Mind Dick köpenyéből bújtak elő
Az persze a sors iróniája, hogy amikor végre befutott, azaz Ridley Scott egész estés nagyjátékfilmet készített Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényéből Blade Runner – A szárnyas fejvadász címmel, néhány hónappal a premier előtt szívrohamban elhunyt. Azóta pedig a filmes álomgyár nem tud szabadulni a hatása alól.
Philip K. Dick 1966-ban adta ki az említett regényt. Az adaptáció – mely Scott szerint egzisztencialista utópisztikus fi lm noir – 1982-ben került a mozikba. A rendezőt, elmondása szerint, a felvázolt jövőkép fogta meg: a túlnépesedett Föld, az állatok kihalása, a folyamatos sötétség és az állandó eső különösen impulzív környezetet teremtett az emberi lét fő kérdéseinek feltevésére. Ezek egyébként állandó Dicktémák: a humanista önvizsgálat, a hit, a (sokszor csalóka) valósághoz való viszonyulás tudományos-fantasztikus regényeinek és novelláinak fundamentuma.
Philip K. Dick írásai a mai napig alapanyagot szolgáltatnak az amerikai filmiparnak, de a feldolgozások rendszerint csak az alapszituációt veszik át, a történeteket műfaji szempontok szerint átszabják. Mint például most a Sorsügynökségben: itt a romantikus vonal kerekedett felül.
A Második változat című novellát ugyanakkor sci-fihorrorrá alakította Christian Duguay rendező a Screamers –Az elhagyott bolygó című mozijában, melyben a Peter Weller alakította parancsnok egy bányabolygón vívja azt a háborút, amelyet a távoli Földről irányítanak. A mű fő konfliktusa, hogy amióta bevetették az önfejlesztő gyilkos gépezeteket, maga az emberi faj kerül veszélybe. A gépek ugyanis olyannyira furmányosak lettek, hogy emberi alakot is képesek ölteni, de amikor megízlelik az emberi érzelmeket, egymás ellen fordulnak. Számos más „indirekt” adaptációját is ismerjük a Második változatnak, sőt egyesek szerint James Cameron is ebből indult ki a Terminátor létrehozásakor. De a Battlestar Galactica – Csillagközi romboló című tévésorozat alkotói is bátran merítettek a Dick-univerzumból.
A magyar nézők minden bizonnyal emlékeznek Arnold Schwarzenegger pályafutásának egyik legnagyobb sikerére, az Emlékmás című scifi-akcióra. A holland mester, Paul Verhoeven filmjének alapja ugyancsak Dick-mű: az Emlékárusítás kicsiben és nagyban című novella alapján készült – tegyük hozzá, nem túl nagy szöveg- és sztorihűséggel. Csupán a kiindulópont ugyanaz: egy férfi a Marson töltött „virtuális” vakációja után az őt érő váratlan események és a felbukkanó rejtélyes kérdések hatására kénytelen ténylegesen is elutazni oda. A sztorihűség terén egyébként sokkal autentikusabb volt a Totall Recall 2070 című sorozat, melynek cselekményfolyamába a már említett Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regényt is beépítették. Az Emlékmás-fanok azonban készülhetnek, gőzerővel forog az újabb mozis verzió Len Wiseman rendezésében, Colin Farrellel a főszerepben.
Az egyik leginnovatívabb filmes továbbgondolás a Kamera által homályosan című Dick-írásnak jutott: Richard Linklater rendező először digitális kamerával rögzítette a jeleneteket, mint egy élőszereplős film esetében, majd rotoszkóp segítségével animált képekké konvertálta át a képsorokat. Ez a speciális képi világ igen jól ábrázolta a drogoktól „megszédült” paranoiás jövőbeli földi társadalmat.
Steven Spielberg is beállt a Dick-feldolgozók körébe, amikor az író azonos című művét Különvélemény címmel jelenítette meg, amiről az író lánya egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a „béna” befejezés ellenére egész jó film. Sajnos vannak nagyon gyenge feldolgozások is, például a pénztáraknál gigantikusat bukó Imposztor, a Nicolas Cage-dzsel gyengített Next vagy a John Woo által szimpla akciófilmmé degradált A felejtés bére. De Az elhagyott bolygónak is készült egy gyalázatos, B kategóriás folytatása. Ezek a példák ismét megerősítik az örök közhelyet: a jó irodalmi alapanyag még nem garanciája a jó filmnek.
