Heves alkuk az idei Frieze vásáron

A hetedik alkalommal megrendezésre került Frieze Art Fairre idén is legalább annyi - mintegy hatvanezer - látogatót vártak, mint a globális hitelválságot megelőző "boldog békeidőkben". Arról azonban nem fog szólni a fáma, milyen bevételt sikerül elérnie annak a harminc országot képviselő 164 galériának, mely nem sajnálta az időt, fáradságot, részvételi díjat, és elhozta portékáját.

A vásár két ötletgazdájának, a kortárs művészet immár két legbefolyásosabb személyiségének, Amanda Sharpnak és Matthew Slotovernek az a véleménye, hogy bár kereskedelmi vállalkozásról van szó, legalább annyira fontos a kapcsolatteremtés és -ápolás is a művészek, galériák, műgyűjtők és a múzeumi kurátorok között.

Recessziós időkben különösen lényeges a Frieze sokrétűsége, hiszen az évek során egy egész kulturális hét szerveződött a show köré. Magát a Frieze-t szemináriumokkal, műhelybeszélgetésekkel, filmvetítésekkel egészítették ki, bevezették az újonc, hat éven aluli galériák Frame elnevezésű, szóló prezentációkkal kirukkoló szponzorált szekcióját, de a nagy londoni aukciós házak, a Sotheby's és a Christie's is ezekre az októberi napokra időzítette modern művészeti árverését. Az biztos, hogy a Tate galériák számára gyűjteményük bővítését lehetővé tévő alapítvány az idén a rendelkezésre álló 120 ezer fontból hét kortárs munkát vásárolt meg. Bár a vásár előzetes VIP napján olyan hírességek keresték fel a külön erre a célra tervezett, tágas, világos sátrat, mint Gwyneth Paltrow színésznő, Baz Luhrmann filmrendező, Roman Abramovics iparmágnás, illetve Chelsea- futballklub tulajdonos, és a legbefolyásosabb modern művészeti mecénás, Charles Saatchi, egyes jelek nehéz időkre utaltak. Húsznál is több amerikai galéria fordított hátat a rendezvénynek, a Zoo Art Fair elnevezésű fringe kezdeményezés korábbi fényűző színhelyéről, a Royal Academy of Artsból a város keleti felébe, Shoreditchbe hurcolkodott át, a termésüktől a közösség javára ingyen megváló fiatal művészeket tömörítő Free Art Fair pedig jövőre már nem kíván visszatérni.

Sajtónyilatkozatokból ítélve idén új típusú műgyűjtők nyúltak mélyen a zsebükbe Londonban. Most nem a spekulánsok vásároltak be, akik olcsón akarnak hozzájutni egy-egy műtárgyhoz, amelyet nem sokkal később jelentős felárral tudnak továbbadni. A galériatulajdonosok szívesebben foglalkoznak a művészetek iránt őszintén érdeklődő ügyfelekkel, nem is beszélve az állami és magánmúzeumok kiállításszervezői részéről megnyilvánuló, az alkotók szempontjából gyümölcsözőbb, hosszú távú együttműködést ígérő érdeklődésről.

A kliensek a korábbiaknál hevesebben alkudoztak, hoszszasabban gondolkoztak, de végül néhány ezer fontért ugyanúgy elkeltek valakinek a tetszését elnyerő szerényebb művek, mint élő klasszikusok, Sigmar Polke és Luc Tuymans több millió fontos nagyságrendű munkái. Nehéz elképzelni, mit kezd új szerzeményével az az inkognitóját megőrzött európai gyűjtő, aki a vásár egyik különösen figyelemreméltó darabjával, Sakshi Gupta nevet sem kapott, kiszuperált fém másológépével távozhat zárás után a bécsi Galerie Krinzinger standjáról, mintegy 12 ezer font leperkálása után. Feltűnő volt a vásáron bizonyos múltba fordulás, például a brit Grayson Perry modern beütést tartalmazó történelmi gobelinje, vagy az amerikai Barnaby Furnas vízfestéksorozata John Brownnak, a rabszolgaságot ellenző felkelőnek a polgárháború kirobbanásához vezető elfogásáról és kivégzéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.