Bár zenéjükben az elmúlt negyven évben akadt egy-két kisebb kitérő, alapvetően mindig is életszagú, lazulásra csábító blues-rockot játszottak. Így volt ez a mostani koncertjükön is, sorra szemezgettek a slágerekből, amelyeket egy-egy tiszta blueszal, vagy épp Hendrix-számmal fűszereznek. Semmi világrengető újrafeldolgozás, húzónévnek számító vendégművész, semmi akrobatikus tánckar, monumentális díszlet vagy látványorgia - a háttérben csupán három szimpla kivetítő meg pár lámpa. Show-elemnek legfeljebb a néhány megtanult magyar szót, meg a kalapot behozó két hoszteszt tekinthetjük, de a jó félig megtelt Aréna közönsége nem is vágyott többre.

Bőven elég volt a zene, meg a három ismerős figura a színpadon. Akik ugyanúgy néznek ki, mint húsz-harminc éve: kalap, napszemüveg, meg a már emlegetett szakáll (kivéve persze Beardöt, aki továbbra is ellentmond nevének, és szakáll nélkül ül a dobok mögött). S hogy ezt hangsúlyozzák, néhány sláger alatt a húsz-huszonöt éves videoklipek képei peregtek: a szakáll színét leszámítva pont úgy néznek ki, és éppúgy álltak a kezükben a szőrmepárnára hasonlító gitárok is, amelyekre egy rövid időre lecserélték az aranyszínű Gibsonokat.

Mindeközben nyilvánvaló, hogy nem azért csinálják ugyanazt, mint két évtizede, mert nem képesek másra. Egyszerűen arról van szó, amit Gibbons jó ideje megfogalmazott egy interjúban: egyértelművé vált számukra, hogy az igazi rock and rollhoz a gitárok és az erősítők is elegendők. Ebből a magabiztosságból adódik, hogy a világ legtermészetesebb módján lazák. A koncert alatt teljesen nyugodtan szivaroznak, az egyik szám közben Gibbons teljes nyugalommal fordítja meg a gitárt, hogy láthatóvá váljon a beer (sör) felirat, és nemegyszer látványosan egykezesre veszi a figurát. Egész filozófiájuk van benne abban, ahogyan a két gitáros előadja a gitárpörgetős, láblendítős, kettőt jobbra, kettőt balra figurát. Így aztán senkinek nincs hiányérzete, amikor alig másfél óra, meg a második ráadás után a trió levonul a színpadról. Ahogy Gibbons mondta: a ZZ Top ma sem más, mint egy kissé polírozott, de azért továbbra is mocskos blues-boogie-rockand roll banda.