A lenyó leckét jelent, a hattyú az elégséges osztályzat szinonimája, a zsebdünnyögő pedig a mobiltelefoné. Ezt Vasné Tóth Kornélia kötetéből, az Élő diáknyelv – Két város, húsz év tükrében című munkából tudom, amely nemrég jelent meg a Novum Verlag gondozásában, s amely az eddigi, hasonló jellegű publikációk számbavétele, a terminológiai viták tárgyalása és a diáknyelvben végbemenő változások-állandóságok leírása mellett két vizsgálatra épül. Az elsőt 1987-ben végezte a nyelvész Sárbogárdon, a Petőfi Sándor Gimnáziumban, a másikat pedig Érden rögzítette, még könyvtárosként, mintegy húsz évvel az első gyűjtés után, a 2007–2008-as tanévben.

A korábbi, mintegy 900 szavas gyűjtemény készítése során minden évfolyamból 25 diákot kért meg a „kérdőív” kitöltésére, az anyagot aztán szótárrá szerkesztette. Már akkor arra törekedett, hogy a szófaji, stílusminősítési, jelentésmegadásra irányuló kutatás mellett többszempontú, alak- és jelentéstani vizsgálat alá is vesse a kifejezéseket. – Nagyon sokféle módon próbálták már a diáknyelvet gyűjteni, akár élőszóban is – de odaállni a diákok mögé, és figyelni, egymás között hogyan beszélnek: nem reális gyűjtési mód – indokolja a közvetett metódust a nyelvész. A vizsgálat anonimitása biztosította, hogy a diákok gátlások nélkül írják le saját kifejezéseiket.

A nagyon trágár kifejezések nem kaptak helyet a jegyzékben. – Tudom, hogy ezek is a diáknyelv részei. Az én célom viszont az ilyen kiadványokkal és általában a diáknyelvi kutatásokkal az, hogy a nyelvi szegényedéssel, posványosodással, a rengeteg töltelékszó használatával szemben azt mutassam meg a diákoknak és persze a felnőtteknek is, hogy milyen ötletes, leleményes, mennyire gazdag ez a csoportnyelv – állítja. A diáknyelv a maga szóösszevonásaival, képzéseivel, torzításaival, szinonimaalkotásaival olyan kifejezéseket hozhat létre, amelyek akár a köznyelvi szókincset is gazdagíthatják. Ha úgy tetszik: mintául szolgálhatnak.

Az első diáknyelvi szótárat 1898-ban készítette Dobos Károly, ő még az argó részeként tárgyalta ezt a csoportnyelvet, amely akkoriban a mainál is durvább volt, más okok mellett éppen a köznyelvtől való intenzív elkülönülési igény miatt. Ma már másféle megközelítéssel élnek a nyelvészek: a diáknyelven főleg az iskolai élettel kapcsolatos szavak tömegét értik. Ahogy a húsz év előtti sárbogárdi, úgy a mostani, Érden végzett vizsgálat is főleg ezekre kérdezett rá. A korábbi, 125 szavas jegyzéket 200-asra bővítette a kutató, az elavulttá vált kifejezéseket (KISZ-gyűlés, matrózblúz stb.) kihagyta. Helyet kaptak viszont a listán a ma már gyakran használt, például a mobilkommunikációval, informatikával kapcsolatos szakszókincs elemei, az orosz nyelvből beszivárgó kifejezéseket pedig felváltották az angolból, illetve a németből érkező szavak.

– A diákoké az egyik leggyorsabban változó nyelv, követi a köznyelvi mozgásokat, változásokat – mondja a nyelvész, aki a két település diáknyelvének diakron és szinkron jelenségeire volt igazán kíváncsi, vagyis: mennyi a változás és az állandóság e csoportnyelvben. Mindkettő megfigyelhető ugyanis. Az elégtelen osztályzatra például húsz év elteltével is szinte ugyanazokat a szavakat adták meg a diákok, a szokásosnak mondható cerka, dugó, karó mellett él még az archaikus szekunda is. De ugyanez tapasztalható a más munkáját másolókra, a buktatásra, az osztályfőnökre, az elsősökre, a buta tanulókra használt szavakkal kapcsolatban is. Éles regionális különbségeket nem igazán lehet kimutatni: nagyjából ugyanúgy beszélnek a srácok Záhonyban, mint mondjuk Sopronban.

– A diáknyelvnek nincs saját nyelvtana, és elmondható, hogy alapvetően a diákok is a standard köznyelvet használják – kifelé. Egymás között, a saját csoportjukban azonban inkább a saját szavaikat alkalmazzák. A diáknyelv ugyan nem magánügy, a diákok egy része mégsem szívesen osztja meg csoportnyelvének darabjait a felnőttekkel. Talán ezért is van, hogy nem jelenik meg sok publikáció ebben a témában –mondja Vasné Tóth Kornélia, aki szerint azért érdemes volna elvégezni egy országos körű, szisztematikus vizsgálatot. Egyszer talán arra is sor kerül.

Így is mondják:

csumpedli – rosszul öltözött személy;

dzsuké – oké;

divatosan duzzadt, gépsonka – kövér;

szabadsáv –osztályon kívüli foglalkozás;

mandarin, sakál – osztályfőnök;

shangli – portás;

sintér – szigorú tanár;

gogyi – közepes osztályzat;

majdnem zsír – jó osztályzat;

Magyar Harvard – szakiskola;

spagyi, écsanya – anya;

sirodalom – irodalom;

kandesz – büdös;

hernyó – számítógép;

föcilabda – földgömb;

DNS-csere – csók;

csöves – takarító;

csajszibarack – nő;

csicska – gondnok;

csíra – harmadikos;

dzsalla – igazgató,

duló – magas;

fegyőr – hetes;

osztzsé – osztálypénz,

racsek – radír;

zsika – félelem;

zsírhordozó – fül;

gyök – buta;

cella, zártosztály – iskola.

A diáknyelv gyorsan változik, de az állandóság jegyei is megfigyelhetők