Máshogy fest azonban az ügy, ha azt kérdezzük, mit lehet elérni azzal, hogy iratdaráláson kapják a főigazgatót, vagy két miniszteri biztost, plusz egy komplett átvilágítótestületet rendelnek a dalszínház számlái mellé. Nos, azon már lehet keresni valamit. Az intézményvezetők kriminalizálása egyrészt jól illeszkedik abba sorba, amelyet a névtelen plakátragasztó így fogalmazatt meg október másodikán, szürkületkor, végestelen végig a Király utcán: „Zuschlag, Hunvald, Hagyó ... Verók”. Magyarán, hogy ha egy szoci lop, akkor három is, sőt az összes; és szoci viszont mindenki, aki már az előző kormány idején is a mai posztján volt. Másrészt, ha egy olyan köztudottan drága üzem esetében, mint az Operaház, előhúzzák a pazarláskártyát, akkor garantáltan nem kell sokat fáradniuk a bizonyítással. Egy elemista is elég lenne, nem hogy egy egész bizottság, hogy találjon olyan belégeket, amelyek láttán a legbékésebb választópolgár is elborzad, majd herdálást kiált.

Arra tehát, hogy a kormány kultúrpolitikájából miért az operaházi rendcsinálás az egyetlen programelem, amely fél év alatt napvilágra került, két magyarázat létezik. Az egyik, hogy kevés az olyan kulturális nagyintézmény e honban, amelynek élén – kézreeső módon – épp egy volt szoci államtitkár állt. A másik, hogy a kultúrára fogékony fideszes képviselők egyike történetesen operaénekes. Nem véletlen, hogy a kultúra területén visszaéléseket feltárni hivatott parlamenti albizottság hónapokkal ezelőtt épp az Erkel Színház bezárása ügyében kezdett el kutakodni. S persze az se véletlen, hogy Gulyás Dénes és a testület ezt az ügyet mára csendben elfelejteni látszik. Mert mi van, ha a vizsgálódás odavezet, hogy a színházat ki kell nyitni? Akkor miből újítják fel? Aztán pedig ki vesz majd oda jegyet?

Nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy ez az egyelőre bizonyításra váró rágalomária funkcióját tekintve csak színpadi függöny. Az a dolga, hogy eltakarja a nézők szeme elől mindazt, amihez a rendezők szerint nincs köze. Például, hogy a kultúráért felelős államtitkár meglepő tervei a magyarság gyökereinek kutatásáról meg a kelet felé fordulásról a valóságot mutatták: a kormánynak nincs kultúrprogramja. No meg azt, hogy valóra válik a félelem, miszerint nem véletlenül sorolták be a korábban önálló költségvetési fejezettel gazdálkodó kultúrát a hatalmas erőforrástárca alá, hadd versenyezzen az egészségüggyel és a szociális területtel. Az emberektől nem lehet pénzt elvenni, de a múzeumoktól, színházaktól, művelődési házaktól igen. Különösen, ha mire odakerül a sor, már mindenkivel elhitették: nem jól sáfárkodnak vele.