Tiltottból lett kötelező olvasmány az ENSZ és az Európai Unió egykori gazdasági és politikai szakértőjéből szépíróvá átvedlett, dán Janne Teller (1964) műve, mely az elmúlt években elnyerte a legjobb ifjúsági regénynek járó francia és amerikai kitüntetéseket, s eztán a hazájában is díjra érdemesítette a kultusztárca. A 2000-ben kiadott, immár nemzetközi bestsellert sokáig a romlatlan gyermeki lelket megmételyező, nihilista szörnyszüleménynek minősítették azok, akik mit sem tudnak a pubertáslétről – noha gyaníthatóan egykor ők is átvészelték a serdülőkort, föltéve hogy születésükkor nem rögvest minisztériumi cenzorok lettek.

„Semminek sincs értelme. Ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá” –így a tizennégy éves Pierre Anthon, aki a nyári vakációt követő, első tanítási napon előadott kinyilatkoztatása után távozik iskolájából. Hová sosem tér vissza; fölmászik egy szilvafára, gyümölcsökkel dobálja hajdani osztálytársait, akiket rendületlenül az életük hiábavalóságáról győzköd.

Azok megvetően legyinthetnének rá, gúnyos kacajra fakadva; pörölhetnének vele, majd megszokhatnák hóbortjával együtt, akár a falu bolondját. Ám ők, huszonegyen, a Semmi részévé válni kívánó, önjelölt prófétával szemben, Valakik szeretnének lenni és vinni Valamire az életben. Így, a nyakas Sofi e-t követve, bebizonyítandó, hogy „igenis vannak dolgok, amelyek számítanak”, egy fűrésztelep pajtájában fölépítik a Fontos Dolgok Halmát (sic!). Arra, hogy mi mindent vetettek rá a majd dollármilliókat kóstáló, kortárs akcionista műtárgynak kikiáltott, alvadt vértől vöröslő kupacra, csupán egy gyufaskatulyányi hamu emlékezteti az elbeszélőt. Agnes nyolc esztendő elteltével mondja el a Taering városka lanyha hétköznapjait közel egy évre fenekestül fölforgató, lidérces eseményeket.

A velejéig társadalomkritikus, egzisztencialista opus a legnívósabb lektűrök hangütésében beszél el egy rabul ejtő, hosszan kísértő históriát, vagy ha úgy tetszik, XXI. századi, brechti példázatot. Teller fölkavaróan sokat tud a kamaszságról és arról a faus ti világról, amelyben ez az ártatlanságától egyre hamarábbmegfosztott korosztály boldogulni próbál. Amely felnőttek irányította, haszonra és látszatra épített univerzumról a Szerző így fogalmazott egy interjúban: az X Factor és az American Idol típusú esztrádokban megszerezhető hírnevet, sikert, külsőséget, gazdagságot s az előbbiek elnyeréséért folytatott küzdelmet kínálja föl a tinédzsereknek. Közhelyszerű kortünet, mégis a regény egyik legmegrázóbb kijelentése, hogy a Valakivé válás feltétele a teljes önazonosságvesztéssel együtt járó, harsány-extrém jelenlét amédiában –melynek következtében kivívható a szülői figyelem és a bűnbocsánat. Magunk is láthattuk, mikor egy kereskedelmi televí ziós SMS-dalárda (kiesett) versenyzőinek automataként hajtogatja az őket átölelő, egyszerre síró-nevető műsorvezető: az X Factor a családod; itt van neked mentor-apád, mentor-anyád. Íme a busásan megfi zetett licencfölmenő és bulvártöltelék famíliája!

A Semmi szeretetért sóvárgó sihederjei eredendően nemes ügyért szövetkeznek, de nem válnak közösséggé; birkanyájjá, majd megveszekedett, egymás és önmaguk ellen törő, bosszú éhes ordasfalkává aljasulnak –így lehetnek perccelebekké. A küldetéses bandériumot démonizáló, fölheccelő Pierre Anthon ráadásul korántsem Mefisztó vagy Cipolla tanítványa, hanem csupán a kamaszkori szimptómákkal (melankólia, halálvágy, deviancia, lázadás) tusakodó, megzavarodott, kisvárosi vásott kölyök. Még ennél is lankasztóbb Agnes, a krónikás szenvtelenül tárgyilagos narrációja. Amely bár kong az érzelmi ürességtől, kisejlik belőle a kiábrándultság és a céltalanság tompa fájdalma; olyan ember hangja ez, aki (be)látott mindent, és rég nem akar semmit.