Balaton, gasztro, koivo

2012-06-22 Tandem irodalom tv-magazin

Kortársak, egy nő, egy férfi. Nem íróként kezdték, de ráéreztek a könnyedebb művekben rejlő lehetőségekre, és kiadóik is számítanak rájuk. Csak annyi étel- és italleírást szőnek regényeikbe, amennyinek ott szerves helyét érzik. Lévai Katalin egy szerb nőt „hoz” Budapestre, Tóth Gábor Ákos kanadai magyar férfit a Balatonra.

Magazin: Mit csinálnak nyáron? Akkor is írnak?

Lévai Katalin: Hetedik regényemet fejezem be éppen. Sajátos nézőpontból írom meg a XX. század történetét. A könyv októberben jelenik meg az Alexandránál. A címe: Anyám évszázada. Magyarországon élő, asszimiláns szerb család lánya, egy különös tehetség életútját, íróvá és nővé válását kísérem végig. Lehetetlennek induló, furcsamód mégis beteljesülő szerelem történetét írom meg, és közben megmutatok egy kegyetlen, kíméletlen korszakot. Az derült ki, hogy a szerbek és a magyarok történelme éppen egymás inverze. Amikor nekik jó, nekünk rossz, és fordítva. Érdekes, hogyan éli meg ezt egy olyan nő, akinek kettős gyökerei vannak.

Magazin: Jól emlékszem, hogy vannak szerb gyökerei?

Lévai Katalin: Igen, de ezúttal is fikciót írok.

Magazin: Tóth Gábor Ákos könyve viszont a könyvhétre jelent meg: Édesvízi mediterrán. Miért édesvízi és miért mediterrán?

Tóth Gábor Ákos: Egyfelől azért, mert a Balatonra mindkét állítás igaz. Az a véleményem, hogy továbbra sem sáfárkodunk jól vele, ahogyan egyéb értékeinkkel sem. Görcsösen és izzadságszagúan próbáljuk népszerűsíteni. Kapcsolódva ahhoz, amit Kati mondott, azért választottam, hogy egy kinti – kanadai – magyarnak a szemszögéből írom meg a könyvet, mert egyrészt szeretem ezt az országot, helyzeti előnyöm van azzal, hogy ismerem is. Másfelől viszont „kint is vagyok, bent is vagyok” alapon úgy akartam szembesíteni magunkat az agylágyulásainkkal, mintha külföldi volnék. A könyvből az is kiderül, hogy mik az édesvíz előnyei a sós vízzel szemben. A mediterránt pedig ecsetelni sem kell, mert annak az előnyei itt vannak velünk. Csak nem úgy hívjuk. Hanem úgy: retró. Újra becsülete lett elfelejtett értékeknek, lesajnált kikapcsolódási szokásoknak.

Magazin: A kanadai-magyar miért éppen kanadai? Ez is családi szál?

Tóth Gábor Ákos: Van valóban kanadai ismeretség, de ő ott él kint. Itt viszont, a Balatonon, ahol én nyaralni szoktam, rengeteg külföldi próbál második otthont teremteni. Az ő életükből, beilleszkedésük mosolyt fakasztó momentumaiból gyúrtam össze a főhős figuráját.

Magazin: Nem tudom, tudják-e, melyik a világ legnagyobb szigete, amelyet édesvíz vesz körül? Montrealé.

Tóth Gábor Ákos: Folytattam én is előtanulmányokat: Kanadában van a legnagyobb édesvíztartalék, a források egynegyede.

Magazin: És minden tíz fából egy… De ha már szóba került a retró, egy másik ilyen divatos hívószó a gasztro. Miért van az, hogy csak kezembe kell vennem egy könyvet, akár az Édesvízi mediterránt – vagy amit párhuzamosan olvasok vele, Rubin Eszter Barheszét –, telis-tele van étel- és italleírásokkal?

Tóth Gábor Ákos: Vannak, akik ezt nagyon átlátszóan művelik: látják, hogy benne van a gasztro a levegőben, trendi, és ennek a szellemében írnak. Szerintem viszont ez egy eszköz, mint a provence-i és toszkán élményregényekben is, amelyeket alapul vettem. Akkor jó, ha szervesen illeszkedik a történetbe, például egy szőlőbirtok öröklése kapcsán. Magyarán: a nélkül legyen íze, hogy az olvasó szájába kelljen rágni.

