Zuzu-szemüveg

Ennek az írásnak azt a címet adtuk, hogy Zuzu-szemüveg. A fogalom megfejtését nem az optika történetében kell keresni, hanem a hetvenes évek hazai képzőművészeti életében.

A Zuzu-szemüveg vagy beágyazódik a magyar művészettörténet vonatkozó időszakának egy icipici szegletébe, vagy eltűnik valahol az emlékezet mélyén, ki tudja. Amúgy pedig valóságos tárgyforma. Méhes Lóránt Zuzu festő és szobrász az említett években papírból és színes celofánból készített vicces szemüvegeket, amelyeket barátainak, művészkollégáinak ajándékozott, majd le is fényképezte őket ezekben a fura készségekben. Az eredetileg fekete-fehér felvételeket később kiszínezte, egy érdekes kollekcióját létrehozva így a hazai pop-artnak.

 

Méhes Lóránt Zuzu: Lányok Zuzu-szemüvegben, 1979
Méhes Lóránt Zuzu: Lányok Zuzu-szemüvegben, 1979
Neon Galéria

Noha ennél a sorozatnál sokkal ismertebbek lettek Méhes Lóránt Zuzu ugyancsak hetvenes években készített hiperrealista portréi, a nyolcvanas évek elején-közepén Vető Jánossal Zuzu–Vető néven filctollal, akrillal, sprayvel festett vásznai, furcsa installációi, valamint a nyolcvanas évek közepétől készített vallásos hangulatú vásznai, kegytárgyakat idéző tárgyegyüttesei, azért ez a fotósorozat, úgy tűnik, erősen foglalkoztatta később is. 1999-től személyes élményeit rögzítő régi fotóit, „életképeit” festette meg ugyanis hiperrealista modorban, a régi fotókon látható pillanatokat átcsúsztatva így az időtlenségbe.

Hanem most a Nagymező utcai Neon Galériában ismét láthatók ezek a bizonyos legendás színezett fotók. Eredeti kópiák, amelyeken a művész által készített – később ikonikussá vált – szemüvegekben pózolnak a hetvenes évek avantgárd figurái, zenészek, művészkollégák, Méhes Lóránt Zuzu barátai. Az említett időszak magyar művészetének izgalmas és ritkán látható dokumentumai ezek, a nyolcvanas évek első felében beindult new wave szellemiségét, képi világát megelőlegező munkák.

Hogy ez a sorozat Méhes életművében, egyáltalán a hazai művészet történetében pontosan milyen helyet foglal el, azt a művészettörténészek eldöntik, az azonban mindenképpen jó, hogy ismét láthatjuk őket. Mégpedig egy kiállítássorozat részeként, amelyben a magyar konceptuális művészet múltjából mutatnak szeleteket a Neon Galériában. Eddig Drozdik Orsolya, Halász András, Károlyi Zsigmond, Koncz András, Lengyel András, Sarkadi Péter, Tolvaly Ernő munkái kerültek a nézők elé, most Méhes Lóránt Zuzu alkotásai. A sorozat és az azt dokumentáló kötet (merthogy már ilyen is készült) célja, hogy a magyar konceptuális művészetben jelentős súllyal jelen levő művészeket és azok munkáit felmutassa. Újabb szempontokkal gazdagítsa annak csak töredékesen megírt történetét.

FOTÓK A HETVENES ÉVEKBŐL NEOROSE VIII.
ALFEJEZETEK A MAGYAR KONCEPTUÁLIS MŰVÉSZET ELSŐ FEJEZETÉBŐL
Neon Galéria
Megtekinthető: július 31-ig

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.