Csak egy film, amelynek története és értelme van.

Ha így nézzük, akkor a filmnek nincs se története, se értelme, ezer helyen lyukad, logikátlan, valószínűtlen. Az elegáns sztárparádé ellenére a főhős egy rossz arcú, görbe lábú indián, ráadásul túlkoros is, amikor menekülnie kellene inaszakadtából, inkább csak kényelmesen kocog, öreg répa, nem rakéta. A mondanivaló meg valami olyasmi, hogy a mexikóiak is emberek, és hagyni kell őket északra vándorolni, mert termékenyítőleg hatnak a vénülő Államokra, még a legnagyobb mexikóifaló is salsát és tacót eszeget a családi asztalnál, vörös hajú asszonykájával. Ha így nézzük, menjen a fenébe Robert Rodriguez.

Nézhetjük azonban az értők kéjelgésével. A főszereplő Danny Trejo, egy igazi sittes, nem afféle Ganxsta Zolee, valóban évekig ült fegyveres rablásért, közben bokszbajnok lett a dutyiban, és ennek a tehetségének, meg a káprázatosan rossz arcának köszönhetően mellékszerepekhez jutott jelentősebb filmekben. Addig-addig mellékszerepelgetett, míg, ha későn is, de eljött a főszerep is érte. Rodriguez, aki mindig valamilyen késsel kapcsolatos nevet adott a Trejo által játszott karaktereknek, elmerészkedett a machetéig, ehhez a méteres bozótvágó gyilokhoz, a klasszikus mellékszereplőből főszereplőt nevelt, a főszerepekhez szokott Robert De Niróból és Don Johnsonból pedig másodlagos fontosságú figurákat. Robert De Niro már régen nem ezerarcú, szorgalmas és lelkiismeretes színész, de még most is megengedheti magának a sablonosságot, Don Johnson meg annyira ellenszenves, hogy a történetben is majdnem a saját nevét viselheti, úgy hívják: Von Jackson.

A szándékosan romos, karcos főcím alapján már lehet sejteni, hogy Rodriguez valamit akar, és ez a valami nem a szabad bevándorlás az Egyesült Államokba, inkább a filmes univerzum, a B és C kategóriás filmek megemelése, de nem az A kategóriába, hanem a lehetséges világok legvéresebbjébe. Innét nézve minden logikus, az 50 kilós rendőrnő és a 60 kilós ellenállási vezető, az évekkel korábban a koponyába fúródott golyón megcsúszó lövés, a vödörszámra kiömlő vér. Még Antal Nimród is lehetséges, hogy biztonsági őrként magyarul szívózikMachetével, de az jól a dagadt fejébe csap egy motoros fűnyírógéppel.

Sem egy szemüveges, vézna kisfiú, sem egy baltával kifaragott arcú mexikói gengszter nem megszokott fimes főhős. Előbbit már megszoktuk, hiszen utolsó előtti részéhez ért a Harry Potter, utóbbit Roberto Rodriguez hozza el nekünk

Nem mondható, hogy a Machete sikertelen film. A filmvilág megteremtődik benne, Steven Seagal itt is öt számmal nagyobb ruhát visel, hátha nem látszik a pocakja, meg a végén az igazság is győz, vagy legalábbis harcol tovább. Csak az nem világos, hogy mindennek mi az értelme? Értem, hogy Rodriguez jól szórakozik, miközben forgat, de ez kit érdekel? Felépül a filmvilág, de ki az, aki lakni akar benne?

Danny Trejo igazi sittes, nem afféle Ganxsta Zolee