Visszakézből L. Simonnak

Ulrich Seidl retrospektívvel zár a december 1-én megszűnő budapesti Kino artmozi. A filmszínház vezetője, Garancsi Ágnes által lapunkhoz eljuttatott közleményben felhívja a figyelmet, hogy bár első bemutatásukkor, a Kino indulásakor nem sok nézőt csábítottak a moziba a nagy nevű osztrák származású rendező filmjei, most egy retrospektív sorozat keretében még egyszer lehetőség nyílik bepótolni őket november 26–30. között.

Ulrich Seidl provokatív, megosztó, de kétségtelenül eredeti és egyedi látásmódú rendező, a rangos filmfesztiválok szervezői teljes egyetértésben hívják meg sorra alkotásait a legnagyobb nemzetközi filmes eseményekre. Legújabb filmje, a katolicizmust erősen kritizáló „Paradicsom: Hit” komoly elismerést kapott a velencei filmfesztiválon.

A záróprogram stílusos válasz az utóbbi hetek egyik botrányos vitájára. Mint korábban hírül adtuk, L. Simon közleményében és Facebook-bejegyzésében több ponton személyeskedve támadta Mundruczó Kornél rendezőt és Petrányi Viktória producert, a Kinot üzemletető Szuez Kft. tulajdonosait. Egyrészt, hogy a cég az osztrák nagymester, Ulrich Seidl hét filmjének 2008-as bemutatójára kapott 11,9 millió forintot, ám ez minimális nézőszámot generált annak idején. Arra már Mundruczóék hívták fel a figyelmet válaszlevelükben, hogy az akkor érvényes törvények és szabályok értelmében a sikertelen vetítések után, 2010-ben visszafizették a teljes támogatást.

A politikus haragját egyébként a Mundruczó és Petrányi november elején kiadott közleménye váltotta ki, melyben a bezárás okaként azt hozták fel, hogy Magyarországon az utóbbi két évben az artmozikat érintő, korábban rendszeres működési pályázatok megszűntek, ezáltal a kulturális tevékenységük az eddigi erőfeszítések ellenére sem folytatható tovább.

A Seidl-retrospektív részletes programja:

TERVEZETT VESZTESÉG – november 26-án 18.00
Feliratos, osztrák dokumentumfilm, 1992, 118 perc, 16 éven aluliak számára nem ajánlott

HÁZI KEDVENCEK – november 26-án 20.00
Feliratos, osztrák dokumentumfilm, 1995, 120 perc, 16 éven aluliak számára nem ajánlott

MODELLEK – november 27-én 18.00
Feliratos osztrák filmdráma, 1999, 118 perc, 16 éven aluliak számára nem ajánlott

TUDOD, HOGY VAN EZ, JÉZUS – november 27-én 20.00
Feliratos, osztrák dokumentumfilm, 2003, 87 perc, 16 éven aluliaknak nem ajánlott

KEBELBARÁT – november 28-án 20.00
Feliratos, osztrák dokumentumfilm, 1997, 60 perc, 16 éven aluliaknak nem ajánlott

IMPORT/EXPORT – november 30-án 18.30
Feliratos, osztrák filmdráma, 2007, 135 perc, 18 éven aluliak számára nem ajánlott

KÁNIKULA – november 30-án 20.30
Feliratos osztrák film, 2001, 121 perc, 18 éven aluliaknak nem ajánlott

 

December elsejéig látogatható a Kino mozi
December elsejéig látogatható a Kino mozi
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.