-– Saját nevén találom a Facebookon?

– Nem vagyok rajta a Facebookon, és nem is twitterezek. Már így is nyomaszt, hogy lépten-nyomon leszólítanak az utcán és többet tudnak a magánéletemről, mint amennyit szeretnék megosztani a nyilvánossággal. Ebben biztos az is benne van, hogy eléggé utálom magam... Mielőtt elkezdtük a filmet, kellő cinizmussal néztem a facebookozást, hogy csak a hülye tinik döglenek érte és merő időpocsékolás. De minél jobban belemerültem a figurába, annál jobban megértettem, hogy ezt a srácot azért kerítette ennyire a hatalmába az internet kapcsolatteremtő lehetősége, mert sokkal személytelenebb és veszélytelenebb így közlekedni az emberekkel, mint a valóságban. Mindenki erre a komfortérzésre vágyik, engem is beleértve.

– Azt akarja elhitetni, hogy a kamera előtt kinyílik, de a magánéletben gátlásai vannak?

– Csak a két macskámmal nincsenek gátlásaim. Meg a barátnőmmel, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.

– Mennyire ért a számítógéphez?

– Nekem is van gépem, persze, kinek nincs? A karakter kedvéért kicsit bele akartam szagolni a programozásba, de minél tovább magyarázták, annál jobban belezavarodtam, és fel is adtam. Az egyik unokatesóm a Facebooknál dolgozik, neki erre jár az agya. Ez egy egész más világ, egy másik társadalom. Én csak... eljátszom.

– A The Social Network a Facebook keletkezésének nem hivatalos története, amihez sem a producer, sem az író nem kérte ki Mark Zuckerberg véleményét. Ön sem akart találkozni vele?

– Nem tudom, mi jó jött volna ki belőle. Persze, nem bántam volna, bár Aaron Sorkin forgatókönyve a saját lábán is teljesen megáll. Most viszont már csak azért is jó lenne dumálni Markkal, mert annyit agyaltam róla, hogy izgat, milyen. Fogalmam sincs, mit gondol a filmről. Nyilván megvannak a fenntartásai, és nem biztos, hogy rohan megnézni. Tizenkilenc éves volt, mikor kitalálta a Facebookot, huszonhárom, amikor több millióra perelték, az ember nem szívesen gondol viszsza ilyen kellemetlen élményekre. Nekem az volt a dolgom, hogy belebújjak a bőrébe, tehát értelemszerű, hogy hónapokon át napi tizennégy órában mentségeket kerestem neki és most is védem. Még azt sem röstellem kimondani, hogy megkedveltem, még akkor is, ha megoszlanak róla a vélemények.

– Nem minden ok nélkül, mert mint a filmből kiderül, máig nem tisztázott, mennyire volt Zuckerberg saját ötlete a Facebook, és milyen megfontolásból hagyta ki a sikerből a legjobb barátját, aki a kezdeti menetet finanszírozta.

– Mark valószínűleg pont fordítva látja: Eduardo túl hamar akart pénzt csinálni a Facebookból, amikor Mark még fejleszteni szerette volna.

– Akkor a sármos Sean Parkerrel, akit Justin Timberlake alakít, miért indult el gond nélkül a milliók felé?

– Lehet, hogy elfogult vagyok, de itt nincs ellentmondás. Mark arra harapott rá, hogy Sean Parker a cég távlati jövőjében lát fantáziát, nem a gyors meggazdagodásban. Mark nem arra volt éhes, hogy megtömje a zsebét, hanem hogy sikerre vigye ezt a vállalkozást. Tudom, fura, hogy ezt mondom a világ legfiatalabb milliárdosáról, de egy olyan srácról beszélünk, aki már sokszoros milliomos volt, de még mindig egy pár négyzetméteres bérlakásban élt és matracon aludt. A milliárdok csak járulékosan keletkeztek, mert Markot az az egy hajtotta, hogy minél többen iratkozannak fel a Facebookra.

– Kérdés, mennyire tett jót velünk, mert sok szociológussal együtt úgy érzem, amíg nem volt sem számítógép, sem Facebook, sokkal kevésbé elszigetelten éltünk és sokkal őszintébben barátkoztunk egymással.

– Ezzel azért nem értek egyet, mert mikor suliba jártam, zacskós levest kanalaztam, és egyedül kuksoltam a tévé előtt. A tíz évvel fiatalabb húgom viszont a neten lóg a Facebook-barátaival. Biztos személytelenebb, mintha valamelyik plázában lófrálna, de legalább azt az érzést kelti, hogy nincs egyedül. Markról rögtön a film elején kiderül, hogy személyesen képtelen kapcsolatokat teremteni, a Facebookon viszont nincsenek gátlásai. Hogy a film végén is ilyen elégedett-e magával, abban nem vagyok biztos, de hogy a Facebook félmilliárd megszállottja köszöni, jól van és hálás érte, abban igen.

– Mit gondol, Mark Zuckerberg boldog?

– Ebbe nehéz belelátni. Nem hiszem, hogy egyáltalán képes a boldogságra, mert minél jobban hajtja, annál messzebb kerül tőle. A fi lm elején nagyon szeretne beilleszkedni a harvardi diáktársadalomba, ezért találja ki a Facebookot, de ettől csak még jobban elidegenedik. Elveszti a barátait, háborúba keveredik az egész környezetével, és ma már semmi másra nem vágyik, csak elbújni a Facebook mögé. Hiába milliárdos, hiába feltaláló, magányosabb, mint valaha. Mert a lehető legtávolabbra került attól, ami eredetileg a célja volt, hogy barátokat találjon.

– David Fincher, a film rendezője és Aaron Sorkin, a forgatókönyvíró is megerősítette, hogy a Facebook nem jutott volna eszébe olyan embernek, akinek barátai vannak.

– Ez így is van. Mark Zuckerberg az a típus, aki nem vesz részt a buliban, hanem a falat támasztja és figyeli a többieket. Eszi magát, közben kattog az agya. Tehát végül is egy antiszociális srác mentalitásából született a legsikeresebb szociális világháló. Sokan vagyunk ilyenek.

– Ha most mégis összehozná vele az élet, mit kérdezne Mark Zuckerbergtől?

– Ezen töröm a fejem, mióta össze vagyok vele zárva. És az jár a fejemben, hogy hatéves koromban arról ábrándoztam, hogy ha egyszer találkozhatnék Mugsy Bowes-zal, aki ugyanolyan tepszli, mint én, mégis mindig beletalál a kosárba! Aztán mikor végre tizenkét évesen elmentem egy meccsre, összeszedtem minden bátorságomat, megvártam az öltöző előtt, és egy kukkot se tudtam kinyögni. Talán mindkettőnknek jobb, ha Mark Zuckerberggel meg se próbálom.

New York, 2010. október

Jesse Eisenberg