Virtuozitással és örömzenével indított a Kaposfest

Ígéretes kezdés: már a fesztivál nyitókoncertjének fellépői is színpadot robbantottak. Mi jöhet még?

„Hangulat, hát az van itt” – jegyezte meg valaki a közönség soraiból a csütörtök esti nyitókoncert első felvonása után, és ezzel mindent elmondott. Méghozzá micsoda hangulat!

A fesztivál első fellépői, a Lesták Bedő Eszter vezette Erkel Ferenc Kamarazenekar, Farkas Gábor zongoraművész az újdonsült házigazdákkal, Baráti Kristóffal és Várdai Istvánnal egyszerűen felrobbantották a Szivárvány Kultúrpalota színpadot, már az első percekben meggyőzve a nagyérdeműt arról, hogy a lehető legjobb helyen járnak és maradniuk is érdemes. A parádésan eljátszott zeneművek után hevesen adtak hangot tetszésüknek: lábdobogással, elismerő bekiabálásokkal és ki tudja, hányadszori visszatapsolásokkal. Nem véletlenül mondta Bolyki György egy interjúban, hogy a Kaposfest atmoszféráját nem csekély részben a közönség „fantasztikus lelkesedésének” köszönheti, amely átragad a hetek óta keményen, napi nyolc órában készülő művészekre is, komoly inspirációt nyújtva a fellépésekhez.

Fotó: Kaposfeszt
Fotó: Kaposfeszt

Már a csütörtöki startoláskor is rengetegen voltak kíváncsiak az idén némileg új arculatban megrendezett fesztiválra és a stafétát alig fél éve átvevő művészeti vezetők, Baráti Kristóf és Várdai István „bemutatkozására”. Az először ide látogatókon kívül sokadszorra visszatérők is szép számmal akadtak – ilyen például Marika néni is, aki már annyira törzsvendég, hogy többen is odaköszönnek neki, amikor szembetalálkoznak vele. Tiszteletre méltó kora (tavaly ő volt a legidősebb fesztiválozó) és a már-már trópusiba hajló időjárás ellenére negyedjére is eljött Budapestről, hogy egy hétre átadhassa magát legkedvesebb passziójának, a komolyzenének, amelynek szeretetét családjától örökölte.

Kapcsolódó cikkünk: Finomra hangolva

Nagyszabású esti koncerttel nyit Kaposváron a ma induló egyhetes kamarazenei fesztivál, a Kaposfest. Mi már úton vagyunk Somogy felé, sőt a tegnapi próbákra is belestünk.

Részleteket itt olvashatnak.

 

A közönség heterogén összetétele a kiváló bizonyíték arra, hogy a klasszikusok iránti rajongás kortalan és örök – Marika néni és a karon ülő csöppség, a decens hölgyek-urak és a fesztiválpárnával helyet cápázó diákok egyazon izgatott várakozással, átéléssel és örömmel helyezkedtek rá a zene hullámhosszára.

Fotó: Kaposfeszt
Fotó: Kaposfeszt

A fesztivál fontos innovációi közé tartozik, hogy idén versenyművek is megszólalnak a koncerteken. Az újdonsült művészeti vezetők határozottan és meggyőzően tették le névjegyüket a fesztivál közönsége előtt: elsőként Baráti Kristóf Haydn C-dúr hegedűversenyében, a kamarazenekarral precíz összhangban játszott szólója váltott ki előbb lélegzetet elakasztó, szinte tapintható, vibráló feszültséget, majd tapsvihart. Kritikusi vélemény szerint játéka olyan volt, mintha ott helyben, előttünk születne meg a bécsi klasszika egyik kiemelkedő darabja. Várdai István szintén Haydn-művel, a C-dúr csellóversennyel debütált. Virtuozitásában, színpadi jelenlétében egyben a hangszer, a zene és a zenésztársak iránti alázata is megmutatkozott - például abban, hogy a tutti szakaszokat is játszotta a kamarazenekar csellistáival együtt. A szünet után némi ellenpontozás következett: ahogy Várdai is jelezte az első részt befejezve, a méltóságteljes Haydn-darabok világától elbúcsúzva „ráadásszámokat” hallhattunk, úgymint Massenet Thais című operarészletét, a Meditációt, Paganini Mózes-fantáziáját, a Csajkovszkij-féle Meditációt és a spanyol táncokat Sarasate-tól. Baráti és Várdai bónuszként együtt, élettel és humorral telien szólaltatta meg Halvorsen átiratában Händel Passacagliáját, megcsillanó játékosságukkal kiegyensúlyozva a helyenként szívbemarkoló drámaiságot.

A lendületes, sőt sziporkázó kezdés után felcsigázva várjuk a második napot, Brahms-sal, Sukkal, Vivaldival és Piazzollával a főszerepben, lazításképpen pedig egy éjszakába nyúló Blahalouisiana-koncerttel. Folytatódjon hát az örömzene!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.