Ezzel kapcsolatban a leginkább érdemi észrévetelem tulajdonképpen egy kérés volna, hogy lehetőleg – ha Orbán Viktor és Rákay Philip is egyetért – soha többé ne engedjék meccs- és mikrofonközelbe ifj. Knézy Jenőt. Érv most csak kettő jut eszembe: a múlt szombati fiaskó, mikor kikotyogta a párhuzamosan futó meccs eredményét és mondjuk a spanyol–íren megvillantott stílus. Nemhogy példát venne Menczer Tamásról, aki például már felismerte korlátait, és gyaníthatóan új, bár alacsonyabb nettóval kecsegtető, ám mennyivel utókorbarátabb pálya felé kacsingat. Szurkolói közlés szerint ugyanis azt tudta mondani valamelyik, a portugálokat érintő mecscsen, hogy (gondolom, a játékos) „30 centit ugrott felfelé, és nem tűrt ellentmondást”, ami már költészet lényegében, úgyhogy a szerző helyett majd el is küldjük jól a Szép Versek szerkesztőjének: egy szótag híján sporthaiku.

Semmi kétség, egy ilyen arcokkal operáló köztévétől tényleg ki kellett rúgni Mészáros Antóniát a francba, a minőségi kilengés megengedhetetlen. Másfelől viszont: ha nem így történik, ki tudja, mikor lett volna saját, személyéhez köthető heti hírháttérműsora. Most meg van, az ATV-n lehet látni vásárnap esténként, az a címe, hogy Szabad szemmel. A csatorna üdvös ismétlési gyakorlatának köszönhetően erről – meg általában az esti közéleti műsorokról – az sem marad le, aki ebben az időpontban normális ember módjára viselkedik, és futballt néz.

A görög választások témáját, következményeit és egyáltalán: a hellén helyzetet Fokasz Nikosz, az ELTE tanszékvezetője, Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense és Magas István, a Corvinus tanszékvezetője társaságában járta körül Mészáros Antónia, telefonon bejelentkezett Sándorfi Eszter athéni nagykövet is. Érthető, világos és logikusan felépített interjú. Ahogy a sietve összedobott költségvetés kapcsán Heim Péterrel (Századvég) és Vértes Andrással (GKI ) készült beszélgetés is.

Ezután Magyarországgal foglalkozó külföldi tudósítók üldögéltek kicsit az ATV-n. Katrin Lauert (DPA), Florence la Bruyere-t (Liberation) és Adam Lebort (The Times) az új magyar profilról, a frissen eszkábált és napról napra egyre kiválóbb országimázsról kérdezte a műsorvezető. A végén pedig jött egy döbbenetes tíz perc: Vidos Mihály riportja a Budapest környéki erdőkben élőkről.

Itt egy kunyhó, ott egy kalyiba, zsebkendőnyi lakrészek, egy kis zug, egy kis fészek – az itt élő emberek tehát nem hajléktalanok, de az illetékes önkormányzat majd esetleg tesz róla, hogy azok legyenek. De hát nem is az a legérdekesebb, hogy miről, hanem hogy hogyan szól ez a műsor. Vagy inkább, hogy hogyan nem. Kicsit sem idegesítő kulisszák előtt, normálisan világított, stúdiónak látszó stúdióban emberek beszélnek egymással normális hangnemben. Nincs affekta, mint egy másik programban, nincs elalélás az interjúalanytól, mint egy másik másikban, és nincs gerinctelen alákérdezés sem, mint szinte minden, a világnézeti csatornákon futó, háttérműsornak nevezett izében. Jó, most nem is nagyon lett volna kinek letérdelni, közgazdászok és elemzők meg újságírók szerepeltek – de hát biztosan akad olyan műsorvezető, aki még a Kárpát-Afrika legsötétebb aktoraként ismert Fekete Pákónak is alákérdezne, ha ezt kérné a szerkesztő, tisztelettel.

És mivel a televízió-műsorok jellemzően képernyőkön keresztül jutnak el az egyre kevesebb, ám valamilyen irracionális okból kifolyólag még mindig odaadó nézőhöz, az is érdekes, hogy kivel szól a Szabad szemmel. Nem is az, hogy Mészáros Antónia jó nő, mert persze az. De ami fontosabb: felkészült és érdeklődő; ha nem értek valamit, hát megkérdezi helyettem, mert nyilván tudja, hogy nem értek valamit. Elromlik a fordítógép a külföldi tudósító fülében? Pillanatnyi hezitálás nélkül vált tökéletes angolra, hogy a vendég se érezze magát tök hülyének. Eddig elfogultságban sem értem tetten. Nem moralizál. Úgy csinál, mintha tévézne, és úgy látom, el is hiszi, hogy ezt a műfajt így kell, helyesebben csak így érdemes, ilyen halkan, de mégis magabiztosan és határozottan. Talán még sporthaikut is tudna írni.