A háborús metafora nem a tudósító leleménye. Maguknak az előadóknak is feltűnt, hogy az „offline múlt” és az „online jelen-jövő” között feszülő mediális teret sokan – egymástól függetlenül – hadszíntérnek írják le. Csiszer Marietta, a pécsi Trubadúr Magazin szerkesztője a Taposóaknákkal tűzdelt sárga köves út című előadásban úgy fogalmazott: a nyomtatott irodalmi közeg a kezdők számára bevehetetlen vár, ezért a most induló bölcsésznemzedéknek az online terepen kell „fölfegyverezni” magát az érvényesülésért folytatott küzdelem „harcmezején”. Nem beszéltek össze, de ezt a hasonlatot folytatta Szabó István Zoltán PhD-hallgató is, a szegedi Próza Nosztra főszerkesztője, aki azt mondta: az online világban nem fizetett „zsoldosokra”, hanem szívvel-lélekkel harcoló „gerillákra” van szükség. Majd –mintha saját maga is meghökkent volna ezen a különös retorikán – hozzáfűzte: egy komolyabb elemzést azért csak megérne, hogy az új generáció vajon miért „véres és háborús terepként” írja le a tudomány „régi” (offline) és „új” (online) színtereinek találkozását.

Egyébként Szabó István Zoltán nevéhez fűződik a tanácskozás egyik legszellemesebb kérdése, amelyhez hasonló vélhetően még soha nem hangzott el irodalomi konferencián: „olvasott már itt valaki Danielle Steelt?” Ennek indokoltságát az adta, hogy a szegedi doktorandusz a populáris irodalom (sci-fi, fantasy, krimi) helyét elemezte az egyetemi oktatásban és az online médiumokban, az internetes blogok felől mutatva rá arra a nem új keletű problémára, hogy az egyetemeken a viszonylag kevesek által olvasott klasszikusokról sokat beszélnek, míg a tízmilliós olvasótáborral bíró, az elitizáló irodalmi közvélemény által lenézett populáris írókról semmit sem hallani. Az előadó ennek kapcsán nem is az elitista kanonizálás ellen hadakozott, hanem azt kárhoztatta, hogy az efféle „vakfoltok” miatt a hallgatók teljes irodalomképe torzulhat.

A tanácskozás egyik fontos tanulsága az volt, hogy az ország különböző egyetemi városaiban tevékenykedő fiatal online lapszerkesztők mindannyian arról számoltak be: az internetes irodalmi fórumok látogatottsága napi vagy heti átlagban sokszorosa annak, amit a legelismertebb nyomtatott periodikák havi olvasottsága produkál. Sőt a kattintásokból az is kiderül, hogy a netes irodalmi lapokban a különböző rendezvényekről, eseményekről szóló, gyors, fényképes tudósításokat olvassák legtöbben. De tanulságos volt megélni azt is, hogy az irodalom intézményrendszerét forradalmasító internetes robbanás ellenére sok előadót még az a szimpla kérdés gyötört: szükség van-e rájuk egyáltalán? Azt feszegették, hogy miért volna fontos a mai magyar társadalomban a megszállott, lelkes huszonévesek reflektálása a magyar és világirodalom jelenségeire? Erre alighanem Reichert Gábor, a budapesti Apokrif Online szerkesztője adta a legpontosabb választ: „ha a pályán vagyunk, nincs más választásunk, mint dolgozni, s bízni benne, hogy egyre többen szurkolnak majd értünk a lelátón”.

Két világ ütközött a babzsákokon