Zenekart alapítottak a szír menekültek

A Damaszkuszi Zeneakadémiáról ismerik egymást azok a zenészek, akik Szíriából Európába menekülve zenekart alapítanak. Első koncertjüket szeptember 22-én a németországi Brémában adják.
A menekült muzsikusokat a Brémában élő Raed Jazbeh nagybőgős gyűjtötte egybe a Facebookon. A célja az volt: az embereknek ne csak a háború borzalmas képei jussanak eszükbe Szíriáról, hanem megismerjék gazdag kulturális és zenei élettét is.

A Syrian Expat Philharmonic Orchestra egyelőre harminc zenészből áll, de a cél egy ötventagú társulat létrehozása. Amíg nem találnak szíriai zenészt minden hangszerre, németek pótolják őket.

Az alapító Raed Jazbeh elmondta a dpa-nak, hogy a szíriai zenészek gyakorlatilag mind ismerik egymást, mert az országban egyetlen helyen, a damaszkuszi zeneakadémián folyik zenei képzés. Az új zenekar tagjai szerte Európában élnek, ezért csak pár nappal a brémai koncert előtt, szombaton kezdhetik meg a próbákat teljes létszámban.

A brémai rádió egykori zenei stúdiójában, a Sendesaalban tartják a hangversenyt, ahol klasszikus európai műveket, dzsesszt és szíriai darabokat adnak elő. Október 3-án Lüneburgban lépnek fel. Egyelőre adományokra vannak utalva, de remélik, hogy idővel saját bevételeik is lesznek – írta a Fidelio.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.