Ha a szülő túlteszimagát azon a körülményen, hogy a norvég krimiszerzősztár,Jo Nesbo első meseregénye az elejétől a végéig a szellentésről szól, akkor nagy örömét fogja lelni ebben a könyvben, a gyerekével együtt.

A Doktor Proktor pukiporát kimondottan közös olvasásra ajánlom, ugyanis a skandináv író az alapvetően 8–10 éveseknek való történetet gazdagon megtűzdeli felnőttpoénokkal. Majd a „teljesen őrült” történetet (nemmi neveztük így, hanem a Guardian) megszórja jó vastagon iróniával. Szerencsére majdnem végig öniróniával.

„Május volt. A nap hosszabb-rövidebb ideje már fenn ragyogott Japán, Oroszország és Svédország egén, de az imént Oslo fölött is fölkelt” – így kezdődik Nesbo meséje, de itt még csak sejtjük, hogy a parányi Norvégiát ebben a könyvben nem fogja párás szemmel szeretni és megszerettetni a szerző.

Nem telik bele egy oldalba, a Szellemlyuk nevű börtön ajtajáról kell megtudnunk: olyan szuperbiztonságos és szupertitkos anyagból készült, hogy „a könyv szerzőjének meg kellett ígérnie a norvég kormánynak: ennél többet nem is ír erről a titkos maté riáról.” Aztán ott bujkál a cella vécécsészéjében a hatalmas termetű vándorpatkány: a Rattus norvegicus, és nem sokkal később kiderül az is, milyen mosolyogni való áhítattal készül az ország május 17-i nemzeti ünnepére.

Mi köze mindehhez Doktor Proktornak, a pukinak és pláne a pukipornak? Az egészet az oslói Ágyú utcából kell elkezdeni. Itt lakik a nagyon helyes és átlagon felül eszes Lise, akinek semmi oka nem volna szomorkodni, hacsak legjobb barátnője röviddel ezelőtt nem költözött volna az utca túloldaláról a Sarpsborg nevű városkába.

Aztán itt lakik két, apai ágon agreszszív és pökhendi kiskamasz, az ikerpár Tryls és Trym, akiknek személyiségjegyeivel Jo Nesbo nagyon pontosan megrajzolja az „iskola réme” gyerektípust. De térjünk rá az igazi főszereplőkre, a csonka családjával az Ágyú utcába költöző, rendellenesen apró termetű kisfiúra, Bullére, aki a vártnál is hamarabb köt életre szóló barátságot Lisével. Bulle agyafúrt, pörgő nyelvű, vicces, bátor ésmég trombitálni is tud, szóval „tök jó fej”, az új suliban mégis rögtön szívatni kezdik, naná, kicsi, naná, különc.

Az egyik kedvenc részem, amikor a goromba ikerpár először pigmeusnak nevezi, majd beavatásképpen az iskolai szökőkútba lógatja Bullét (fejjel lefelé), mire Nesbo a suliudvaron valaha alázott összes gyerek nevében a következőket mondatja a főhőssel: „– Elég gyenge ivókutatok van. Berlinben a Kurstfürstendammon van egy olyan szökőkút, ami tíz méter magasra lövelli ki a vizet… Az egyik cimborám megpróbált inni belőle… kiütötte két zápfogát… Én pedig úgy döntöttem, hogy ráülök a vízsugárra. Odafentről elláttam egészen Lengyelországig.”

Hasonló ereje az Ágyu utca környékén csak egyetlen dolognak van, Doktor Proktor legújabb haszontalan találmányának: a pukipornak. Lise és Bulle természetesen pillanatok alatt atyai jó barátjává fogadja a Mikulásra emlékeztető, raccsoló professzort. Kisül, hogy a pukiport a tudós a szénanátha ellenszerét kutatva kotyvasztotta,merő véletlenségből.Majdmegtudják a gyerekek azt is, hogy a lehetőségek trilliárdjait magában rejtő szellentőszer hasznosításáról a felfedezőnek – hogy stílszerűek legyünk –fingja sincs. Ha már itt tartunk, sem Nesbo, sem a fordító, Petrikovics Edit nem udvariaskodik a bélgázokkal,

or egyetlen álma, hogy találmányai jogdíjaiból elsegédmotor-kerékpározzon párizsi szerelméhez, Juliette Margarinhoz.) Végül minden arra érdemes megkapja a feloldozását, és minden ármánykodó vezekel. Az igazságtalan tanár például térden állva kér bocsánatot a diákjától, de szerencsére Jo Nesbo nemcsak őt, hanem az összes undok lényt megbünteti, akitől valaha szenvedtünk gyerekkorunkban.