Lévai Katalin: A szerbeknél a koivót, a búzatortát gyászszertartásra és ünnepekre készítik. Amikor az új könyvemben meghal a mama, a lányának, a főhősnek kellene elkészítenie, de képtelen rá, mert ki kellene raknia a koivón a mama nevének kezdőbetűit mandulából. Nem tudja elfogadni anyja halálát, a gyászt. A végén viszont, amikor öreg testvére hal meg, már el tudja készíteni a tortát, mert az ő halálával megbékélt. Ezzel azt akarom mondani: valóban nem szabad, hogy öncélúan szerepeljenek ételleírások a könyvben. Első regényemben, a Párnakönyvben császármorzsát csináltam, de annak is volt funkciója. Ott a mama azt tanítja a lányának: ha nagy a baj, főzzünk egy jót!

Tóth Gábor Ákos: Az életünk természetes, örömteli tartozéka ez. Lehetnek külső elvárások, hogy akkor szőjünk bele valami ilyesmit, de esetemben egy kanadai-magyar szemével ezek azért hitelesek, mert bennük van a felfedezés öröme. Az például, hogy milyen fajta fröccsök vannak, és ezeknek hányféle, izgalmas neve van – a házmestertől a polgármesterig – azt az én korosztályomtól lefelé már nem is nagyon tudják. A fröccs is olyan furcsa, retrós „műfaj”. Ilyenformán burkolt ismeretterjesztésnek is felfogható. A dolog üzenete egyébként: csináljunk kedvet az embereknek, hogy érezzék jól magukat a bőrükben. Ez nagyon triviálisan hangzik, de csak azért, mert rendre valamiféle ránk erőszakolt boldogságot követünk, hogy miként is érezzük magunkat jól. Ne hitessük el a csepeli panellakóval, hogy neki feltétlenül Mallorcán kell nyaralnia, mert lehet, hogy van neki egy kis konyhakertje, amiben jól érzi magát, és fantasztikus kajákat főz a haveroknak. Szerintem az egyik legkártékonyabb marketingmaszlag, amikor azt sulykolják, hogy „neked minden jár”.

Lévai Katalin: Maradhatunk a könyveknél?

Magazin: Maradjunk. Mindjárt úgyis jön egy újabb találós kérdés.

Lévai Katalin: Hála istennek velem szemben nincsenek kiadói elvárások a témaválasztást illetően. Bennem még mindig él az idealista hit – és lehet, hogy nagy, gyermeki naivitás is –, hogy a könyvet azért írom: valakinek az életét valamilyen módon befolyásoljam. Nem azt mondom, hogy megváltoztatom, mert az borzasztó nagyképűen hangzik. De a lelkéhez akarok eljutni, és ez többnyire sikerül is.

Tóth Gábor Ákos: Ez egy írói fejlődés eredménye. A fejlődés abban áll, hogy inkább megosztani szeretnék valamit az olvasóval. Az elején az ember nagyon befolyásolni akarja a világot. Az én első könyveim is abból a vehemenciából születtek, hogy majd én megmutatom, megváltoztatom! Így volt az első, regénypályázaton győztes könyvem esetében is: az 1990-es Nyúltrapp félig fikció, félig valóság. A Szolidaritás által itt nyaraltatott lengyel gyerekek üdültetését segítettem. Egy ilyen élményből született könyvnek üzenete kellett, hogy legyen. Aztán 1990 után ez már nekem nem ment. Nagyon nem tudtam, mit kezdjek az írósággal. Aztán történt egy esemény, ami nagyon megrázott: 2009-ben meghalt az anyám. Ezt ki kellett írni magamból. Ebből születtek a hétköznapi pszichológiai könyveim. Ezekben és immár a mostaniban is tapasztalatokat szeretnék átadni, azt közvetítve: a napsugár mindenkire egyformán süt, a csövesre, a betegre, a munkanélkülire is.

Lévai Katalin: Az a fontos könyv, ami az élet nehéz pillanataiban segít neked.

Magazin: Van egy, kiskereskedelmi forgalomban is kapható termék, ami az elmúlt egy évben olcsóbb lett Magyarországon. Melyik lehet ez?

