A teljes élmény
Vagy az, ahogy Erdélyi Zsuzsanna elmeséli, hogyan dolgozott Lajthával a népzenegyűjtésen? Méginkább maga a kockás füzet, amelybe utazás közben egyszer csak elkezdte lejegyezni beszélgetéseiket. Bartók–Kodály–Lajtha, szokás volt így emlegetni a triászt, és az ötvenes években ismerték, játszották is mindenütt a világon a ma kevésbé emlegetett harmadik muzsikust. Sorolja is, kikkel állt kapcsolatban: „Paul Valéry, T. S. Eliot, Huizinga, Madariaga, Focillon, Th omas Mann, Romain Rolland, Ravel, Florent Schmitt, Debussy, és folytathatnám a sort Hindemithtel, Bartókkal, Kodállyal, végig Prokofj evig, aki utolsó európai útjáról az én lakásomról ment haza Oroszországba. Honegger, Milhaud…”
Az egész napos munka után újabb jegyzetelés: de a kockás füzetbe nem dallamok és szövegek kerülnek, hanem a nagy zenész emlékei – Bartókkal közös kezdeteikről és Kodály 19 évvel idősebb, majd 57 évvel fiatalabb feleségének történetéről –, és ami az igazi élmény: elbeszélteti vele a komponálással kapcsolatos gondolatait.
Nem egyszerű. „Tulajdonképpen lehetetlen zenéről szavakban beszélni” – mondja Lajtha. – „Ha most ilyeneket mondok, azok úgy jönnek ki belőlem, hogy iparkodom azokra az élménykomplexumokra gondolni, amelyek között fel-felötlött a tétel egy-egy témája, egy-egy színe, egy-egy jellemvonása.” „Kodály a maga szögletes, hemmungos modorában, mosolyogva rázogatta kezemet, és azt mondta, hogy kezdek már reakciós zeneszer ző lenni, mert már ő is megérti, amit írok. (Sem Bartók, sem az én zenémet nem szereti. Bartók is tudta ezt, sokszor beszéltük, hogy nem szereti műveinket.)” Egy fontos megállapítás: „Emóció nélkül nincsen muzsika. Emóció nélkül csak hangok vannak.” És a végső ars poetica: „Minden titkok közül talán a legnagyobb titok az alkotás mikéntje és miértje. N e m tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a zene nem fejez ki semmit. Ebben Stravinskynak igaza van.”
De közben pedig folyik a munka, vitákkal, veszekedésekkel. „Uram Isten! Mindenkinek megvan a keresztje. Nagyon szép, ha valaki nagy ember, de főleg meszsziről. Közelről s pongyolában, teljes valójá ban ismerni nem kívánatos. Más, ha valaki a zenekar előtt meghajol, s rivaldafény övezi, s más, ha nyolcadik éve jár az ember vele minden hónapban rendszeresen” – írja Erdélyi Zsuzsanna, aki akkori feljegyzéseiben és mai kiegészítéseivel teljes képet rajzol, és nekünk is teljes élménnyé teszi az együttlétet a zene emberével.
Erdélyi Zsuzsanna: A kockás füzet. Hagyományok Háza, 120 oldal.
