Volt egy álma
Évek óta hordom a zsebemben Harangozó Terit. A régi, többé-kevésbé elfeledett kislemezét digitális változatban. Nem erre a dalra gondolnak a legtöbben, ha kimondják a nevét, pedig érdemes volna. Négy virágének, ugyanazon az édes, mosolygós hangon, amin mindent énekelt.
Ez volt neki, ez az adottsága, ezt adta a világnak. Tiszta harmóniát, nyugalmat, derűt. A tépett hatvanas években, ahol a boldogság három perc volt a hosszú életben, ő ezt a három percet éltette. A legemlékezetesebb Harangozó Teri-számok mindig ezt a pillanatot keresték. Itt van a helyed a karomban. Mindenkinek van egy álma. Te lettél. És ha azt mondta, van egy tévedése, tudtuk, hogy nem te vagy.
Nem ő volt a kor hangja, és éppen ezért szerettük, amikor szerettük. Azt éreztette, hogy jöhet itt bármi, égszakadás, földindulás, és a harmadik világháború, a romokon majd megszólal valahogy, hogy minden ember boldog akar lenni. Most épp nem ez szól bennem, hanem az egyik régi magyar dal a zsebemből. Ha minden elmarad, Isten el nem marad, reá bízom magamat.
Reá bízom magamat.
