Válaszuk: a válságban a banki hitelezés meglehetősen nehézkes, így pénzügyi gondok hátráltatják a beruházás megkezdését. Pedig egy forradalminak számító épületegyüttes lábazatában kapott volna helyet a zenei anyag: felette magasodott volna az első vidéki Imax-mozi, amely egy magyar találmány, a Gömböc mintájára épülne meg. A Rockmúzeum eddig összegyűjtött ereklyéi – például a Republic együttes énekesének, Cipőnek gyermekkori zongorája, Horváth Charlie trombitája, Al di Meola gitárja, Slash Magyarországon használt pengetője vagy James Hetfield dedikált mikrofonja – így egyelőre a nagyközönség elől elzártan várnak jobb időkre. Pedig szép lett volna, ha a terveknek megfelelően, 2013-ban ezt az épületegyüttest is átadhatják: jövőre ünnepelnénk ugyanis az első nagy vidéki rockfesztivál, az 1973-ban Diósgyőrön megrendezett „magyar Woodstock” negyvenedik születésnapját.

A két évvel ezelőtti látványterven még az Imax-mozi is szerepel
A két évvel ezelőtti látványterven még az Imax-mozi is szerepel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.