Lévai Katalin: A könyv?

Magazin: A könyvheti könyv: alacsonyabb volt az átlagár, mint tavaly. Mi lehet ennek a magyarázata, illetve mit lehet kezdeni a több ezer forintos árak mellett a hihetetlen kínálatdömpinggel?

Tóth Gábor Ákos: A középosztály csúszik lefelé, nem nagyon engedheti meg magának a könyvet. A kettészakadás rettenetesen megmutatkozik: megvásárlása luxus, a könyvtárak viszont dugig vannak.

Lévai Katalin: Író-olvasó találkozókon rendszeresen elmondják, hogy könyvtárban olvassák vagy körbeadják egymásnak a köteteket a barátnők. Gábor a középosztályról beszélt, én viszont azt hangsúlyoznám: a középkorú és az idősebb korosztály olvas rendszeresebben, nekik van erre jobban igényük és idejük. Ők szokták még meg azt, hogy papírt vesznek a kezükbe. A fiatal generáció interneten olvas. A könyveim egy részét felteszem a blogomra, fontos ezt a közönséget is megcélozni.

Tóth Gábor Ákos: A kiadók a túlélésért küzdenek, és keresik a lehetőségeket. De alapvetően a másikat lesik. Ha például azt gondolják, hogy „megy” a női irodalom, és ezt a női magazinokon keresztül még marketingelni is tudják, akkor ilyen művek fognak születni. Más kérdés, hogy az ezt meglovagoló kiadók divatos szerzőinél árukapcsolásos akcióban árusítják ki ezeket a könyveket fél év múlva.

Lévai Katalin: Nagyon könnyen ráaggatják az emberre ezeket a címkéket. Sokat küzdök azzal, hogy női írónak tekintenek, pedig különböző narratívákat használok, és a férfiak bőrébe éppen úgy képes vagyok belebújni, mint a nőkébe.

Tóth Gábor Ákos: Ez a média birkasága egyébként…

Magazin: Mármint a kategorizálás?

Tóth Gábor Ákos: Igen.

Lévai Katalin: Minden író úgy talál rá a saját irodalmi személyiségére, hogy rengeteg olvasás és más írókkal való kapcsolat közben megtalálja a saját témáját, stílusát, technikáját. Reggeltől estig írok, külön lakásban dolgozom, sajog a hátam, fizikailag is nagyon nehéz bírni a koncentrációt, mert a regény megírása roppant erőfeszítést kíván. Teszem a dolgom, és egyszer csak leválik rólam ez a címke, a könyveim megnyerik a csatákat.

Magazin: Még mindig előnyben vagy az első könyves Rubin Eszterrel szemben, akit rögtön három kategóriába is be lehet rakni: női, gasztro, zsidó.

Lévai Katalin: Nem baj, jó lesz ez. Engem például már rögtön megnyert.

Tóth Gábor Ákos: Nekem szerencsém van a kiadómmal, mert Bárdos András eleve szépíróként ismert meg, nagyon régen. Ha visszatekintek az akkori kritikákra, velem kapcsolatban mindig az szerepel benne: az irodalmi ponyva határán mozog. Ehhez tértem vissza, csak most úgy címkézik, szórakoztató irodalom.

Magazin: Én pdf fájlformátumban kaptam meg először a könyvet, és tudat alatt, de hozzá sem fogtam, csak akkor, amikor megjött a papírkiadás is. Beszéltünk már a koncentrálóképességről, miközben az SMS-ek, a Twitter, a Facebook, a nyúlfarknyi internetes hírek, a villámcsődület (flashmob) és a rapidrandi korában élünk.

Tóth Gábor Ákos: Ezek témáknak jók, a hozzájuk való viszonyomat meg tudom írni, de gyakorolni is? Azt már nem.

Lévai Katalin: Amikor írok, a saját, belső fantáziavilágomba kerülök, ahol karmesterként irányítom a szereplőimet. Rendet kell közöttük tartanom, az elbeszélés szálait nem szabad elvarratlanul hagynom. Ebbe nekem a telefon sem fér bele, azt is kikapcsolom. Csak az írás szüneteiben nézem meg az e-mailjeimet, teljesen kizárom a külvilágot, így tudok koncentrálni. Ez egy technika – nem mindenki így dolgozik.

