„Azt szeretné, ha rájönnétek, hogy gyógyít az olvasás és az írás” – állítja az egyik szereplő Vámos Miklós új, az Európa Kiadó által gondozott életműsorozatban megjelent könyvében (hogy pontosan ki mondja ezt, arra visszatérünk), és minden bizonnyal ez a regény legfontosabb üzenete, avagy kérdésföltevése. A csillagok világa címnek van némi köze Barcza Szabolcs 1979-es szakkönyvéhez (A csillagok élete), sőt a szövegben sűrűn emlegetett Csillagok háborúja fi lmsorozathoz is. A recenzens azonban most mégse a „csillag” szóra fókuszálna belőle, hanem inkább a „világ”-ra. Ami kiemelt jelentőséggel bír e könyv lapjain, úgy is, mint „fény, tudás, világosság”; valamint ama nehezen definiálható, nemritkán érthetetlen, hatalmas valamiként is, amelyben élünk, s amit az egyik elbeszélő-főhős, Virág Pál tengerjogász szeretne, próbálna bemutatni a gyerekeinek.

„Mesés regény” – olvashatjuk a kötet alcímeként, vagy talánműfaji besorolásaként. Virág Pál a gyerekeinek, Gabinak és Tominak egy mentőállomásról mesél, helyesebben annak két lovagjáról, akik keresztül-kasul utaznak a földtekén, no meg a történelmen, s miközben csodás és bátor tetteket hajtanak végre, az ősemberek életétől kezdve a görög mitológián és Don Quijotén át Robinson Crusoe-ig és a Ji Kingig sok mindennel és mindenkivel megismerkednek. Nem mellesleg közben fölbomlik egy család: a szülők elválnak, a gyerekek az anyjukhoz kerülnek, hogy aztán majd ők mondják tovább az apjuknak a mesét a két mentőlovagról, illetve a fölmérni és megérteni vágyott világról. (A kortárs magyar irodalom jelesei közül is néhányan szóba kerülnek, név szerint Tóth Krisztina, Dragomán György, Kertész Imre és Vathy Zsuzsa.) Mindemellett persze még igen sok minden történik, illetve derül ki a családról. Vámos Miklós korábbi munkáinak, valamint egynémely interjújának ismeretében világossá válik, hogy a hátteret ezúttal is bizonyos önéletrajzi elemek és történések adták. Olyan sztori is bekerült, amit máshol már olvashattunk, de ez egyáltalán nem baj. Vagyis az anyák (Anya csak egy van) és az apák (Apák könyve) után immáron megszületett a gyerekek regénye is, más szavakkal: a családregény teljessé vált.

A történet szerint a gyerekek és az apa által közösen írott mentőlovagos mesét végül, már a válás után, az újságíró anya önti könyv formájába és jelenteti meg. Ám A csillagok világát elsősorban mégse emiatt nevezném szomorkás, kesernyés hangvételű műnek. Virág Pál rezignáltan tudomásul veszi, hogy a házassága (immáron a második) véget ért, a családja fölbomlott. A fő kérdés azonban – és ez adja a regény első számú problematikáját –, hogy az apa mint egyik elbeszélő által oly gyakran hangoztatott és fontosnak tartott olvasás (és írás), illetőleg a tudás, a kultúra birtoklása elegendő-e ahhoz, hogy a privát életünkben elszenvedett veszteségeket ellensúlyozzuk általa. A végső kicsengés egyrészt az, hogy „nem”, hiszen a babért a mesekönyvvel végül az anya aratja le, aki ráadásul rögtön a válás után új szerelmi kapcsolatban él. Másrészt viszont a mentőlovagok története nem ér véget, sőt a két gyerek tovább szövi a mesét, patetikusan szólva tehát az elvetett mag kihajtott, avagy az apai erőfeszítés korántsem volt hiábavaló. Még akkor se, ha valójában nem is erőfeszítésről kell beszélnünk, hanem túlélésről, hiszen miközben –legalábbis enciklopédikusan – megismerni vágyjuk a világot, igazából az élet leghétköznapibb vonásaihoz igyekszünk értelmezési pontokat keresni.

A regény szövegét az édesapa és a két kisfiú párbeszéde adja. („Az író inkább egy állapot, nem foglalkozás” – állapítjameg egy helyütt dr. Virág Pál.) Hasonló korú gyerekek apjaként tanúsíthatom, hogy a gyereknyelv beépítése a narrációba frappánsan sikerült. A negyedik megszólaló: egyfajta önreflektív hang (esetleg maga V. M.), a fő elbeszélő úgymond „sótlanabb énje”, aki időnként kiigazítja annak tévedéseit, máskor magyaráz, ellenpontoz, kiegészít, esetleg a túlzott érzelmi hullámokat próbálja csillapítani. Olykor pedig az olyan kifakadásokat kénytelen elviselni, mint például ez: „Ó, istenem, neked semmi se jó. Menjél kritikusnak, te fafej!”