Fékezett habzás

A filmekről szóló könyvek gyakori hibája, hogy szerzőjük cafatokra analizálja a műveket, az oldalakat különféle művészetelméleti okoskodásokkal és latin kifejezésekkel telezsúfolva. Kővári Orsolya írásában ezekből szerencsére egyet sem találhatunk.

A szerző első kötete, amellett, hogy okos, izgalmas és olvasmányos, hiánypótló alkotás is: az Árnyékvilág az első olyan könyv, amely Tarr Béla világát mutatja be. A bemutatóra csordultig telt Toldi moziban az érdeklődő nem is tudta, merre figyeljen: az előtérben forgatásokról sztorizgató Pogány Juditra, Szirtes Ágira, Derzsi Jánosra vagy Koltai Róbertre, esetleg a közönségben elhangzó történetfoszlányokra. Pél dául a szardíniai filmesztéta, Mario sztorijára, aki hét éve látott egy tízperces részletet a Sátántangóból, aminek hatására rögtön tudta, hogy egyetlen helyen élhet boldog életet: Magyarországon.

Az Árnyékvilágban Kővári éppen ezt a hatást, Tarr képeinek, történeteinek, szereplőinek varázsát vizsgálja. A Kárhozat, az Őszi almanach, Az utolsó hajó vagy éppen a szélesebb közönség által ismert filmek, mint a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák vagy A torinói ló szereplőiről, helyzeteiről úgy mesél, hogy az olvasó fejében létező filmélmény egy percig sem sérül, sőt Kővári eszmefuttatásain át számos rejtett utalást, finom iróniát, esetenként humort vesz észre az ismert képsorokban.

A történetek és sztorik ellövése helyett pedig álljon itt néhány sor a könyvből, ennél jobban lehetetlen leírni az Örökmozgóban éppen a héten vetített Panelkapcsolat hangulatát: „Teherautó platója. Suhanó panelrengeteg. Ráncolt homlokok. Szereplőink vadiúj, Minimat márkájú mosógépük társaságában utaznak korszerűsített jövőjük felé. Megkísérlik automatizálni a fékezett habzású életprogramot.”

!

06. 28.

KEZDÉS: 18.00

CÍM: Panelkapcsolat

RENDEZTE: Tarr Béla

FŐSZE REPLŐK: Pogány Judit, Koltai Róbert

HELYSZÍN: Örökmozgó mozi (Budapest VII., Erzsébet krt. 39.)

JEGYÁR: 990 Ft

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.