Nem tudom, kihasználta-e Tarlós István a tréfás civilek Mikulás-ajándékát, de úgy sejtem, aligha töltötte színházban az elmúlt két hónap estéit. Pedig jól tette volna, ha szépen végigjárja a teátrumokat, ahová befizették őt a Dörner György kinevezése ellen tiltakozók. Egyrészt, mert egy vidám vagy épp felemelő színházi este pompás gyógyír a megtépázott idegekre – márpedig csuklógyakorlatból bőven kijut manapság Budapest első emberének. Másrészt, mert így a saját szemével is láthatta volna, mennyire ügyefogyott érv volt Dörner kinevezését épp azzal indokolni, hogy legyen egy „magyar darabokat játszó” színház is Budapesten. Hiszen van tucatnyi.

Az Új Színház átszervezés alatt

Más kérdés, hogy ma, amikor az új igazgató hivatalba lép, és a Paulay Ede utcában ismét tábort vernek a tüntetők és az ellentüntetők, egyvalamit nem árt leszögezni: nagy baj lenne, ha az elmúlt hónapok vitáját úgy jegyezné fel az utókor, hogy Dörner vagy Márta.

A főpolgármester ugyanis nem azzal követte el a hibát, hogy nem nevezte ki Márta Istvánt az Új Színház élére – történelmi vétke az, hogy Dörner Györgyöt viszont igen. Mártának természetesen nincs szerzett joga életfogytig vezetni a teátrumot, ráadásul meglehetős a szakmai konszenzus akörül, hogy nem is csinálta kifogástalanul. De ha egy városvezető azt érzékeli, hogy egy ilyen fontos kulturális intézmény élére mindössze ketten pályáznak, mert mindenki más azt hiszi, ez már úgyis egy lefutott meccs, akkor eredménytelennek kell nyilvánítani a versengést. Így könnyűszerrel meg lehetett volna adni a rajtjelet egy valódi megmérettetésre, hadd csapjanak össze a jobbnál jobb koncepciók.

Mivel nem így történt, fölvetődik a gyanú, hogy ez valóban eleve lefutott meccs volt. Hogy mi állt a nem várt döntés hátterében, persze csak találgathatjuk: valamilyen újabb, hajmeresztő személyügyi-szívességi sakkjátszma, netán a kormánystáb matekja, amely azt az eredményt köpte ki, hogy a Jobbik térnyerésén most a MIÉP helyzetbe hozásával lehet gyalulni egy-két százalékot. A főpolgármesternek sejthetően nem sok köze volt hozzá, de arcot mégis ő adott neki. Ő volt az, aki hetykén sajátjának vallotta ezt az eredményt, és az is ő volt, aki ennek kapcsán a magyar darabokat játszó színház fontosságát hangsúlyozta.

Dörner György most elfoglalta igazgatói irodáját a Paulay Ede utcában: kezdheti a „Jézusmária, győztünk” hangulata eluralni a csapatot. Hiszen példátlanul nagy a vállalás, temérdek a tervezett bemutató és tapintható azok rémülete, akikkel együtt kéne dolgozni. Ráadásul heteken-hónapokon belül a jegyárbevételekben fog megmutatkozni, helyes-e a számítás, hogy a magyarnak éppenséggel nem, de árvalányhajasan magyarkodónak annál inkább minősíthető repertoár képes eltartani egy pesti színházat.

Az igazi meccs csak most kezdődik.