A bikavér: ünnep

Hazánk egyetlen eredetvédett borfajtájáért már Liszt Ferenc is rajongott.

A legenda szerint Arezzo püspöke, Donát éppen misézett, amikor a pogányok rátörtek, és a borral teli kelyhet kiverték a kezéből. A darabokra tört edény Donát imájának hatására újra összeforrt. A később mártírhalált halt püspök ereklyéit kísérő papot villámcsapás érte, de egyetlen haja szála sem görbült.

A csodát a hívek Szent Donát közbenjárásának tulajdonították. Azóta hozzá fohászkodik, aki védelmet remél az elemi károk ellen.

Szent Donát hazánkban a szőlő védőszentje, ő az, aki megállítja a jégesőt, lecsillapítja a dühödt villámokat, neki köszönhetjük hát a kiváló termést és a nemes borokat – na meg szőlészeinknek és borászainknak, akik segítenek egy kicsit a természetnek.

Szent Donát napja jeles ünnep Egerben. Hagyományosan ekkor rendezik a város legrangosabb boros eseményét, a Bikavér ünnepet. Az idei a 14. a sorban. A bikavér meg is érdemli, hogy ünnepeljék. Hazánk egyetlen eredetvédett borfajtájáért már Liszt Ferenc is rajongott, mai kedvelői pedig tízmillió palackot vásárolnak belőle évente. Az ünnep helyszínéül szolgáló Dobó téren felállított sátrakban a több mint félszáz nevezett tételből a harminc legkiválóbb egri bikavért kóstolhatják meg az érdeklődők.

Hogy az élmény még teljesebb legyen, minden bor mellé hozzá illő ételt komponáltak a környékbeli éttermek szakácsai. Thummerer Vilmos bikavérjéhez a noszvaji Magtár fogadó hideg szarvaslábszárat, Csutorásék Nagyapa Borához a Senator Ház konfitált mangalicaoldalast, a St. Andrea Szőlőbirtok Áldásához az Imola Udvarház borjúpofát ajánl, de lesz az étlapon szarvaspörkölt, kacsacomb és káposztás cvekedli is.

S lesz zene is. Pénteken az Ethnofil zenekar, a Majsai Swing Stars produkció és a Hot Jazz Band koncertezik, szombat este a Gajdos zenekar játszik, Herczeg Flóra pedig Presser Gábor dalaival lép a közönség elé. A szervezők a futballvilágbajnokság konkurenciájával is számoltak. Nem kell választani a bor és a meccs között. Vasárnap este a világbajnokság döntőjét óriás kivetítőkön nézheti végig a Bikavér ünnep közönsége.

Infó: XIV. Egri Bikavér Ünnep szent Donát napján, eger, Dobó tér, július 9–11. Részletes program: www.egrihegykozseg.hu

Top 5

1. Nemzetközi Tárogató Együttes

A Tárogatós Világtalálkozón alakult zenekar Lucskán, a romtemplomnál július 5-én, este 7-kor.

2. 31. Kaláka- fesztivál

a diósgyőri várban július 9-11-e között.

3. Sárik Péter Trió,

Budapest Jazz Orchestra, Urbán Orsolya, Kovács Linda a zsámbéki Romtemplomnál július 9-én este 7-kor.

4. Szászcsávási banda

a kőszegi Fő téren július 10-én este 7-kor.

5. Kávéházi traccsparti

Nyári programok az óbudai Fő téren 10-én és 11-én egész nap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.