„Pillanatnyilag elég annyit tudni, hogy az univerzum sokkal komplikáltabb, mint gondolnád. Ha csak elkezdesz gondolkodni rajta, már az is rohadt nehéz.” Douglas Adams, a Galaxis útikalauz stopposoknak című kötet szerzője írta ezt, és ezzel a gondolattal indította útjára a Halálugrás egy sámliról című kiállítást a Trafó Kortárs Művészetek Háza.

Tomás Moravec installációja Teknős Miklós

Noha a felütés éppen azt sugallja, hogy lényegében felesleges a világegyetem nagy titkait boncolgatni, a kiállító művészek azért mégiscsak megpróbálják ezt. De mielőtt bárkit elriasztana a Trafóban látható művek várható súlya, szédítő mélysége és beláthatatlan magassága, gyorsan tegyük hozzá: szó sincs elszánt világmegváltási kísérletről, az univerzum nagy kérdéseiről, a művészek cinikusan és iróniával átszőtt alkotásokkal gondolkodnak.

Az általuk létrehozott különféle univerzummodellek egyáltalán nem állítják magukról, hogy ráleltek a nagy titokra, a világ értelmének, működésének megfellebbezhetetlen igazságára. A magasztosra hangolt művekről alaposabb szemrevételezés után kiderül ugyanis: a hátterük, az üzenetük zavarba ejtően hétköznapi, játékos, kedélyes. Látszólag sok-sok szívdermesztő halálugrás, amely a valóságban nem több mint egy zöttyenés a sámliról.

Kis lépés a művésznek, kis ugrás az emberiségnek.

Nézzük például a fiatal, cseh szobrász, Tomás Moravec alkotását. A kiállítás közepén létrákból, rozzant fotóállványból, korabeli magasugró szerkezet tartóoszlopából összetákolt installációja tetején egy lefelé fordított kamera dolgozik. A kamera egy építkezésből maradt szemétkupacot filmez, a kupac tetején csillogó kátránypapír, és a róla készült közeli felvételek az egyik, kicsit távolabb elhelyezett monitoron úgy tűnnek fel, mintha a világegyetemet látnánk, a csillagokkal megcukrozott sötét űrt.

Moravec ennél merészebb művet, egy bolygót is kiállít. Fekete, emberfej nagyságú, gyűrött és titokzatosnak tűnő, akárha világűrből érkezett gömböt látnánk egy állványon, ám, ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor kiderül, nem bolygó az, hanem egy feketére festett léggömb, amelybe gyorsan merevedő habot fújt a művész. A lufi megroggyant, összegyűrődött itt-ott, a látszólag hatalmas gesztus sem több, mint irónia, csíny, fityisz. Újabb halálugrás egy sámliról.

Az ugyancsak cseh Zbynek Baladrán videóján egy elképzelt kiállító teret próbál berendezni, azt kutatva, hogy egy ugyancsak elképzelt kollekciót miképpen lehetne a leghatásosabban, legcélszerűbben közszemlére tenni. Egy kéz egymás után rajzolja a különféle, lehetséges térrendezési variációkat, kiderül: van belőlük unásig. A magyar Puklus Péter valami hasonlót csinál a fotóin: egy teret rendez újra meg újra át és be, végső megoldás nála sincs.

Az egyiptomi Basim Magdy videójának címe: 13 alapvető szabály ahhoz, hogy megértsd a világot; meg fognak lepődni: a film, a saját eszközeivel és néhány szomorú arcú tulipán segítségével 13 alapvető szabályt közöl velünk. Olyanokat például: „Soha ne találj ki, és ne hozz létre semmit, mások ugyanis használni fogják, és csak még tovább komplikálják a dolgokat.” Vagy: „Sose próbálj változtatni semmin, még magadat sem tudod megváltoztatni.” Mi pedig eltöprenghetünk azon: Basim Magdy zen buddhista-e vagy csak tud valamit. És persze, a józan ész nevében mi majd harsányan tiltakozunk, hogy micsoda szamárság, hát hogyan haladna a világ, ha békén hagynánk… ám ha lehiggadtunk, akkor ismételjük el ezt a kérdést magunknak még egyszer.

A műveket látva az ember csak egy dologban lehet biztos: abban, hogy minden bizonytalan. A kiállítás tehát az emberi gondolkodás nagy alapkérdéseit teszi fel (akár a filozófusok gyakorta), és a fenti konklúzióra jut (akárcsak a filozófusok szinte mindig).

Végül ejtsünk szót a már említett Tomás Moravec egy harmadik munkájáról is. Rövid, ismétlődő video, amely havas, erdei utat mutat, a havas úton lepellel letakart autó száguld keresztül: vészterhesen, bele a nagy büdös semmibe. Akkor aztán jusson eszünkbe Örkény István, aki ugyancsak megajándékozott minket egy hasonló gondolattal. „Mindannyian a semmiből jöttünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe”, mondotta Örkény portása, és tényleg: törhetjük mi a fejünket, a dolgok végére egyszer úgyis pont kerül. Pont.