- Huszonhat éves, ebben a korban a női előadóművészek számára komoly dilemmát szokott okozni, hogy karrier vagy család. Ráadásul nem sokkal azután szült, hogy megjelentek a lemezei. Mennyire lehet e két kihívásnak egyszerre megfelelni?

- A férjem is, én is családcentrikus környezetben nőttünk fel, mindkettőnk számára a család az elsődleges. A karrierre csak akkor tudok koncentrálni, ha otthon minden rendben. Sok olyan művészt látok magam körül, akik a karrierhez próbálják alakítani a gyermekvállalást, aztán egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy se család, se karrier. Meg olyat is látok, akit nyolc hónapos terhesen is keresnek, sőt szülés után is. Ha valakire tényleg szükség van, akkor ahhoz a szervezők és a kiadók alkalmazkodnak. Olyan produkciót kell létrehozni, olyan szakmai szintet hozni, ami lehetővé teszi, hogy az ember megengedhesse magának azt, hogy gyereket szüljön. Örülök, hogy huszonhat évesen anya lettem. Jót is tesz most ez a pihenő, legalább leülepednek az elmúlt évek eseményei, és nyugodtan készülhetek a harmadik lemezem októberi felvételeire. Emellett szeretnék egészen más dologgal is előrukkolni, mint amit eddig csináltam. Ezt viszont nem akarnám siettetni.

- Vérbeli muzsikuscsaládból származik, édesapja cimbalmos, apai nagyapja szintén, anyai ágon pedig prímások vannak a felmenői között. Magáról is korán kiderült, hogy tehetséges. Mégsem készült zenei pályára. Miért?

- Amióta az eszemet tudom, énekesnő szerettem volna lenni, de csak úgy, ösztönből, nem iskolai keretek között. Bár jártam zongoraórákra, a hangszer nem inspirált különösebben, nem is fektettem bele annyi munkát, amennyit kellett volna. Inkább az aktuális popelőadókat hallgattam, főként az r&b-vonalat, Beyoncét, Alicia Keyst, de mondhatnám Christina Aguilerát is. Tinédzserként komoly "koncerteket" adtam otthon, magamra zártam az ajtót és csak úgy ment a tánc meg az éneklés. De nem készültem zenei pályára. A családban a nők körében ez amúgy sem volt szokás, én lettem az első. Ráadásul csak tizennyolc évesen, egy véletlennek köszönhetően.

- Annak, hogy találkozott későbbi férjével, a dzsesszbőgős Barcza Horváth Józseffel?

- Igen. A Thália Színházban minden évben megrendezik az ösztöndíjas roma fiatalok bemutatkozását. Józsi lekéste klasszikus zongoristának készülő unokaöccse fellépését, az enyémre viszont odaért. Kiderült, unokaöccse édesanyja családi rokon, így volt kerítő, aki az első telefont megtette. Akkor még r&b-számokat adtam elő, a sikeres fellépés után többen megkerestek, sokáig egy zongorista popszerzeményeit énekeltem, aztán férjem révén megismerkedtem a dzseszszel, és annyira elsodort, hogy attól kezdve már csak arra koncentráltam. Jött a nagy triumvirátus, Ella Fitzgerald, Sarah Vaughan és Carmen McRae, de a férjem ügyelt arra, hogy emellett sok instrumentális zenét is hallgassak, többek között Miles Davist, ami egészen más látásmódot eredményezett. És az éneklésemen is meghallatszik.

- A dzsessztanszakra miért nem jelentkezett? Ezzel a tehetséggel nyilván azonnal felvették volna.

- Miközben az ELTE angol-orosz szakára jártam, beiratkoztam az Etűd Zeneművészeti Szakközépiskolába Winand Gáborhoz, aki példaképem lett, így ragaszkodtam hozzá, hogy nála tanuljak. Aztán nagyon gyorsan belekerültem a dzsessz körforgásába, nagyon hamar aktív szereplő lettem. Miközben persze a környezetemtől rengeteget tanultam, a legjobb zenészek közé csöppentem, úgy éreztem, ebben a közegben fejlődhetek a legtöbbet.

- 2002 októberében - alig fél évvel az első dzsesszénekórája után - már a Magyar Rádió 6-os stúdiójában énekelhetett. Magyarországi karrierje mégis csak azt követően indult igazán be, hogy 2005 nyarán megnyerte a Montreux Jazz Voice Competitiont. Milyen cél vezette, amikor benevezett?

- Egyrészt, hogy nemzetközi szinten is megméressem magam, másrészt tudtam, hogy a jó szereplés idehaza is sokat lendít a karrieremen. Enélkül szép lassan lépdelhettem volna előre, egyre nagyobb és egyre sikeresebb koncerteket adhattam volna, s mondjuk öt év múlva jutottam volna el oda, hogy fellépjek valamennyi fesztiválon. Én viszont nem szerettem volna, ha addig a képességeim kiaknázatlanok maradnak, ezért gyors dologra vágytam. Azt meg tudjuk, ha valaki külföldön bizonyít, az itthon is hamar kap lehetőségeket. Pedig a montreux-i döntő előtt sem énekeltem rosszabbul, mint utána.

- A verseny hatására 2006-ban New York-ban és Montreux-ben is koncertezett, a külföld azonban mégsem indult be. Egészen mostanáig. Pedig már akkor is jól énekelt.

- Bár a nemzetközi sajtó sokat foglalkozott velem a verseny óta, és folyamatosan kaptam e-maileket a világ számos pontjáról, lemez és profi menedzselés nélkül nagyon nehéz aktívan koncertezni külföldön. A montreux-i verseny után nekem három évbe telt, mire eljutottam odáig, hogy megjelent az első önálló lemezem. Utólag örülök, hogy így alakult. Kellett ennyi idő ahhoz, hogy olyat hozzunk létre, ami tíz vagy húsz év múlva is vállalható mind szakmai, mind a kiadvány minősége szempontjából. Korábban sokat kísérleteztünk, saját, magyar nyelvű popdalokkal is próbálkoztunk, rossz helyeken kopogtattunk. Kellett ez az idő, hogy a Gramy Records személyében megtaláljuk azt a partnert, aki ideális környezetet biztosít nekünk. S az idő végül minket igazolt, a Golden Earrings nagyon sikeres lett külföldön, mindenekelőtt Japánban, azóta Amerikában is megjelent. A kvartettel felvett, hagyományosabb megközelítésű standardlemezem, a Song For You pedig eleve Japánban jelent meg.

- Mindkét albumán mások szerzeményeit adják elő, a novemberi lemezbemutató koncertjének második részében viszont játszottak saját, angol nyelvű dalokat is, amolyan Wayne Shorter-féle modern dzsesszt, csak vokális változatban. Utóbbinak nem lesz folytatása?

- Azon a koncerten szerettük volna megmutatni, hogy vannak saját számaink, és lesznek a jövőben is. Magyarországon a többség a sztenderdek előadását sajnos nem tekinti egyenértékűnek a saját produkcióval. Holott mindkettőnek megvan az előnye és hátránya, a könnyedsége és a nehézsége. Egyik sem jobb a másiknál. Hiszen lehet egyéni módon megközelíteni sztenderdeket, és lehet közhelyektől, zenei frázisoktól hemzsegő saját számokat írni.