Ybl korát és a modern építészetet ötvözi a megújuló Várbazár látványvilága

Megőrzi az Ybl Miklós áltat alkotott arculatot a Várkert Bazár, de a modern építészeti és belsőépítészeti trendek is megjelennek a tervek szerint jövő tavasszal átadandó épületegyüttesben.

"Ahol ki kell pótolni a sérült vagy megsemmisült épületrészeket, ott az Ybl-kori architektúrát igyekszünk megoldani, ugyanakkor az új terek a mai kortárs építészet gondolkodása szerinti megfogalmazásban készülnek el, hiszen a Várral való akadálymentes kapcsolatok létesítése is az új elemek beépítését kívánja meg" - fejtette ki Potzner Ferenc építész a helyszín építészeti munkálatait bemutató csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Az épületegyüttes több pontján párhuzamosan zajlanak a munkálatok, valamint kiásták azt a hatalmas gödröt is, amely a csaknem 300 férőhelyes mélygarázsnak, valamint a 900 négyzetméteres többfunkciós rendezvényteremnek ad majd otthont.

A terem alatt elhelyezkedő, 4,5 méter belmagasságú parkolóház alkalmas lesz turistabuszok és díszleteket vagy egyéb technikai eszközöket szállító járművek befogadására is. Ez azért fontos, hogy a rendezvénytér a lehető legtöbb féle program megtartására alkalmas legyen - mutatott rá Pottyondy Péter építész. Hozzátette: ezt a funkciót támogatják a mélygarázsból a teremhez közlekedő nagyteljesítményű teher- és díszletszállító liftek is.

Nemcsak az épület külsején, hanem a terek belsőépítészeti koncepciójában is megjelenik a régi és a modern kor ötvözete. A tér belső kialakítása részben megidézi az 1800-as évek végének hangulatát, a 21. századi igényeket pedig a legmodernebb berendezések elégítik majd ki - emelte ki Dévényi Tamás belsőépítész. A vendégek a felújított fülkepavilonokon keresztül, folyosón jutnak le a teremhez, ahol egy eredeti állapotában meghagyott téglafal és Buda korabeli látképe fogadja őket. A tér berendezése viszont már teljesen modern lesz: kialakítanak például egy számítógéppel vezérelt LED-falat is, amelynek segítségével az éppen aktuális rendezvény stílusához, hangulatához tudják igazítani a tér megjelenését. A falak burkolatát a legtökéletesebb akusztika elérése szerint tervezik meg.

A Várkert Bazár fejlesztése az Új Széchenyi Terv program keretében 6,7 milliárd forintból valósul meg, az engedélyezési és kiviteli terveket a Középülettervező Zrt. készítette el. A többfunkciós rendezvénytér és a mélygarázs mellett mozgólépcső is épül a Bazár és a Budavári palota közé, emellett a kazamata-folyosóban lévő gyalogos lépcső is a látogatók rendelkezésére fog állni. A terület átadását 2014 márciusának végére tervezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.