Woody Allen nyit és rekordot dönt

Woody Allen legújabb filmje, a ­Café Society nyitja a 69. Cannes-i Filmfesztivált május 11-én este. Ezzel abszolút csúcstartóvá válik a világ leghíresebb New York-i rendezője. ­Eddig senki sem nyitotta meg háromszor a világ legfontosabb filmes versenyét.

Allen korábban a Holly Woody történettel 2002-ben, az Éjfélkor Párizsban című művével 2011-ben nyitott. Az is példátlan, hogy a ­Café So­ciety Allen tizennegyedik filmje a ­cannes-i hivatalos programban – az első a Manhattan volt 1979-ben. A rendező – kívánságának megfele­lően – sosem volt még versenyben.

Cannes, 2015. Szelfit készít egy fesztivállátogató Woody Allenről és a nevelt lányából lett feleségéről, Soon-Yi Previnről
Cannes, 2015. Szelfit készít egy fesztivállátogató Woody Allenről és a nevelt lányából lett feleségéről, Soon-Yi Previnről
Regis Duvignau / Reuters

Az új film középpontjában egy ­fiatalember áll (nyilván ő is egy újabb Allen-parafrázis), aki az 1930-as években érkezik ­Hollywoodba, hogy a filmiparban dolgozzon. Ehelyett azonban a kávéházi kultúra „szippantja" fel. A főszerepet ­Jesse Eisenberg és Kristen Stewart alakítja, de kisebb szerepekben Blake ­Lively, Parker Posey és Steve Carell is feltűnik. Legalább ekkora sztár a film operatőre is, Vittorio Storaro, aki korábban háromszor is átvette az Oscar-díjat az Apokalipszis most (Francis Ford Coppola, 1980), a Vörösök (Warren Beatty, 1982) és Az utolsó császár fényképezéséért (Bernardo Bertolucci, 1988).

A 69. Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke George Miller ausztrál rendező lesz, a versenyprogramot pedig április 14-én jelentik majd be Párizsban. Spekulációk már most bőven vannak. A szaksajtó biztos befutónak gondolja a belga fivéreket, Jean-Pierre és Luc Dardenne-t és a spanyol Pedro Almodóvar új filmjét. A Drive óta cannes-i kedvencnek számító dán Nicolas Winding Refn is visszatérhet – most Neon Demon címmel forgatott horrort.

Magyarok fesztiválon

Ha Kristen Stewart elkíséri Cannes-ba Woody Allent, akkor nagy rá az esély, hogy ott is marad a megnyitó után is: ugyanis a magyar származású francia rendező, Olivier Assayas új filmjének is ő a főszereplője. Magyar filmről egyelőre nincsenek megbízható pletykák, de sokan hisznek Enyedi Ildikó új rendezésében, a Testről és lélekről című melodrámában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.