Zónásítják a Szigetet

Idén nem kell attól tartani, hogy a Sziget egyik végéből a másikba kell majd rohangálni az azonos jellegű színház-, sport-, cirkusz- vagy magaskultúra-programok után, mert a „zónásításnak" hála minden program műfaja szerint lesz csoportosítva.
„A Sziget akkorára nőtt, hogy a nagyságnak nemcsak előnyeit, hanem már a hátrányait is tapasztaljuk. Nehéz tájékozódni a programok között a nagy távolságok miatt. Simán lehet távoli pontokon, párhuzamosan érdekes esemény. Ezért idén tematikus, műfaji zónákat alakítunk ki érdeklődési körök mentén. Lesz például KultúrZóna, KreatívZóna, ArtZona, SportZona, ElektronikusZóna – mondja Gerendai Károly, a Sziget alapítója.

A kezdetben, vagyis 23 évvel ezelőtt, 26 millió Ft-ból gazdálkodó Sziget tervezett büdzséje idén 4,4 milliárdra duzzadt. Mivel a tavalyi évben nézőcsúcsot ért el a fesztivál, idén bizakodva kezdtek bele különböző innovatív fejlesztésekbe a még teljesebb élmény biztosításáért. 2015 nyarán elsősorban a látványvilág kap komolyabb hangsúlyt, ezért nemzetközi pályázatot hirdettek a kivitelezésére. Szerencsére az infrastruktúra és a higiénia sem marad ki a fókuszból, úgy néz ki, nem lesz sárdagonya a Nagyszínpad előtt.

További új belépő a KreatívZóna, ahová többek között beköltözik a Magyar Sakkszövetség, és ahol TED konferenciák, kerekasztal-beszélgetések is helyet kapnak. A Design Terminál és a VAMP Designpiac is hoz divatbemutatókat és kreativitást a Sziget amúgy sem egysíkú, szürke hetébe. A Vándor Vurstli, utánozhatatlan vásári mutatványaival, a Hungaricum falu népszerű táncházaival és a Fidelio Klasszikus- és Jazz Színpad sem marad ki a programfüzetből, csak most mindez egy zónában lesz látogatható.

„Lavinát tudunk elindítani Nyugat-Európában!" – büszkélkedik Gerendai a Sziget Fesztivál augusztus 10–17-ei időpontjával kapcsolatban, amihez az USA-tól Japánig a legnagyobb nemzetközi fesztiválok igazítják magukat. A Sziget, bár nemcsak a sztárfellépők miatt vonzó a magyar és a külföldi közönség köreiben, hanem mert egy teljes nyaralásélményt nyújt, azért mégsem elhanyagolható az évről évre szaporodó fellépők sora. A több ezer program közül nehéz kiemelni bárkit is, de kedvcsinálónak mindenképpen muszáj megemlíteni néhány olyan nagy nevet a Nagyszínpadról, mint Robbie Williams, Martin Garrix, Kasabian, az A38-ról pedig Ella Eyre, Nero vagy Paloma Faith. És persze a Petőfi Rádió Színpada mellett sem mehetünk el említés nélkül, mert olyan fellépőkkel üzen hadat a világsztároknak, mint a Wellhello, Halott Pénz, Budapest Bár és a Kiscsillag.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.