Tóth Gábor Ákos: Erről egy sztori jut eszembe, Janikovszky Janó, a kiadó mesélte. Amikor anyukája, Janikovszky Éva írt, a lakásban nem lehetett motoszkálni, kisfiának is engedélyt kellett kérnie, hogy bemehessen hozzá.

Magazin: És íráson kívül? SMS? Facebook?

Lévai Katalin: Igen, mindkettőt használom, a Facebookot is megtanultam kezelni, sok mindenre kiválóan lehet használni.

Tóth Gábor Ákos: Nem adtam be a derekamat a Facebooknak. A magánéletem maradjon csak az enyém.

Magazin: Mi a véleményük Mészáros János Elekről?

Lévai Katalin: Mit kellene tudnom róla?

Magazin: A Csillag Születik tévés tehetségkutató show-műsor győztese.

Tóth Gábor Ákos: Egy ördögi dramaturgiának a része, és azt kell, hogy mondjam: az áldozata. Tehetséges ember, de szegény egy populáris vágy kielégítésére lett a győztes. Sose lesz belőle az, amit szeretnének belőle csinálni, és az sem, ami ő maga szeretne lenni. Ez a lehető legrosszabb, ami történhetett vele.

TÓTH GÁBOR ÁKOS

SZÜLETETT: 1955. július 8-án Budapesten. FOGLALKOZÁSA: Író, újságíró, végzettsége szerint magyar–történelem szakos tanár. Volt Soros- és Móricz-ösztöndíjas, 1989-ben Bölöni-díjat kapott. Főbb regényei: Szökevények (1988, Szépirodalmi), Beszélgetéseim a Színésznővel (1989, Móra), Nyúltrapp (1990, Garabonciás), Mókolók, Revans (1991, Szépirodalmi), Tahónia (1991, Móra), Majdnem horror (1993, Magvető), Szép új másvilág (1994, Móra), Isten veled, Havanna! (1996, Dinasztia), Hősök gatyában (2007, Trivium), Elengedlek végre – Nézzünk szembe a halállal! (2010, Sanoma), Nézz szembe a koroddal! – Fel lehet-e készülni az öregségre (2011, Sanoma). Számos hangjáték, tévéfilm szerzője, színdarabját Robbantsunk bankot! címmel mutatták be Egerben.

TÓTH GÁBOR ÁKOS AJÁNLJA

FILM: MINDEN, AMI JOHNNY DEPP, DE LEGINKÁBB RUMNAPLÓ

Mert ahogy öregszik, egyre jobb és hitelesebb, ráadásul igazi mediterrán figura.

KÖNYV: FARKAS PÉTER ÉS NÉMETH GÁBOR KÖNYVEI

Mert megerősítenek abban, hogy amiben most élünk, nem is oly rég már megtörtént velünk a történelmünk során.

ZENE: BALÁZS ELEMÉR GROUP ÉS FAITHLESS

Mert velük kapcsolatban mindig tudom, hogy mire számíthatok, mégis mind a mai napig tudnak meglepetést okozni.

LÉVAI KATALIN

SZÜLETETT: 1954. május 22-én Budapesten. FOGLALKOZÁSA: Író, szociológus, szociálpolitikus, korábban a Magyar Szocialista Párt politikusa, romaügyi szóvivője (2007–2009), európai parlamenti képviselője (2004–2009), a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségi tárca nélküli minisztere (2003–2004). Két évtizeden át egyetemi oktató, a többi közt az ELTE-n és nyugat-európai, amerikai egyetemeken vendégprofesszor. Tizennégy éven át az Esély című szociálpolitikai folyóirat főszerkesztője. Könyvei: A nő szerint a világ (2000, Osiris), Pillangóhatás (2002, Osiris), Táncrend nélkül (2004, Ulpius Ház), Párnakönyv és más mesék (2006, Alexandra), Vörös szőnyeg (2007, Alexandra), Varázskert (2008, Alexandra), Hírnév (2009, Alexandra), Hazugok és szeretők (2010, Alexandra), Karácsonyi égbolt (2011, Alexandra), Anyám évszázada (2012 – megjelenés alatt, Alexandra).