Vuk 75, 50 és 35 éves egyszerre

Egyszerre 75, 50 és 35 éves a Vuk című mese. Ez hogy is lehetséges? – kérdezi az Origo.
Egyrészt 1940-ben jelent meg először a Csí című gyűjteményes kötet egyik írásaként, önálló kötetben először 1965-ben adták ki, 1980-ban pedig elkezdték készíteni a mozifilmet, amelyet négyrészes sorozatban láthattak a tévézők. A jubileumok kapcsán az Origo jó pár érdekességet összegyűjtött a mesével kapcsolatban.

Egy anekdota szerint Fekete István szépírói karrierjét rókáknak köszönhette, az 1930-as években ugyanis megjelent egy írása a Nimród vadászmagazinban Traktort követő rókák címmel. A cikket olvasva vadászbarátja, az Afrika-kutató Kittenberger Kálmán azt kérdezte tőle: „Miért nem írsz te mást is? Az a traktoros róka kitűnően van megírva."

Dargay Attila képregény-rajzoló és rajzfilmrendező a szerzővel személyesen soha nem találkozott, de rengeteg inspirációt merített az író műveiből. A hetvenes években a Bogáncsból és a Vukból is rajzolt képregényt a Füles újságnak.

A Vuk főcímdalát Wolf Kati énekelte hétévesként Wolf Péter és zenekarának közreműködésével. Az énekesnő megfogadta, hogy többet nem lép nyilvánosság elé ezzel a dallal, 2015 februárjában copfba font hajjal, cérna vékony hanggal, egy játszótéren szinkronizálta magát, majd kiemelte, hogy tényleg ez volt az utolsó alkalom, hogy hallhatták tőle a dalt.

Először a Magyar Televízió rendelte meg egy négyrészes sorozat gyártását a Pannónia Filmstúdiótól. Állítólag kiürültek a játszóterek, amikor a tévében a Vukot adták, minden gyerek a képernyő előtt ült. Nyár elején mutatták be a sorozatot, amelyből decemberre már elkészült a moziváltozat, ami még sikeresebb lett.

A Vuk forgalmazási jogait több ország megvette, 1982 karácsonyán például a BBC főműsoridőben adta. 2008-ban mutatták be Gát György 3D-s folytatását, Dargay azonban határozottan elzárkózott attól, hogy az ő figuráit használják fel. A Kis Vuk sokakat megbotránkoztatott, az eredeti történet meggyalázását látták benne, emellett kritikát kapott animációja és történetvezetése miatt is.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.