A nemzetközi formációk létrejötte az inspiratív összeállításokra, zenei-szellemi kalandokra fogékonyMediawave-hez kötődik. Azon kevesek, akik idén májusban az őszbe durvuló időjárás ellenére ellátogattak a fényírók fesztiváljának őriszentpéteri hétvégéjére, maguk is megtapasztalhatták, ezek a zenészek mennyire vérserkentően és fantáziadúsan tudnak játszani – akár a Teleház mögötti Pajtaszínház huzatos és dermesztő hidegében. Hogy még azokat is teljesen lehengerelik, akik eleve fenntartással közelednek minden ehhez hasonló, szuverén muzsikusokat egybeterelő, kevés próbával születő produkcióhoz.

Pedig ezek a korongok nem az első gyümölcsei a BMC és a Mediawave között tavaly tavasszal szárba szökkent együttműködésnek: a kortárs dzsesszt a commedia dell’arte groteszkségével és (mozgás)elemeivel ötvöző francia Pulcinella és a hazai harmincközeli dzsessztehetségekből álló Dzsindzsa interakciózására szintén érdemes emlékezni. Annál is inkább, mert e tettet csütörtök este a Trafóban megismétlik. Másnap ugyanott egy másik, szintén e kooperáció keretében létrejött produkciót tesztelhetünk élőben: a Grencsó Open Kollektíva alkalmilag az amerikai szaxofonos-költő Lewis Jordannal egészül ki. Az együttműködés eszszenciáját az ítészek tavaly beválasztották az év három legjobb hazai jazzlemeze közé.

Vélhetően hasonló sorsra jut a két most megjelent CD is. A szombat este a Trafóban bemutatandó Gondellied In The Sahara már címében is utal a produkció Mendelssohntól Stingig húzódó zenei spektrumára. A Mediawave-vezér Hartyándi Jenő még 2006-ban hallotta a hangfenomén Michael Schiefelt a brémai jazzmeetingen, vitte is azonnal a fesztiváljára, és az éneklés határait a végletekig feszegető szólista azóta többször eljutott Magyarországra. Schiefel régóta dolgozik duóban a nem kevésbé formabontó, műfajok felett szárnyaló zongoristával, Carsten Daerrel, csatlakozott a klasszikus képzettségű, de etnodzsesszben is bivalyerős cimbalmos, Lukács Miklós és e színtér egyik legjobb bőgőse, Szandai Mátyás. Az eredmény: mással nehezen rokonítható, fantáziadús kísérleti jazzflash.

Hasonszőrű produkció a Sharing The Shed, melynek tengelyét a húszéves Mediawave egyik védjegye, a magyar dzsessz talán legkövetkezetesebb alkotó-előadója, Dresch Mihály és a fesztiválon szintén többször megfordult amerikai zongorista, Lafayette Gilchrist adja. A Hamid Drake-kel és Szandai Mátyással kiegészült különleges kvartett Őriszentpéteren picit bicegett, főként Gilchrist miatt, aki ott eléggé magányosnak tűnt, szinte belebújt a zongorájába. Lemezen azonban teljesen helyükre kerültek az arányok, megfelelő irányúak az energiaáramlások, egymást éltetők az eltérő kulturális közegből tóduló impulzusok: Gilchrist kortárs érzetű zongorajátékán is átütő hiphopos kötődése, Dresch mindent átható népzeneszeretete, Drake metafizikai kommunikációja és Szandai kozmikus, vérbő etnodzsesszes bőgőjátéka. Nem véletlen, hogy ezt a produkciót érte az a megtiszteltetés, hogy vasárnap este a Művészetek Palotájában az idei Jazzforum Budapestet zárhatja.

Sharing the Shed