Hatszázezer eurós tartozás miatt zárolták a világhírű rendező számláját

Zárolták Emir Kusturica világhírű filmrendező cégének számláját, miután egy vizsgálat során kiderült, hogy a boszniai Szerb Köztársaság kormányának támogatásával létrehozott cég 600 ezer euró (190 millió forint) adótartozást halmozott fel Bosznia-Hercegovina felé.
Egy Banja Luka-i székhelyű internetes oldal értesülései szerint Kusturica cége nem tudta bemutatni az adókedvezményre való jogosultságot igazoló dokumentumokat, miután az adóhatóság emberei szabálytalanságot állapítottak meg egy ellenőrzéskor.

A becslések szerint az Andricgrad cég kicsivel több, mint 1,2 millió konvertibilis márkával (600 euró) károsította meg a bosnyák államot. A számla zárolása mellett megtiltották a birtokában lévő ingatlanok eladását. A kővárosnak is nevezett Andricgradot (Andricváros) az észak-boszniai Visegradon, az irodalmi Nobel-díjas Ivo Andric Híd a Drinán című regényének színhelyére álmodta meg Kusturica.

A filmrendezőnek nem volt pénze a komplexum megépítésére, ám sikerült anyagi támogatást szereznie a boszniai Szerb Köztársaság elnökétől, Milorad Dodiktól. Az Andricnak emléket állító és egyben turisztikai célpontként is szolgáló Andricgradot 2014 júniusában adták át Dodik és Aleksandar Vucic szerb kormányfő jelenlétében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.