Családi béke
Nem biztos, hogy jól tette Edward Albee, amikor 2004-ben, hetvenhat évesen kiegészítette első, nagy sikerű darabját, az Állatkerti történetet. Reklámfogásnak persze remek. A két felvonás, az újonnan írt első és a régi második, mintegy keretbe foglalja az életművet. A figyelem felkeltésére valóban alkalmas ötlet. Az 1958-ban készült darabhoz csaknem félszázad múltán toldott előzmény azonban nem gazdagítja, inkább szegényíti a talányosan abszurd példázatot az emberi kapcsolatteremtés képtelenségéről. Legalábbis ezt érezni az Arizona Stúdióban, a megkettőzött darab első magyarországi bemutatóján, amelyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében közösen hozott létre a Thália és a Debreceni Csokonai Színház. Az előadáson sok múlhat.
Az Állatkerti történet (Mese az állatkertről címmel is játszották nálunk) két férfi párbeszéde a Central Parkban, New Yorkban. Peter egy megállapodott kispolgár, kiadói szerkesztő feleséggel, két lánnyal, két macskával, két papagájjal. A magányosan élő Jerry őt ostromolja, faggatja, aztán magáról mesél neki, majd bosszantja, provokálja, és végül beleszalad a Peter kezébe adott késbe. Ez a közvetett öngyilkosság a kapcsolatteremtés utolsó, végül is egyetlen lehetősége. Peterről nem szükséges többet tudnunk. Az új előtét mégis megpróbál valami lényegeset elmondani Peter otthoni életéről. Az új, dupla darab későbbi, 2009-ben adott címe a pontos: Otthon és az állatkertben.
A kiegészítő felvonás közönséges kabarébohózatnak indul. A férj dolgozna, vaskos és unalmas kéziraton rágódna, a feleség azonban beszélgetni akar. Provokálja a férfit, mint majd később a parkban Jerry. Az asszonyt a mellrák megelőzéseképpen a mell levágásának lehetősége foglalkoztatja, a férfit péniszének fogyatkozása. A társalgás természetesen nemi életük problémáinál állapodik meg. Az asszony valami vad, elementáris, állati élményre vágyna. A férfi megindokolja szelíd, gyöngéd viselkedését: ifjú korában szörnyű sérülést okozott egy anális szexre vágyó nőnek. A szöveg inkább hol bizarr, hol brutális, mintsem sikamlós, de persze mindig akad a nézőtéren, aki ilyenkor kuncog, vihog. Végül egy közös, nagy lázadás ötletében egyeznek meg: a férj szétdobálja a kéziratot, az asszony meg meggymagokat köpköd. Peter ezután megy ki kicsit olvasgatni a parkba.
Ha ezt a vaskosan szókimondó jelenetsort az önelégültségbe tespedt kispolgár idétlen lázadási kísérletéről szóló könyörtelen szatírának látnánk, ha Peter a kudarcból menekülve kerülne szembe Jerry provokációjával, tragikus végű találkozásuk bizonyára akkor is túlmagyarázottnak, túlzottan egyértelműnek hatna. Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter azonban – kétségtelen színészi bravúrral – valamiféle bensőséges házastársi kibeszélő idillként adja elő ezt az előjátékot. Igazi szeretet és megértés van köztük, amikor elválnak, helyreállt a családi béke. Így már az sem érthető igazán, hogy a férj miért távozik, ha olyan jól megvannak. Jerry ordas magányának szerepe pedig végképp átalakul. Nem egy másik ugyancsak magányos, de ezt beletörődve letagadó, folyamatos öncsalásban élő emberbe botlik, nem egy sorstársának mondja el példázatát a kutyáról, akit megmérgezve próbált magához kötni, s különös öngyilkosságával sem egy hozzá hasonlóan belső bizonytalanságokkal küzdő embert próbál magához kapcsolni, hanem egy sorsával valóban megbékélt férfit, akit megvéd a család szentsége. Kapcsolatuk egészen egyoldalú lesz így. Rudolf Péter hol érdeklődve, hol bosszankodva tűri partnerét. Mészáros Tibor meg kissé bizonytalankodó, méla különcként kering körülötte, átgondoltan adagolja gesztusait, majd kifogyva belőlük, kénytelen ismételgetni azokat. Kidolgozott játékából csak a tragikus formátum hiányzik, de erről nemcsak ő tehet.
Olekszandr Bilozub díszlete diszkréten szép, jelzésszerű, szellemesen kapcsolja össze az otthoni és parkbeli színeket, Vidnyánszky Attila a színházi hatások, a finom árnyalatok megteremtésének biztos ismeretében vezette színészeit egy sehová sem vezető úton.
