Alkony című drámája 1927-ben született, mintegy azOdeszszai történetekből írt filmforgatókönyv melléktermékeképpen. A harmincas évek végén az íróval együtt művei is eltűntek, Babelt 1939-ben letartóztatták, 1940-ben kivégezték. Sztálin hála után rehabilitálták, 1957-ben Válogatott műveit is kiadták. Magyarul 1964-ben jelentek meg munkái először, az Alkonyt 1965-ben Kazimir Károly rendezésében mutatták be a Thália Színházban, Mendel Kriket Kovács Károly, a lányát is kiárusító piaci baromfikereskedő Potapovnát a színész egykori felesége, Dayka Margit játszotta (az előadásról a Színháztudományi Intézet internetes adattára nem tud).

Most Valló Péter a Radnóti Színházban teljesen Chagall árnyékába vonta a darabot. Horgas Péter a kicsi színpadot valószerűtlen méretűnek látszó hodállyá varázsolta, csupa ferde vonallal, ferdék a falak, a polcok, de még az asztallap is. Csankó Zoltán és Wéber Kata nem minden érdek nélküli szerelmespárja pedig még repül is egy különben nem túl ügyes szerkezetbe kapaszkodva. Az eredetiben a kocsmába parancsolt vak kórus helyett a Vodku együttes vonul be fekete szemüvegekkel a zenekari árokba rögtön a játék elején, és végigkíséri az előadást. Hangulatfestő szórakoztató zenéjük azonban többnyire nem nagyon illik a családi háborúsághoz, a nemzedékváltás tragédiájához, amelyet a darab elbeszélne. De a játékmód, a groteszknek, a bizonyára chagallinak gondolt humor sem.

A színészek kicsit tanácstalannak látszanak, mintha szándékosan kerülnék a szokványosközhelyes, kabarékban elkoptatott zsidóábrázolást, ám mélyebben jellemző, egyénített gesztusokat, hangsúlyokat nem lelnének. Cserhalmi György így is talál színeket, eszközöket az öreg Mendel Krik, a hatalmából-vagyonából kivert családapa őserejének, hatalmas életkedvének, majd a vereség utáni szűkölő összeroppanásának elrajzoltságában is hatásos ábrázolásához. Csomós Mari egyetlen nagy jelenetében találóan egyesíti a primitív öregasszony nyafogását rituális ősanyai sirámokkal. Csányi Sándor a lázadó, a hatalmat és az üzletet átvevő nagyobb fiút, a tolvaj, rabló Benyát kissé darabosan, de félreérthetetlenül mutatja sima, sunyi, alattomos gengszternek. Gazsó György drabális kocsisa, SchneiderZoltán belső feszültséggel fogalmazott kovácsa, Csankó Zoltán kellemkedő ruhakereskedője, Petrik Andrea érzéki rosszlánya a helyén lehetne egy pontosan átgondolt, egységes stílusban tartott előadásban.

A Radnótiban azonban nem igazán sikerült eldönteni, mit is játszanak. Az 1913-ban Odesszában játszódó történetet nemcsak chagalli színekkel, formákkal, hangulatokkal toldják meg, de kiegészítik egy húszas évek Chicagójába illő jelenettel is: az apját leütő, majd üzletét átvevő Benya igazi maffiavezérként védelmi pénzt követel és kap egy üzletembertől. Logikus gondolat, csak éppen a darab logikájától és főképp szellemétől idegen. Utána az egész teljes utolsó jelenet, benne a Ben Zecharje rabbinak a történteket biblikus nyelven összefoglaló, a hatalomátvételt mintegy legitimáló szavaival, teljesen értelmetlen. Igaz, Csányi Sándor fején cári koronával vezényli az ünneplést, a rabbit pedig Koós Olga játssza, elfúlva-sipákolva-széttördelve a szöveget. Nyilván a rendező akarata szerint, aki ezúttal sem találja el, mit kellene komolyan vennie, és mivel nem lenne szabad viccelnie.

Nem sikerült eldönteni, mit is játszanak