Koncentráljunk Csalogra!

Disznóság, tudom, de egyszer egy fesztiválon meglestem gyakorlás közben. A kívülálló számára ennél ügyetlenebbnek tűnő gyakorlást még nem láttam, aztán abból a darabból másnapra mégis olyan előadás született, hogy a mű jelenlévő szerzője is leesett állal hallgatta.

Csalog Gábor a magyar zeneművészet csodabogara megteszi nekünk azt a szívességet, hogy klasszikus zene és kortárs zene viszonyáról előadói szinten gondolkodik, és ezzel a gesztussal a hallgató számára is olyan közel hozza a nem mindennapi repertoárján szereplő műveket, hogy úgy érezhetjük, kicsit mi is játsszuk azokat. November 10-én a Trafóban Mozartot és John Cage-t állítja egymás mellé szólózongora koncertjén.

Merész vállalkozás úgymond „helyzetbe hozni” olyan klasszikus zeneszerzőket, akikről a közfelfogás megmásíthatatlan véleménnyel rendelkezik, és akikről szinte lehetetlen új állításokat megfogalmazni. Azonban a kortárszene, Csalog értelmezésében elvonatkoztatható a ma születő művektől, ezért nem meglepő Mozart jelenléte a programban, ahogy a zongorista pályafutása során az sem volt véletlen, hogy Liszt Ferenc és Erik Satie, Mogyeszt Muszorgszkij és Galina Usztvolszkaja vagy éppen François Couperin és Kurtág György művei között az évszázadnyi időbeli távolságok ellenére is megtalálta az átjárási pontokat.

Mozart és Cage játszmája is az időről fog szólni, a közös fogódzó a zenei forma, a szonáta lesz. Cage még a múlt század közepén, tánccsoportok kísérőjeként arra jött rá, hogy a zongorahúrok közé dugott apró tárgyak majdhogynem ütőegyüttessé alakítják a hangszert és az így preparált zongora inspirálta arra, hogy a klasszikus szonátaforma megtartása mellett ne a dallamokból, hanem előre gyártott ritmusképletekből, vagyis strukturált időegységekből építsen művet. Mozartnál ugyanakkor a hangrendszer, a klasszikus összhangzattan volt adott, és az időkeret volt az, amivel szabadon rendelkezhetett.

Csalog Gábor szólózongora-koncertjein rendszerint teljes sötétség mellett, egy halvány kottalámpa társaságában játszik (ha ehhez adottak a feltételek). Vélhetően a külvilágot igyekszik kizárni és szeretné csakis a zenére irányítani a figyelmünket, ám ebben a felállásban a hagyományos koncertélménynél sokkal többet kapunk: spirituális tapasztalatot.

Top 5

1.Az indiai zene klasszikusai VIII.: Pandit Rajeev

Janardan, Dr. Kamala Shankar és Dhruba Ghosh koncertje (Trafó) Koncertsorozat az autentikus indiai zene mestereivel a Trafóban november 7-én.

2. Mari Boine

Sámánnő Norvégia legészakibb csücskéből, Lappföldről a Millenárison november 6-án.

3. Dr. Lonnie Smith Trio (Szegedi Jazz Napok)

A Hammond-orgona ma élő egyik legnagyobb alakja teszi tiszteletét Szegeden november 8-án.

4. Dave Douglas Quintet

A New York-i downtown kiemelkedő dzsessztrombitása először Budapesten, a Budapest Jazz Klubban november 10-én.

5. Italian-Hungarian Jazz Meeting

Éljen az olasz–magyar dzsesszbarátság! Gödör Klub november 11-én.

Trafó, november 10.

Csalog Gábor szólózongora-koncertje Mozart és Cage műveiből

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.