A három évtizede alakult – 1979-től 1991-ig Markó Iván által vezetett, egykor világhírű – Győri Balett az elismert brittánckomponista, Christopher Bruce lendületes ügyeskedésével, a Roosterrel (Kakas) hirdeti jubileumi programját. Ám nincs ingyenhenyélés; a léha pihegés, könnyed lazulás könyörtelen erőpróbát követel – a nézőtől.

A kétrészes produkció Román Sándor nagy hatású ünneprontásával veszi kezdetét. Az ExperiDance alapító atyja a küzdelmesen magasztos társulati létről mélázik Bartók Béla Concertójának V. tételére eszkábált, révületbe ejtő önképzőköri negyedórásában. Egy, a sötét öltönyéhez piros inget viselő, külvárosi, játékgépes-bagószagú „pizzéria” pincérének tetsző, copfos férfiú tizennyolc amatőr körül őgyeleg. Néha megsimogatja a vállukat, igyekszik rábírni őket némi testmozgásra, majd a földön fetrengve elnyúlik. Besomfordál a színre négy, színes dresszes kisleány, és az (ideg)összeomlott barkácsmesterbe életkedvet lehel. Így – a hazánk színeiben orcánkra szégyenpírt festő – Román szellemi törpeséggel elegy nyomorult gagyija a kompánia eddigi harminc évéről. Szolgáljon vigaszul, hogy erről a (legföljebb) zérópont-szintről csak elrugaszkodni lehet.

Az angol-amerikai Robert North a kilencvenes évek eleje óta dolgozik az együttessel; ajándékul jogdíj nélkül engedte át számukra A Halál és a Lánykát. A muzeális értékkel (is) bíró, 1980-as neoklasszikus, Schubert vonósnégyesére, alkalmat nyújt a társulat kilenc tagjának a táncolásra – amely talán nem kirívó különcködés egy balettest keretében. A muzikális, patetikus-szépelgő, pókhálós opust feltűnő finomsággal, kellemmel mutatják be, mindez – figyelemmel a libabőrös előzményekre – okot ad a megnyugvásra.

A hímsovinizmuson csipkelődve gúnyolódó, 1991-es Kakast a londoni Rambert Dance Companynak készítette Christopher Bruce a The Rolling Stones hatvanas évekbeli örökzöldjeire (Little Red Rooster, Lady Jane, Not Fade Away, Ruby Tuesday, Paint It Black, Play With Fire, Sympathy For The Devil). Rögvest nyugtáztam: ami 1998-ban fölvillanyozott, most bájosan idejétmúltnak hat. A fekete-piros, testbeszédre épülő hetykeség részletgazdag mozgásmatériája (dzsessz, show, társastánc, diszkó) azonban továbbra is meggyőző. Az öt öltönyösnyakkendős, gőgös yuppie-szerűség vívódása a velük élcelődő tyúkokkal kedélyes kikapcsolódásul szolgál, míg a táncosok előadói igényességről tanúskodnak. Stílusérzékenyek, legapróbb gesztusuk-rezdülésük (fejbiccentés) is kidolgozott, technikásak, fölszabadultak, az eleganciájuk megejtő. Kivált remekel (a Halál szerepében is jól teljesítő) Pátkai Balázs – mint vezérkokas a szemétdombon.

A Kiss János irányította együttes nosztalgiaműsora a kába múltba süppedés benyomását kelti; tüntetően nem mutat kapcsolatot a jelennel. Az egyidős, 1945-ös születésű Bruce és North patinás, bár esztétikailag rég túlhaladott, mégis minőségi művei társaságában – a magyar táncszcénát is képviselő – Román limlomja megütközést keltő bárdolatlanság; a két külhoni alkotóval szembeni méltatlan, sértő eljárás. A visszavonult Bruce manapság 2006-os, átdolgozott darabjával, a Hushsal arat kritikai és közönségsikereket Albionban. Szomorkásan leverő, hogy pofás, de mára régimódi, félórás szórakoztatójának hosszú évek óta tervezett megvétele, színpadra állítása a Győri Balett számára oly fokozott jelentőséggel bír; maga a Nagy Lépés, egyre fölfelé a fejlett nyugati modernség lajtorjáján.

Évfordulós megemlékezés